Szerény növekedésre számít 2027-ben a turizmusban a Visit Hungary
Az erős forint visszaesést eredményezhet.
- Hirdetés -
Az erős forint visszaesést eredményezhet.
Interaktív standokkal és szakmai bemutatókkal várják a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokat szeptember 25-én Jászberényben. A Szakmaválasztó Nap segíti a továbbtanulás előtt álló diákokat…
Életveszélyesen megsérült egy ember
Szerényi Szabolcs a főszerkesztő szeptember 21-től a Kreatívnál, akinek cseppet sem ismeretlen a terep, hiszen korábban tíz évig volt a lap csapatának a tagja.
Az országgyűlés 135 igen és 50 nem szavazattal fogadta el a törvénymódosítást, amely visszaállítja az orvosi kamarai kötelező tagságot. Berényi Károly alpolgármester és vásárhelyi háziorvos szerint…
Közel 20 millió forintba került Orbán Viktor volt miniszterelnök kilencfős delegációjának hároméjszakás svájci szállása a januári davosi Világgazdasági Fórum idején. Orbán lakosztálya éjszakánként…
A 21. század második legvéresebb merénylete ügyében 24 vádlott ellen indult eljárás.
„A színháznak tétje kell, hogy legyen” Kerényi Miklós Gábor, KERO szerint a zenés színház jövője az érzelmekben, a gondolatokban és a katarzisban rejlik.
A gyárat a cég zárja be, de a dolgozók sorsa már kormányzati ügy.
Szeptember 21-től Szerényi Szabolcs tölti be a Kreatív főszerkesztői pozícióját. Az új főszerkesztő számára sem a lap, sem a kommunikációs iparág nem ismeretlen terület, 2010 és 2020 között ugyanis…
Jászberényben volt kollégánk, Vámos Zsombor.
Egy új konstrukción dolgozhat a Meta, melynél nem merülnek fel olyan adatvédelmi és biztonsági aggályok, mint az eddigi eszközöknél.
Hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg a második Mandulás Pikniket Balatonalmádiban.
Ezek az esetek a zsidók legszentebb ünnepének, a jom kipurnak, vagyis az engesztelő napnak az előestéjén történtek.
Zöld utat kapott jászberényi McDonald's-beruházás előkészítésének következő lépése.
A Toyota az elsők között jelent meg hivatalos importőri és márkakereskedői hálózattal a rendszerváltás utáni Magyarországon. A kezdetek még szerények voltak: 1992-ben 1412 új Toyota került a magyar…
Az első világháború idején elkövetett 1916-os Black Tom-robbanás a modern amerikai történelem egyik legjelentősebb, külföldi ügynökök által végrehajtott szabotázsakciója volt. Ahogy azt Cowan Brew…
<pTud-e az építészet segítség lenni a pályakezdésben? A diplomamunka egy fiataloknak fenntartott vállalkozói műhelyház, mely a garázskultúrára, a térérzetre és a fenntartható fejlődés elveire…
Őrizetbe vették az Iszlám Állam egy merényleteket tervező hívét Németországban Mészáros Richárd 2026. 09. 17., cs - 17:04 Őrizetbe vették az Iszlám Állam terrorszervezet egy, a „hitetlenek” ellen…
Az FBI szerint orosz titkosszolgálatok embereket figyeltettek és merényletekre toboroztak elkövetőket az USA-ban és Európában. A FBI jelentés: az oroszok az USA-ban és Európában is merényletet…
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képviselői részletes beszámolót adtak a terveikről.
Az augusztus 4-i lipcsei repülőtéri merényletkísérlet egyik feltételezett szervezőjét az orosz katonai hírszerzéshez kötik a német hatóságok. A nyomozás szerint a robbanóanyaggal felszerelt eszköz…
Hidasi Zoltán ötvenéves családi hagyományt folytatva foglalkozik fenyőfákkal a barcsi határvidék zárkerti területén. A sokasodó csontszáraz időszakok miatt azonban az elmúlt nyolc évben telepített…
12 gólt rúgott az éllovas Jászberény a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Fegyverneknek.
Bár az elkövetőt elkapták, későbbi sorsa mindmáig a homályba vész.
Nagyszerű hírt tett közzé Facebook-oldalán a nagykanizsai Hella Ferenc esperes.
Az amerikai hírszerzés évekkel korábban figyelmeztette a washingtoni kormányzatot.
Kylian Mbappé nem rejtette véka alá önbizalmát a L’Équipe-nek adott interjújában. A Real Madrid támadója úgy véli, az október 26-i Aranylabda-gálán neki... Read More... A Mbappé félretette a…
Telegramon szervezhették be azt a lett férfit, aki megpróbált felgyújtani egy szlovákiai dróngyárat.
Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én hajtottak végre terrortámadásokat az Egyesült Államokban, amelyek a világ biztonsági szemléletét is alapjaiban írták át.
Tavaly szeptemberben egy mesterlövész végzett a fiatal amerikai konzervatívok ikonjával
A Kreml szerint ennek komoly aggodalmat kellene keltenie az európai fővárosokban
Dmitrij Peszkov szerint az európai országoknak komoly aggodalomra ad okot az az FSZB-jelentés, amely egy brit diplomata elleni meghiúsított merényletről számolt be.
Tagadja a Kreml, hogy megpróbálták megölni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Moldovában.
Orosz sugárhajtású drón hatolt be Moldova légterébe, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gépe a chisinaui repülőtéren várakozott. A moldovai hatóságok vizsgálják, hogy szándékos…
A gyár bezárásáról a cég döntött, de 600 ember sorsa már nem magánügy.
A lépéssel mintegy 600 munkahely szűnik meg.
Szeptember 18-19-én ismét a közösségé lesz a főszerep Herényben. Két napon át közösségi programokkal, kiállítással, zenével, alkotással, játékokkal várjuk az érdeklődőket a Herényi Közösségi Napokon…
2026. október 3-án rendezik meg Iharosberény hagyományos őszi rendezvényét, a Berényi Gesztenye Fesztivált. Berényi Gesztenye Fesztivál 2026 Iharosberény
Minden apró részletnek hatalmas jelentősége lehet, ami végül a végső megoldáshoz vezet. Különösen igaz ez Varga Tamás számára, aki több mint három évtizede foglalkozik fantomképek rajzolásával, amely…
Hetvenötödik születésnapját ünnepli szeptember 8-án Ránki Dezső, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, a magyar komolyzenei élet korszakos zsenije. A csodagyerekként indult…
A Fradi ultrái a NER utóvédharcosai, egy maroknyi önjelölt partizán, aki erőszakkal védené meg az Orbán-rezsim eredményeit: a közpénz eltulajdonítását, az állam megkárosítását, a közérdek önérdekkel…
A képviselők egy órán keresztül interpellálhatják a kormány tagjait, megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, félórán keresztül pedig kérdések hangzanak el.
Bruno Fernandes Mini Coopere, Granit Xhaka Smárt ForTwo-ja, Phil Foden Toyota Vellfire-ja. Nem minden futballcsillag jár luxusautókkal, van, aki enélkül is teljes életét él. A The Sun gyűjtötte össze…
Az eset újabb példája volt a politikai erőszaknak, Tyler James Robinson bírósági ítélete pedig mindenképp tanulságokkal szolgál majd.
Nemcsák Károly színész, a József Attila Színház igazgatója volt a vendégünk.
Miközben már több mint 200 ezer egyidejű játékosnál tart a játék, a fejlesztők szerint jobb lenne sokkal óvatosabban kezelni ezt. A Steam egyidejű játékosainak száma hasznos mutató egy játék…
A fiatal tehetség hosszú utat járt be a Fradi kezdőcsapatáig.
A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak…
A Nincs tanulság című hírlevelünkben szerzőnk ezúttal felidézi, hogy 2012-ben sátáni alkut kötött, amikor megvásárolta egy ember lelkét. Jászberényi Sándor: Hogyan tárgyaljunk az Ördöggel?
- Hirdetés -