Rendkívüli ülésen nyesték volna le Karácsony szárnyait a fideszesek, de nem sikerült
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában hozott döntések - köztük is elsősorban a parkolási bevételek ügye - volt fókuszban. Nem sokáig.
- Hirdetés -
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában hozott döntések - köztük is elsősorban a parkolási bevételek ügye - volt fókuszban. Nem sokáig.
A fideszesek után itt az ideje a macskák elszámoltatásának is! – mondtam ki két nappal ezelőtt a háztartási kisragadozók Ruff Bálintjaként, és a választópolgárok reakciója nem maradt el. Elképesztő…
Nem szégyen már a tarhálás. Mi több, immáron az úgynevezett jobboldali nyilvánosság küldetése, a nemzetért való megmaradás záloga lett.
Aztán bocsánatot kért.
A Fidesz-frakció nem vesz részt „az új ÁVH” elnökhelyetteseinek megválasztásában – közölte a párt a keddi országgyűlési ülésnap előtt.
A NER mögé beálló énekes kényszeredett mosollyal tűrte, ahogy Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódnak azon, hogy a választás előtt még az akkori kormánypárthoz dörgölőzött.
A Nógrád megyei Pásztón polgármestert választanak, mert a települést 2018 óta vezető Farkas Attila (Fidesz-KDNP) júniusban egészségi okok miatt lemondott. A választáson három független jelölt indul…
Negyven felett a bőr fokozatosan veszít rugalmasságából, ezért a tudatos bőrápolás egyre fontosabb. Egy finn szakértő elmondta, mely szokások támogatják a feszesebb arcbőrt. Egy ápolónő leleplezte a…
Igaz volt az iparági pletyka, valóban Hont András veszi át a Fidesz-közelébe került Indexet. A publicista és "médiavállalkozó" vezérigazgatóként érkezik a portálhoz. Az Index eddigi vezére, Starcz…
Hat év alatt több mint egymilliárd forintnyi állami támogatást kapott az Osztie Zoltán atya által alapított Aquinói Szent Tamás Akadémia. Az RTL híradóhoz eljutott dokumentumokból kiderült, hogy volt…
Osztie Zoltán a melegeket már régóta utálja, most egy misén arról szónokolt, hogy a tiszások is „erkölcsileg mélységesen romlott társaság” – 1 milliárd 130 millió forint közpénzt azért szépen eltett…
Keresztényüldözésnek próbálja beállítani Orbán Viktor azt, ami nem az: az elszámoltatást. A belvárosi plébános, Osztie Zoltán elvitatná még azt is, hogy egy tiszás is lehet hívő, pedig a tények mást…
Vitális Milán kiosztotta első gólpasszát a válogatottban.
Jámbor András volt országgyűlési képviselő a közösségi oldalán kelt Unger Anna védelmére, miután fideszes megszólalók a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökének külsején kezdtek élcelődni.
A cukorbeteg láb, azaz a diabéteszes láb szindróma a tartósan magas vércukorszint okozta ideg- és érkárosodás szövődménye. Íme 6 figyelmeztető jel, hogy időben felismerjük és enyhítsük ezt a lábon…
A Fidesz és nem létező kultúrpolitikája.
Gersekaráton, Porcsalmán, Vaján, Kunbaracson, Nagykátán és Budaörsön is voksolnak.
Egyenként néhány millió forintól a hatvanmilliós támogatásokig terjed az az összeg, amelyeket bizonyítottan fideszesekhez, helyi pártvezetőkhöz, volt vagy jelenlegi polgármesterekhez, önkormányzati…
A lista olyan támogatottakat tartalmaz, amelyeket például fideszes vagy Fidesz-közeli szereplők vezettek, az egykori kormánypárttal kampányoltak, szimpatizáltak vagy amelyeknél a párthoz köthető…
Olyan egyesülteket, cégek és alapítványoknak juttatott százmilliókat az NKA, melyek vezetésében jelenlegi vagy korábbi fideszes politikusok találhatók. Mi történt? Több mint 610 millió forintnyi…
A kampány előtt jelentős forrásokhoz jutottak a Somogy, Tolna, Baranya és Zala megyei, Fideszhez köthető szervezetek is.
Kapott közpénzt egy korábbi parlamenti képviselő egyesülete és a városi alelnök közvetlenül is. NKA-botrány: több mint 600 millióval szórták meg Hankóék a Dunántúl fideszes szervezeteit a kampány…
A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokra tervezett beruházását 2025 márciusában jelentette be Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter. „Véget ért a fideszes mutyi” – nem épít…
Előrelátó módon, még mentelmi jogának megvonása és a keddi őrizetbe vétele előtt adott exkluzív interjút a HírTV-nek Hankó Balázs egykori kultúráért és innovációért felelős miniszter. A kedd este…
Máris jobban indul a napod, ha a reggeli készülődésnél egy csodaszép tégely vagy dobozka kerül elő a sminkes neszesszeredből. Mesés sminkújdonságokat mutatunk. Álomszép sminkújdonságok őszre – a…
A Tisztítótűz művelet első komoly napjának végére két volt miniszter van a hatóságok kezén – írta hétfőn este Facebook-oldalán a miniszterelnök. Magyar Péter méltatlan bújócskázásnak “és az eddigi…
A rendőrség sem a Parlamentben, sem a Képviselői irodaházban, sem a Fidesz-székházában nem intézkedik – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a…
Ma szavaznak Hankó Balázs volt kulturális miniszter mentelmi jogáról, 17 milliárdos csalással gyanúsítják. Képviselőtársai kiállnak mellette, szentmisén vettek részt vele.
A Fidesz és a KDNP képviselő közösen imádkoztak Hankó Balázsért vasárnap este egy gödöllői szentmisén, velük tartott Hankó is. Az egykori kulturális és innovációs minisztérium miniszterének hamarosan…
Ma szavaznak Hankó Balázs volt kulturális miniszter mentelmi jogáról, 17 milliárdos csalással gyanúsítják. Képviselőtársai kiállnak mellette, szentmisén vettek részt vele.
Nem lehetett vasárnap jó dolog Seszták Miklósnak lenni! Ha a hétfői nap történéseitől való para mellett volt arra ideje, hogy kinyissa közösségi oldala hírfolyamát, ott azzal kellett szembesülnie…
Nem is olyan régen még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Fidesz legbefolyásosabb arcai közül bárki is önként felálljon a parlamentből, de az utóbbi időszak alaposan átrendezte az ex-kormánypárti…
A gazdák állatait lefoglalták, de vissza nem adták a Horváth István korábbi fideszes képviselő érdekeltségébe tartozó cég által indított állítólagos lopási ügyben.
Szőcs a rendkívüli közgyűlésen a 273-ból 168 szavazatot kapott.
Sokan kérdezték New York polgármesterétől miért történhetett ez meg
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről…
Mit is jelent az átvilágítás?
Felfüggesztette Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János fideszes országgyűlési képviselők mentelmi jogát az Országgyűlés. Kocsis Máté mentelmi jogát 143 igen 44 nem és nulla tartózkodó szavazattal…
A „Zsolti bácsi-ügyben” rágalmaztak meg egy ügyvédet, most a bíróság előtt kell felelniük a szavaikért.
Tasó László volt fideszes képviselő rokonsága Nyíradonyban több alkalommal olyan számlákat fizetett ki, amelyeket később sztornóztak, az önkormányzati cég azonban nem követelte vissza a már átutalt…
Több mint 168 millió forint jogosulatlan kifizetésével vádolják Tasó Jánost és volt feleségét. Tasó a fideszes Tasó László unokaöccse, cégei pedig évekig sikeresen szerepeltek a politikus…
Éles hangú bejegyzésben bírálta a nemzeti ünnepek pártpolitikai felhasználását Kelemen László, a Kelemenet YouTube-csatorna készítője. A videós szerint ideje lenne, hogy október 23-án ne politikai A…
Több tucatnyian meghaltak a pancsolt szesz miatt. Legkevesebb 48-an meghaltak a Nigéria déli részén lévő Ondo államban, miután metanollal szennyezett alkoholt fogyasztottak – közölték helyi…
Volánbusz-ügy: három embert őrizetbe vettek, Jellinek Dánielt is előállították.
Airportal.hu: új elnök és két új tag került a Budapest Airport igazgatóságába.
Itt az elixír, amely erőt ad az igazi rendszerváltáshoz.
Én tényleg szerettem az első Átkozott boszorkákat, sőt a mai napig imádom az 1998-as Practical Magic-et, mint azt korábban is töredelmesen bevallottam, „nem átallom” újra és újra megnézni.
Érvénytelenítette a korábbi Utónév-engedélyezési Bizottság döntéseit és a szakmai szempontokhoz való visszatérésről határozott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium. A…
"Problémás ügyeket" megoldó értekezletekről, az Antenna Hungária lealkudott vételárának emeléséről és túlárazott informatikai beszerzésekről is beszélt a Partizánnak adott interjújának péntek este…
Most jött az újabb lemondás híre.
- Hirdetés -