Kiterítették a lapokat, ez volt Magyar Péter igazi terve: filmet akart forgatni, ahogy bilincsben viszik el a fideszes politikust – a NAV lépett közbe, kimenekítették
Bóka szerint a kormányfőnek másnapra már más forgatási terve volt.
- Hirdetés -
Bóka szerint a kormányfőnek másnapra már más forgatási terve volt.
A Fidesz választási vereségében a túlzott önbizalom, a szakmaiságot háttérbe szorító lojalitás és a társadalmi elégedetlenség egyaránt szerepet játszott – véli Tarlós István. Budapest korábbi…
Az esemény egész hétvégén át tart.
A választási vereség után első alkalommal rendeznek országos tábort a Digitális Polgári Körök, amelyek tagjai október 17–18-án Lakiteleken találkoznak. A mintegy ezer résztvevőre tervezett…
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés tiszás elnöke ellen. A politikus szerint a házelnök nem tüntette fel…
A digitális polgári körök első országos táborát rendezik meg Lakiteleken, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali közélet ismert szereplői találkoznak. A szervezők mintegy ezer…
Lakiteleken tartanak országos találkozót a Digitális Polgári Körök. A kétnapos programban pedig mintha hűlt helye lenne Orbán Viktornak.
A helyszínválasztásnak történelmi jelentősége van, hiszen 1956. október 23-án itt szavalta el a Szózatot Sinkovits Imre.
A püspökladányi fideszes alpolgármester nyáron mondott le, most egyetlen akkori ellenfele sem indul. Egy község polgármestere felőrlődött, két településen feloszlatta magát a testület.
December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a…
Éles hangvételű Facebook-bejegyzésben bírálta az egri Fideszt, a városvezetést és a korábbi kormánypárt körül feltűnő új politikai szereplőket Kürtös László parlamenti államtitkár. A Heves 01-es…
Kátai-Németh Vilmos hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett.
Időközi önkormányzati választást tartanak október 18-án, vasárnap Püspökladány 7-es számú egyéni választókerületében. A tét a képviselő-testületi többség megszerzése, a voksolás politikai érdekessége…
A korábbi évek balatonalmádi és esztergomi luxushotelei helyett Lakiteleken, a Lezsák Sándorhoz köthető Népfőiskola Alapítvány szállodájában tartja őszi kihelyezett ülését a Fidesz–KDNP. A frakció…
Megszüntette a rendőrség a Szakács István ügyében indult nyomozást – tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségtől. A fideszes influenszer ellen azt követően indult eljárás, hogy egy videóban…
Tuzson Bence igazságügyi miniszter a választások elvesztése után még az Orbán-kormány nevében, az utolsó pillanatban tett fel kérdéseket azt Alkotmánybíróságnak, ezeket az új miniszter nem vonta…
Elítélte a "Tisza-kormány brutális adóemelési terveit", bírálta a Fidesz-KDNP által "gendertörvénynek" nevezett gyermekvédelmi törvénycsomag elfogadását és a "politikai foglyok" szabadon bocsátását…
19,5 millió forint feltételezett vagyoni hátrány merült fel.
Személyiségi jogi pert nyert első fokon a Tündérkör Alapítvány a Debreceni Járásbíróságon. A szervezet beszámolója szerint sérelemdíjat, a teljes perköltséget és kamatokat is megítéltek a javára. Az…
A kulturális minisztérium költségvetési csalást gyanít a közel 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt.
A volt főpolgármester szerint még a munkásőrségnek sem voltak olyan jogosítványai, mint az NVVH-nak.
Szerinte nincs sok esély Orbán Viktor visszatérésére.
Magyar Péter miniszterelnök szerint viszont a magas energiaárak kezelése kapcsán értek el áttörést. Fidesz: új adóról vitáztak az EU-csúcson
A korábban Mészáros Lőrinc és Hernádi Zsolt érdekeltségébe tartozó szállodákban tanácskozó Fidesz–KDNP ezúttal Lezsák Sándor lakiteleki központját választotta kétnapos frakcióülése helyszínéül. A…
Magyar Péter miniszterelnök üdvözölte a Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött politikai megállapodást, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel…
Az egykori kormánypárt meghúzta a váratlant. Elfordult Mészáros Lőrinctől a Fidesz, Hernádi Zsolt sem rúghatott labdába
Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész szerint az ügyészség működésének alapvető problémái nem oldhatók meg pusztán új vezető kinevezésével. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, hogy a…
A választás előtt még jóváhagytak a Lezsák Sándor-féle lakitelki birodalomnak ötmilliárd forint támogatást, most ott tartja kihelyezett ülését a Fidesz-frakció. A 27 hektáros luxusparkban a kényelem…
Radics Béla posztolt erről.
Az adóemelések ellen tiltakozott, a gyermekvédelmi törvénycsomag jogi megtámadását helyezte kilátásba, és a politikai okokból bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelte a Fidesz–KDNP. Bóka János és…
A párt segélyvonalat indított azoknak, akik úgy érzik a gyerekük környékén megjelentek a „szivárványos szervezetek”.
Közös sajtótájékoztatót tartott pénteken délben a Bács-Kiskun megyei Lakitelelken Rétvári Bence és Bóka János. A két politikus a Fidesz-KDNP közös frakcióülését követően állt kamerák elé. A hétvégén…
Schiffer András az ÖT Közelkép című műsorában élesen bírálta a kormánypolitikát, miközben részletesen elemezte azt is, miként készítette elő saját vereségét a korábbi kormánypárt. Az ügyvéd és volt…
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését nem egy frakciónak kellett volna összehívnia, hanem Karácsony Gergelynek - mondta az ülés után Baranyi Krisztina, IX. kerületi polgármester. A politikus…
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról…
Nem fogadták el a napirendet, így alig fél óra alatt kudarcba fulladt a Fővárosi Közgyűlés péntek reggeli rendkívüli ülése. A fideszes javaslat leszavazását követően pattanásig feszült a hangulat a…
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában hozott döntések - köztük is elsősorban a parkolási bevételek ügye - volt fókuszban. Nem sokáig.
A ferencvárosi polgármester Baranyi Krisztina egy üveg Unicummal is megajándékozta a főpolgármestert.
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) korábbi szociális államtitkára az RTL Híradónak azt mondta, a kormány nem biztosított elegendő forrást a gyermekvédelemre, és a…
Rendőrségi nyomozás indult Rákay Philip egyik korábbi ingatlanügylete miatt, amelyben felmerült a gyanú, hogy a vállalkozás előzetesen értesülhetett a Hankook gumigyár terjeszkedési terveiről. A…
A Fidesz és a Mi Hazánk politikusai LMBTQ-érzékenyíttéssel vádolták az Emberség Erejével Alapítványt, miután a szervezet munkatársai pályaorientációs foglalkozást tartottak az újpetrei általános…
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) korábbi szociális államtitkára az RTL Híradónak azt mondta, a kormány nem biztosított elegendő forrást a gyermekvédelemre, és a…
Az alapító hátrébb lépett, de a 444 információi szerint a power couple másik fele, Farkas Vera pszichológus a saját cégén, a Volumen Communicationsen keresztül beszállt az egyre inkább a személyes…
Panyi Miklós szivárványlobbis trójai falóról írt, Toroczkai László szerint meg nem kellene összezavarni a gyerekeket. Az iskola vezetése szerint a gyerekek foglalkozásokat ismertek meg az órán.
Czibere Károly azt állítja, hogy azonnal feljelentést tett, amint megismerte az áldozatok beszámolóit, a Szociális és Családügyi Minisztérium ugyanakkor nyomát sem találja ennek.
Trump elárulta Ukrajnát? Volt, aki ellenállt: így működött a NER? Magyar Péter Brüsszelben találkozik Zelenszkijjel – Csak néhány téma, nézze meg Ön is legújabb műsorunkat!
Még nincs vége a kekva-univerzum felszámolásának. Ugyanakkor a számlák kifizetését most magára vállalta a Tisza-kormány.
Dömötör Csaba és Ferenc Viktória azt kérdezi nyílt levelükben, hogyan hajtja végre a kormány a génszerkesztett növényekről szóló uniós rendeletet, és tenni fog-e ellene bármit.
Nehogy már arról hallgassanak „fejtágítót a kicsik”, hogy fiús dolog-e, ha valaki tűzoltó akar lenni!
- Hirdetés -