A szakadár Ferencz Orsolyát végül kihúzták a DPK-tábor listájáról
A táborban egyébként maga Orbán Viktor is fellép.
- Hirdetés -
A táborban egyébként maga Orbán Viktor is fellép.
Történelmi emlékhely lett a szegedi bölcsészkar Auditórium Maximuma, ahol megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) – közölte tegnap az MTI. Az ezt jelölő sztélét pénteken…
2026. október 21-étől november 3-áig az autóbuszok az őszi ünnepnapok, valamint az őszi iskolaszünetben megváltozott rend szerint közlekednek – hívja fel a figyelmet a MÁV Csoport. Dátum Közlekedési…
Péntek este a PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában. Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül…
A hódmezővásárhelyi Sarokház Cukrászda hivatalosan is átvehette a helyi „SZÍNEZD ÚJRA!” Autizmus Egyesület Autizmusbarát hely és Csendes-óra támogató hely oklevelét – számolt be róla a cukrászda…
A vádirata szerint a huszonéves nő rendszeresen lopott a nagyszüleitől, nyolc hónap alatt összesen közel tízmillió forintot emelt el. A nagyapja halála után a nagymamájától is lopott.
Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet szeptember közepén vette őrizetbe az ügyészség.
Péntek délután szakmai programokkal vette kezdetét a negyedik Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivál. A háromnapos rendezvény nyitóeseménye a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Környezetvédelmi…
A rendőrök egy videóban számoltak be a történtekről.
Vásárhelyen az egykori belvárosi épületek mára hűlt helye. Ki emlékszik már pontosan a Lehel, Árpád és Kaszap utcai családi házakra? Legfeljebb azok, akik abban az időben ott éltek. Másfél évtized…
Csongrád-Csanád vármegye száz legnagyobb árbevételű cége közé tizennégy vásárhelyi vállalkozás került be. A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara tegnap mutatta be a TOP 100 – Csongrád-Csanád…
20 éves az alapító okirata szerint a Hódfó, ennek alkalmából pedig a szervezet ügyvezetője, Lőkösné Nagy Sarolta mesélt a Vásárhelyi Médiacentrumnak a cég helyzetéről és elhelyezkedéséről a helyi…
Jogerős ítéletében a Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal határozatát, amellyel elutasította a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium alapítványi fenntartásban…
Hamis magyar határátléptető bélyegzőlenyomatokat találtak egy koszovói férfi útlevelében a röszkei határátkelőhelyen. A férfit visszairányították Szerbiába.
Nagyjából 8500 köbméter vizet emelt át az ATIVIZIG csütörtökön a vásárhelyi, városi záportározóból a saját, 165 ezer köbméteres tározójába. Az önkormányzattal kötött megállapodás célja a vízhiány…
Az Arcok – Maszkok – Álarcok című kiállításon a diákok alkotásain keresztül az emberi arc, az identitás és a rejtőzködés sokféle művészi megközelítését tárja a látogatók elé.
Pénteken megjelent az újraindult Népszabadság első nyomtatott hetilapszáma.
Láthatóan nagy hagyományai vannak Vásárhelyen a köztéri művek készítésének – az alkotók lelkesen teszik közszemlére munkáikat, hogy aztán a köz zsűrizze azokat.
Traktorokkal, oltóvízzel és rakodógépekkel is segítik a vásárhelyi és környékbeli gazdák a tűzoltók munkáját, ha nagyobb tűz keletkezik. A jól működő, országosan is példaértékű riadóláncról, a fűtési…
Gasztroprogram is lesz a hétvégén, a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Környezetvédelmi Oktató Központban zajló második Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztiválon.
A 2027-es önkormányzati finanszírozásról, a szolidaritási hozzájárulás csökkentéséről és a Versenyképes Járások Program esetleges folytatásáról is beszélt Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című…
A NAV megkérdezte az adószakmát, és a visszajelzések alapján fokozatos átállást javasol az ÁNYK-ról a korszerűbb digitális szolgáltatásokra. A december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben…
Az elemzés körülbelül 500 millió forintból készült.
Csütörtökön kora délután a vásárhelyi laktanyába várta a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosokat és szüleiket nyílt napjára a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola. A szép számú érdeklődő mindent…
Egyezséggel zárult az Átlátszó pere a 2026 júliusában megszűnt Szuverenitásvédelmi Hivatallal.
Szakonyi András mintegy három évtizedet töltött világcégek vezetésében.
A 25 milliós költségből 20 milliót a Lidl áll. A 90 napig tartó munkálatok alatt jelzőlámpa segíti majd az arra közlekedőket.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere jelenleg Brüsszelben tartózkodik, ahol klímavédelmi és politikai csúcstalálkozókon vesz részt. Csütörtökön a Renew…
Egy középkorú szerb állampolgárságú nő jelentkezett kilépésre a Röszkei Autópálya Határátkelőhelyen október 13-án. Személyazonosságát szerb útlevéllel, valamint egy német tartózkodási engedéllyel…
Naponta ott járunk mellettük, s nekünk már fel sem tűnnek. Pedig van néhány érdekes huncutság Vásárhelyen.
Alkohol fogyasztását követően elektromos rollerrel közlekedő férfi ellen indult büntetőeljárás. A hiteles légalkoholmérő készülék két alkalommal is pozitív értéket mutatott.
Igencsak ritka légköri jelenség tanúi lehettek azok a figyelmes vásárhelyiek, akik reggel iskolába vagy munkába indultak - és felnéztek az égre, melyen egy óriás bárányfelhő borult a város fölé.
Turi Csaba tartott lakossági fórumot szerda késő délután a Visszhang utcai Olvasókörben. Az Újváros képviselőjétől bátran kérdezhettek a városrész lakói, aki Gyöngyösi Ferenc alpolgármesterrel…
Szerdán igazi kihívások, vicces feladatok és rengeteg nevetés várta a Cseresnyés Kollégium legifjabb lakóit. A gólyanapon a négy közösség csapatai mérhették össze ügyességüket, gyorsaságukat és…
Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, így hamarosan aláírhatják a 2021–2028-as időszakra vonatkozó megállapodást. Az előző támogatási ciklusban Magyarország…
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint aránytalan volt a pedagógusok sztrájkjogának korlátozása. Az ítélet egyelőre nem jogerős, Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter ugyanakkor a…
Augusztusban kezdtek hozzá a Metripond mögötti, a Tesco felé vezető kerékpárút újjáépítéséhez, miután az út alatti rézsű megcsúszott. A munkálatok ma az egyik szakaszon már befejezés előtt álltak…
Mint az közismert, október elsejével hivatalosan is megszűntek a vármegyék és újra megyék lettek a közigazgatási egységek. A 24.hu megtudta, nem minden esetben lesz szükség a megyejelző táblák teljes…
Holnap, október 15-én (csütörtök) elkezdődik Hódmezővásárhelyen, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca kiszélesítése – hívja fel a figyelmet az önkormányzat. A tájékoztatás szerint a munkálatok a kerékpárút…
Más Európai Uniós tagállamokhoz hasonlóan Magyarországon is jön a rollerszabályozás. Erről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter beszélt a múlt pénteki miniszterelnöki sajtótájékoztatón…
Csikkhegyeket és némi másféle szemetet találtak a Varga Tamás Általános Iskola diákjai a Szél utcai játszótéren, ahol ma kora délután 30 tanuló vett részt a Te Szedd! szemétszedő akcióban.
Hódmezővásárhely polgármestere csütörtöktől a Polgármesterek Szövetségének európai rendezvényén és a Renew Europe politikai vezetőinek csúcstalálkozóján vesz részt Brüsszelben. A programban…
Bejárható a Szeged első világháború emlékeit bemutató örökségtúra, a helyszínek megismerését a mobiltelefonra optimalizált www.szeged1914-1918.hu honlap segíti – tájékoztatta a Meritum Egyesület az…
Van, aki csendben beköltözik, kipakolja a cuccait, és szépen lassan ismerkedik a kollégiummal. És van Nagy Szabolcs Ákos, aki inkább berobbant a Cseresnyésbe. A kilencedikes fiatalember alig néhány…
A HVSZ Zrt. vezérigazgatója szerint rendben elindult a fűtés Hódmezővásárhelyen, és eddig nem érkezett lakossági panasz. Ha valakinél mégis hidegek maradnak a radiátorok, nem mindegy, hogy egyetlen…
Szép számmal születtek babák Vásárhelyen az elmúlt időszakban - igaz, csak egyetlen gyermek szülei járultak hozzá a sajtóban való megjelenéshez is. Három pár kötött házasságot városunkban, igaz az…
Közel negyven érdeklődő vett részt ma délelőtt a Corvin Mátyás Technikum Bajcsy utcai tanműhelyeiben rendezett nyílt napján.
Lakossági fórumon várja a helyiek kérdéseit, kéréseit és észrevételeit Turi Csaba, a 8-as számú választókerület önkormányzati képviselője október 14-én, szerdán. A fórumot délután 17 órától tartják a…
2026. október 13-án a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum is csatlakozott a TeSzedd, önkéntesen a tiszta Magyarországért országos hulladékgyűjtési akcióhoz, tájékoztatta szerkesztőségünket…
Ottjártunkkor a Kodály felújított szakaszán festették fel a régi zebra helyén az újat, de a felezővonal is a helyére kerül még a mai napon. Egy másik útszakasz a belvárosban nemcsak félpályán, hanem…
A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U12-es csapata számára is elkezdődött a 2026/27-es bajnokság a Gyermekbajnokság korosztályos verseny-sorozatában. Deák Tamás csapata 2 győztes mérkőzéssel…
November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós…
Megtizedelve és nagyot küzdve bár, de kiesett az alacsonyabb osztályú felnőtt csapatok, valamint az élvonalbeli klubok U23-as utánpótláscsapatai részére kiírt Hepp Kupából a Vásárhelyi Kosársuli, a…
170 millió forintból zajlik a Tóth malom utca hiányzó szakaszának felújítása. Már csak az utca közepén álló hidacska felújítása maradt hátra. Itt azonban egy váratlan problémával szembesült a…
A Fővárosi Törvényszék tavaly júniusban tartóztatta le a 70 éves G. Ferencet, aki a nyílt utcán kalapáccsal támadt Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre és feleségére.
Legalább október végéig letartóztatásban marad Hankó Balázs bukott kultuszminiszter, ugyanis a Kecskeméti Törvényszék elutasította a fideszes képviselő és védője fellebbezését.
Nem lép életbe szerdán a Móricz Zsigmond utca egyirányúsítása, ugyanis számos lakossági visszajelzés érkezett az önkormányzathoz ez ügyben.
A korábban a fideszes propaganda belső működéséről kitálaló bulvármunkatársat a BKM-vezér megfigyelése miatt hallgatták ki.
A rendőrök igazoltatták, majd előállították a férfit, akiről kiderült, hogy soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ráadásul valamennyi járműkategóriától eltiltották.
Nyolc hódmezővásárhelyi szervezet részesült önkormányzati támogatásban a 2026-os pályázati keret kiegészítő körében. A pénzt állatvédelemre, sportolási lehetőségekre és hallgatói ösztöndíjakra…
Még az 1980-as évek második felében is mértek fagylaltot a Kinizsi utca egyik házának ablakán át az akkori gyerekek (és felnőttek) nagy örömére.
A fűtési szezon kezdetére két hódmezővásárhelyi szociális bérlakásban szereltek fel szén-monoxid-érzékelőt a Szent Ferenc Program keretében. Az önkormányzat összesen 50 készüléket vásárolt, mintegy…
Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád…
A 70 éves férfiről tegnap óta nem tudják, hol lehet. Ha látta, szóljon a rendőrségnek.
A vásárhelyi halászlé mellett sült hallal és zöldséges rizzsel is kínálták a fesztiválozókat a vásárhelyi önkéntesek a 13. Siófoki Halfesztiválon múlt vasárnap. Czeller Éva vezetésével ötfős csapat…
A Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia következő rendezvényének vendége Dr. Fülöp Botond, a „vidéki prókátor” lesz, aki 2026. október 29-én, csütörtökön 18 órától tart előadást Hódmezővásárhelyen, a…
A több mint fél éve szökésben lévő a TOP 50-es körözési listán szereplő 53 éves férfira a Nemzeti Nyomozó Iroda fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le. Letartóztatták.
Szerbiába akart átkelni egy német állampolgárságú férfi egy Volkswagen TAIGO-val Röszkénét, de az autóval akadt egy kis gond.
A tartós hideg időjárás miatt majd 3000 vásárhelyi lakásban és 160 közületnél indította el ma a távfűtést a HVSZ Zrt. A termálvíznek 15-20 óra kell ahhoz, hogy minden lakásba eljusson és felmelegítse…
Egy áruházi összetűzés miatt előbb karddal fenyegette meg egy férfi a biztonsági őrt, majd autóval próbálta elütni az őr testvérét és annak feleségét.
A Fidesz a budapesti Bem téren tartja ünnepségét az 1956-os forradalom 70. évfordulóján – közölte az ellenzéki párt sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. Később az is kiderült, hogy Orbán Viktor nem fog…
Lakossági fórumot tartott hétfő késő délután Gyöngyösi Ferenc alpolgármester az epreskerti zártkertekben, hogy meghallgassa az ott élők panaszait, legfőképpen a kertekben parkoló idegen autókkal…
A rendőrség honlapjáról lekerült a 15 éves makói lány, N. E. körözési képe, a rendőrség hivatalosan is megerősítette nekünk a körözés megszüntetését.
A MÁVINFORM közlése szerint a Hódmezővásárhelyről 18 órakor Szegedre elindult TramTrain Hódmezővásárhelyen személygépkocsival ütközött, nem közlekedett tovább. Egyben arról is tájékoztattak, hogy a…
A MÁVINFORM közlése szerint a Hódmezővásárhelyről 18 órakor Szegedre elindult TramTrain Hódmezővásárhelyen személygépkocsival ütközött, nem közlekedett tovább.
A Halászcsárda és a János tér felőli rövid szakaszt már a múlt héten felszedték. Az új pedig hamarosan elkészül.
A meltdown és a shutdown, vagyis az idegrendszeri túlterhelődés felismeréséről, valamint a megfelelő segítségnyújtásról tartott előadást Simon Gabriella ifjúsági szakember és coach hétfőn…
Egyirányúvá válik a Móricz Zsigmond utca Bartók Béla és Ipoly utca közötti szakasza. Erről Vásárhely Közlekedési és Közbiztonsági Tanácsadó Testülete döntött. Az egyirányúsítás a Bartók Béla utca…
Kirúgta a lábát majd fojtogatni kezdte áldozatát ma reggel a támadó, de a táskát nem tudta megszerezni.
A Makói Rendőrkapitányság eltűntként keresi a 15 éves Nagy Enikőt. Hogy az eltűnésének van-e köze a tévében kapott kritikákhoz, azt nem tudni. A lényeg, kerüljön elő épen és egészségesen. A Makói…
Pleskonics András Játszom az életem… – Plesi összes I. című könyvét mutatják be szerdán délután 5 órától a Németh László Városi Könyvtárban.
Egyszer már működött egy az Andrássy úti kirakatsoron, de hosszú évekkel ezelőtt bezárt. Most ismét üzletet nyitnának a városban. Egy forgalmas helyen, egy 80-120 négyzetméteres helyiségbe…
Baka András köztársasági elnök hétfőn bejelentette, hogy dr. Fejes Pétert jelöli legfőbb ügyésznek, miután az Országgyűlés korábban elutasította előző jelöltjét, Szathmáry Zoltánt.
Ismét megrendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amelynek idei fókusztémája az anyagtakarékosság. A kezdeményezéshez vállalkozások, magánszemélyek, oktatási intézmények, egyesületek és…
A Cseresnyés Kollégium versenyzői még a múlt pénteken vettek részt a XVII. Kollégiumi Találkozón.
Kedden délután 5-kor kezdődik Horgos Nóra lakossági fóruma.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata október 7-én részt vett a 2026. évi Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságon.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóján A Nemzet Zászlója menet 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászlóval és székely zászlóval tiszteleg a forradalom hősei előtt – közölte hétfőn az 56 Lángja…
A héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható…
Elmondása szerint nagy csalódással olvasta a belügy belső vizsgálatának eredményét.
Többek között arról beszélt, hogy a kormányának az egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy teljesen újraírják az alkotmányt.
Cegléden játszotta negyedik mérkőzését az NB II. keleti csoportjában a HLKC U18-as kézilabda csapata. A végeredmény vereség lett, de a 14-16 éves lányokból álló vásárhelyi együttes igen nagy…