Putyin rakétái civileket öltek, bosszúból Zelenszkij turbófokozatban bombázni kezdte az orosz olajfinomítókat
Hiába kérte Trump, nem tartották be a tűzszünetet a háborúban álló felek.
- Hirdetés -
Hiába kérte Trump, nem tartották be a tűzszünetet a háborúban álló felek.
A Lázár János miniszterségéhez köthető mohácsi Duna-híd beruházásáról kiderült, már nem lehet visszaskálázni.
Több millió forint ellenében készített közösségimédia-elemzéseket az Orbán-kormány Miniszterelnöki Kabinetirodájának a Századvég a 2026-os választási kampány során. Csakhogy sok adat finoman szólva…
Miután az alaptörvény tizenhetedik módosítása megszüntette a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulásának kötelezettségét a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásakor, a KT mostani…
Miközben az Egyesült Államok Iránnal háborúzik, Donald Trump olyan üzletbe megy bele, amely első pillantásra nehezen egyeztethető össze Washington külpolitikai céljaival: orosz dízelt vásárolna…
A rossz nemzetközi hangulat lehúzta az OTP, és visszavetetett a BUX-ot, de a többiek jó napot zártak.
Lemondása után az ügyészségnek is hátat fordít az előző legfőbb ügyész, bár a Legfőbb Ügyészség szerint korai találgatni.
Lemondott tisztségéről Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke, miután kiderült, hogy a kormány megfosztja a szervezetet önálló szabályozó jogállásától és közvetlen…
Egy év alatt több mint 34 százalékkal drágultak az üzemanyagok az Egyesült Államokban. Ez a lehető legrosszabb hír a republikánusoknak, hetekkel a félidős választások előtt.
A kormány fenntartja a rezsicsökkentést, a kedvezményes sáv feletti fogyasztásnál pedig továbbra is tudatos energiahasználatra ösztönöz – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság élén eddig Láng István állt, most az új főigazgató kinevezéséig helyettese veszi át feladatait.
Új ellentmondásra világított rá az Orbán-kormány letartóztatott miniszteréhez, Seszták Miklóshoz köthető Volánbusz-ügy feltárója. Galgóczy Ferenc az Economxnak rámutatott: jelenleg is a NAV egyik…
Miközben a vizsgált magyar szülők döntő többsége úgy hiszi, kézben tartja gyermeke digitális biztonságát, a túlzott képernyőidő miatt egyre romlik a fiatalok mentális egészsége. A Bethesda…
Kiderült, hogyan is alakulnak pillanatnyilag az átlagos üzemanyagárak szerdán. Most úgy tűnik, a benzin ára nincs veszélyben, de a dízeltől mást várnak a szakértők.
Budapesten a harmadik negyedévben csökkentek a lakásárak. Panel- és téglalakásoknál egyaránt 2 százalék volt az esés. A fővárosi téglalakások árszintje már a tavaly harmadik negyedévi alatt van…
Miközben az előző év azonos időszakához mérten 8,7, addig az előző hónaphoz képest kereken 1 százalékkal nőtt a hazai ipari termelés.
Az amerikai pénzügyminisztérium több mint 1,21 milliárd dollár bírsággal sújtotta a Bank of Americát. Gyanús tranzakciókat folytattak.
Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
A műtét közben elvégzett szövettani vizsgálat megerősítette XIV. Leó pápa tüdőrákjának diagnózisát. A háromórás kórházi beavatkozás során eltávolították a pápa jobb tüdejének alsó lebenyét, a műtét…
Emmanuel Macron francia elnök is Budapestre látogat október 23-án, az 1956-os forradalom 70. évfordulójára szervezett ünnepségekre – jelentette be Magyar Péter a Partizánnak adott keddi interjúban. A…
A CoinCash MiCA-engedélyének megszerzésével új korszak kezdődött a hazai kriptopiacon, miközben a korábbi magyar szabályozás gyakorlatilag működésük felfüggesztésére kényszerítette a szolgáltatókat…
Óriásszállodák, lakóparkok és egyre nagyobb beépítések fenyegethetik a Balaton természetes környezetét, de a balatoni főtájépítész szerint az önkormányzatoknak is van eszközük arra, hogy megállítsák…
Újabb adatok láttak napvilágot arról, hogy meg lehet oldani a munkahelyi feladatokat négy nap alatt is, csak jobb szervezés kell hozzá. A Távol-Keleten azonban még mindig abban hisznek, hogy a napi…
Az ÉVOSZ felmérte a vállalkozásoknál 2026. évben fizetett bruttó átlagbérek alakulását, és a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése érdekében összevetette a visegrádi országok, valamint…
Gyorsabb tőkebevonás, valóban használható munkavállalói részesedési programok és több hazai első vásárló – három ponton alakítaná át a magyar innovációs környezetet a Restart Hungary. A szervezet…
Kitartott az OTP lendülete, miután az EU rábólintott a felvásárlási szándékára. A Mol viszont igencsak rossz híreket kapott.
Végül Magyar Péternek is foglalkoznia kell Kapirnyák Tibor esetével. Azt ugyanakkor a Tisza Párt nem árulta el, hogy milyen konkrét kifogásolandó cselekedetet követett el a választások előtt…
A volt kulturális miniszter és védője fellebbezését nem fogadta el a Kecskeméti Törvényszék.
Mutatjuk, hogy mire számíthatnak a családok novemberben a családi pótlékkal kapcsolatban.
A NAV továbbra is használja az Oxygen Forensics digitális kriminalisztikai szoftverét, miközben az amerikai hatóságok szerint a vállalat éveken át elhallgatta orosz tulajdonosi és fejlesztési…
Nem a kerületi polgármesterek álláspontjával, hanem a Fővároséval ért egyet a Magyar Mobilitási és Autóklub, amely az egységes fővárosi parkolást szorgalmazza. A budapesti parkolást azért kell…
Nem ért egyet a kata adójának emelésével a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE). A szervezet az Economx kérdésére véleményezte a törvénytervezetet. Mint írták: ez szembemegy a kormány saját…
Akár hat-nyolc órás áramszünetre is számítani lehet egészen héten Budapest több kerületében is karbantartás miatt.
Ha valóban komolyan vesszük az elszámoltatást, a jogi és gazdasági közreműködők felelősségének felvetése sem kerülhető meg – írta Melléthei-Barna Márton. A Tisza Párt országgyűlési…
Az amerikai félidős választás nemcsak Donald Trump mozgásterét, hanem az Egyesült Államok és Európa kapcsolatát is alakíthatja. A félidős választásról szóló cikksorozatunk második részében azt járjuk…
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat szerint Ursula von der Leyennek az a célja, hogy Magyar Péter kormánya felhagyjon az Oroszországgal folytatott atomenergia-együttműködéssel.
Az ügyvezető alelnök egy hétfőn sugárzott interjúban jelentette be az indulást, és arról is beszélt, hol fontolgatja még a vállalat Európában több üzem építését.
Kiderült, hogy a főváros egy kisebb közterületén rendezi a forradalomról való ünnepi megemlékezését az ellenzéki párt. Egy korábbi köztársasági elnök is beszédet mond majd.
Hiába a nyugati szankciók, Oroszország továbbra is jelentős értékben szállít energiahordozókat Európába. Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerint 2022 óta 320,7 milliárd dollár…
Jövő héten mutatja be a Tisza-kormány a jövő évi költségvetést, amely igazi vízválasztónak ígérkezik, hiszen számos dologra fényt derít majd, már ami Magyar Péter kormányzatának terveit illeti. A…
Európa gázkészletei a vártnál alacsonyabb szinten állnak, és egy hidegebb tél vagy újabb geopolitikai válság több országban is ellátási problémákat okozhat. Deák András energiapolitikai szakértő…
Bár meglehetősen vegyesen változott a forint árfolyama, a frankon kívül a másik két főbb devizával szemben alulmaradt a nemzeti fizetőeszközünk a hétfő esti harcban.
„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel a 36,7 milliárd forintos összforgalmú napon.”
A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az üzemanyagárakat a három hét múlva esedékes amerikai félidős…
A miniszterelnök szerint „az igazságosság és a fejlődés költségvetése” lesz a 2027-es büdzsé, melyet jövő héten mutat majd be a kormány.
A Fitch Ratings hitelminősítő BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországon. Legfrissebb jelentése szerint a választásokhoz kapcsolódó váratlanul nagy állami költekezés…
Legalább október 21-ig leállva marad a romániai csernavodai atomerőmű mindkét reaktora, mert a Duna vízállása a kritikus szint közelébe süllyedt – közölte a bukaresti energiaügyi államtitkár.
Kreivich Orsolya kolléganőnk nyerte a Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért legutóbbi fordulóját. Cikkében azt a témát járta körül, hogy az alacsony iskolai végzettség és a pénzügyi ismeretek hiánya…
Szeptemberben országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a lakbérek a KSH–ingatlan.com lakbérindex előzetes adatai szerint. Az egy évvel korábbi szintet azonban továbbra is 6, illetve 5,3…
A magyar gazdaság gyenge teljesítménye az egészségügy mozgásterét is szűkíti, miközben a finanszírozás átalakítása nélkül a több pénz sem garantál jobb betegellátást. Simor András volt jegybankelnök…
Az uniós piacfelügyeleti társhatóság tájékoztatása alapján visszahívtak egy LED-es játék munkagépet, amelyet a Temun árultak.
Kísértetiesen orosz mintára, a határok önkényes átrajzolásáról és a határon túli népcsoportok „egyesítéséről” posztolt az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője.
Közel négy és fél éves mélypontra süllyedt a személyi kölcsönök átlagos kamata augusztusban Magyarországon, ez pedig még tovább folytatódhat.
A volt miniszterelnök az esti Bayer show-ra hívta fel a figyelmet. Legutóbbi interjúja nagy vihart kavart, miután az új vagyonvisszaszerzési hivatal dolgozóit az ÁVH-hoz hasonlította.
A Financial Times értesülései szerint a kávéóriás az elmúlt hónapokban megvizsgálta a mexikói ételeket kínáló gyorsétteremlánc felvásárlásának lehetőségét. A tranzakció pedig új lehetőségeket nyitna…
A Baka András köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött egészségügyi törvény módosítását is tárgyalják hétfőn az Országgyűlésben, és nem marad el Magyar Péter miniszterelnök napirend…
Radikális változások várhatók a magyar kutatási hálózatnál: még a héten távozhat a HUN-REN teljes vezetése. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter arról is beszélt, hogy a 4iG kapcsán…
Budapest főpolgármestere úgy látja, közel tízmilliárd forintot is meg lehet spórolni a fővárosi parkolási rendszer átalakításával. Rogán Antal egykori ténykedésére is visszaemlékezett.
Magyar Péter szerint a telefonügy rongálásról lopásra történő átminősítése mögött politikai szándék állhatott, és úgy véli, ezzel a választási indulását is megpróbálhatták veszélybe sodorni. A…
Összeültek a lengyelországi biztonsági szolgálatok, miután arról értesültek, hogy merényletet tervezhetnek a lengyel kormányfő és helyettese ellen. Közölték, hogy halálosan komolyan veszik az ügyet…
A pénzügyminiszter azt vázolta fel, hogy a túlárazás elleni fellépés és a felelős gazdálkodás hogyan is ellensúlyozza az új intézkedések hiánynövelő hatását az idei büdzsében.
Bár Ukrajnában választásokat ígért az államfő, ehhez egy hosszabb tűszünet megkötésének szükségét látja. Ez azonban nem is kockázatmentes manőver Volodimir Zelenszkij számára. Trump eközben…
A sportban már nem csak az edző szeme és a stopperóra számít: az AI egyre több adatból próbálja megmutatni, mi történik valójában a pályán és azon kívül. A magyar sport kiemelt szereplői szerint…
Nyugati szomszédunkban is a címlapokon tartják az aranykonvoj-ügyet, mivel az Orbán Viktor harcostársaként ismert Herbert Kickl vezette Osztrák Szabadságpárt parlamenti vizsgálatokban egyre…
Hatalmas pofon a cseh kormányfő szerint, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin váratlanul megállapodtak a szankciók feloldásáról és az orosz olajtermékek szállításáról az amerikai és a világpiacra…
Elmélet szinten már létezik az Ipar 6.0, bár a globális termelővállalatok többsége még az Ipar 4.0 és 5.0 gyakorlati megvalósításán dolgozik. Hamarosan megvalósul a sci-fi legvadabb elképzelése is…
A múlt hétvégén törtek be egy cortonai raktárba, éppen akkor, amikor a 170 országba exportáló borászat a legértékesebb boraiból álló nagy szállítmányt készült kiszállítani külföldi ügyfeleinek.
Románia és Magyarország közösen lépne fel az uniós kohéziós források megtartásáért, mondta a román államfő tanácsosa, aki szerint a magyarországi kormányváltás óta szorosabb a két ország…
Az amerikai államadósság átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, az állampapírhozamok szárnyalnak. Azonban Pekinggel és Tokióval az élen, Ázsia legfontosabb jegybankjai egyre kevésbé hajlandóak…
A két korábbi támadásban négyen meghaltak, többen megsebesültek, egy repülőgép súlyosan megrongálódott. A szombati robbanás után az utasokat kimenekítették, a forgalmat leállították.
A cél az, hogy megakadályozzák a választási visszaéléseket az itthon is bevált civil jelenléttel.
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a felkészülés eredményei már a közös valuta átvétele előtt érezhetővé válhatnak, de a jegybank továbbra is óvatos monetáris politikát tart…
Rákay Philip közleményben cáfolta, hogy állami vagy kormányzati forrásból bennfentes információt kapott volna a Hankook rácalmási gyárbővítéséről. A fideszes vállalkozó szerint a bővítés terve már…
A Demokratikus Koalíció volt elnöke az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához fordul az ügyben.
Nem fogadja el a BYD azt a 10 millió forintos bírságot, amelyet a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségek elmulasztása miatt szabott ki. Eközben…
A Michelin-csillag komoly szakmai elismerést és jelentős vendégforgalmat hozhat, önmagában azonban nem tesz nyereségessé egy éttermet. Tóth Gergely, a Costes Group operatív igazgatója az Economx…
Miután a vagyonadót a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekintjük, egy speciális megoldást is létrehozunk hozzá, az adózók a vagyonadójuk 5 százalékát közcélokra felajánlhatják, hiszen a…
A Magyar Közlönyben péntek este hivatalosan is megjelent a kormány döntése, hogy Budapest 120 milliárd forintos, vissza nem térítendő állami támogatást kap. A közlekedési és beruházási miniszter…
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint jó néhány kulturális intézmény megérett arra, hogy átvizsgálják őket, és megszüntessék azokat a tevékenységeket, amelyek…
Nem csak az ukrán elnök, de az Egyesült Királyság is Donald Trump ellen szólalt fel, amikor kiderült, sutba dobja az Oroszország elleni szankciókat, hogy gázolajhoz jusson. Az amerikai elnök csak a…
Minden lakossági bejelentést kivizsgált a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, ami arról szólt, mit látnak a jelentősen elapadt Duna medrében. Volt ott 110 darab vashordó és majdnem ezer darab…
A gyermekvállalási kedv nem csökken, hanem szabadesésben zuhan, egyre több nő nem vállal gyermeket, azokban az országokban nőhet meg a termékenységi ráta, ahová bevándorlókként érkeznek családok.
A globális e-kereskedelem egyik legnagyobb kihívója, a Klarna, fokozatosan veti meg a lábát a magyar piacon. Bár a halasztott fizetési modellről sokan a TikTokon nevelkedett fiatalokra asszociálnak…
Rengeteg előre nem látható probléma csúszhat be egy olimpia megrendezésébe. A NOB azonban a minél ambiciózusabb terveket részesítette előnyben, amitől mindenki, aki jelentkezett, mert nagyot álmodni…
A Windisch László vezette szerv nem hagyta szó nélkül a kormányfő újabb kirohanását, Magyar Péter pedig minderre gyorsan reagált.
Alig néhány hét kellett ahhoz, hogy a Meta új személyes AI-agentje, a Muse az amerikai alkalmazásboltok élére ugorjon, megelőzve a ChatGPT-t is. Közben milliárdokat öntenek az Instincthez hasonló…
Miután a parkolási rendszer központosítását jelentette be Karácsony Gergely a kormánnyal kötött paktum részeként, több kerületi polgármester is bedobta, hogy kilép a Budapesti Önkormányzatok…
Küszöbön a korai influenzaszezon, Ausztriában pedig már figyelmeztetnek: mivel akadozik az európai ellátási lánc, például a Hormuzi-szoros körüli konfliktus következtében, a gyártók késlekednek…
Vlagyimir Putyin születésnapját – az orosz elnök személyes meghívására – ünnepelte a héten Moszkvában a volt szociáldemokrata német kancellár, Gerhard Schröder, amellyel komoly ellenérzést váltott ki…
Nemcsak a magyar katonai létszámot írta át jelentősen a NATO: az új adatsor alapján számos tagállamnál komoly visszamenőleges korrekció történt. Ha a 2025-ös és 2026-os jelentések összevethető…
A kultúráért is felelős miniszter arról posztolt, több mint 25 millió forintért utazgatott VIP-váróban az exminiszter.
Mutatjuk, hogy kik jogosultak a támogatásra.