Elgondolkodtató látni, hogy a választások után néhány nappal a magyar kulturális életben nem vita indult el, hanem üzengetés. Nyilatkozatok, felszólítások, ultimátumok. Pl. Káel Csaba „tegye le a kulcsot”, vagy Vidnyánszky Attila „mondjon le” – hangzik el egymás után különböző személyektől, más más fórumokon. Jelen véleménycikk a színházi közéletre fókuszál, azzal, hogy nem célja a további hangulatkeltés, célja azonban a figyelemfelhívás, figyelmeztetés arra, hogy nem boszorkányüldözésre van szükség, hanem kommunikációra. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre ez nem új jelenség Vidnyánszky Attila démonizálása nem most kezdődött, hanem egy hosszú folyamat csúcspontjához érkezett. Kezdte az index, majd megszólalt a FESZ, a miskolci művészeti tanács nyílt levelet írt. A hangulat egyre feszültebb, a mondatok egyre keményebbek – miközben egyre kevesebb szó esik arról, ami valóban számít: hogyan működjön a magyar kultúra a következő években?! Évek óta visszatérő mintázat a színházi világban...