„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után
Martin Demichelis: Tartozunk egy bocsánatkéréssel a szurkolóknak. Willi Orbán: Madridban mindent ki kell adnunk magunkból.
- Hirdetés -
Martin Demichelis: Tartozunk egy bocsánatkéréssel a szurkolóknak. Willi Orbán: Madridban mindent ki kell adnunk magunkból.
Adatvédelmi botrány robbant ki a Meta okosszemüvegei körül, miután kiderült, hogy a készülékek a felhasználók tudta nélkül rögzítették a beszélgetéseket. A problémát az váltotta ki, hogy a szemüvegek…
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk: Európa-ligás győzelem után, kisvárdai NB I-es fellépés előtt a Ferencváros, amelyben ragyogó teljesítményt nyújt Kristoffer Zachariassen. Öt éve másfél…
Vannak pillanatok, amikre szülőként soha nem tudunk igazán felkészülni – nálam ez sokkal korábban jött el, mint terveztem, és nem is úgy, ahogy elképzeltem. Egy hétköznapi este közepén, a legkevésbé…
Hetente egy találkozás is sokat jelenthet annak, aki egyedül él.
Az Apate.ai mesterséges intelligenciával felvértezett ügynököket küld a csalók közé, hogy adatokat gyűjtsenek a bűnözői módszerekről. A 2,5 millió beszélgetésből álló adatbázisuk eddig 17 évnyi időt…
Forgách András legújabb könyvével, a Papám cíművel lekerekítette a családi trilógiát: új témák felé fordulhat. Hogy ez vajon regény lesz-e, dráma vagy fordítás - erről is szó esik a beszélgetésben…
Október 15-én érdemes egy kicsit lassítani, és figyelni arra, amit mások mondanak – és arra is, amit inkább magukban tartanak. Egy beszélgetés segíthet tisztábban látni egy régóta húzódó helyzetet…
Danielle Spera és Erika Freeman 36 zsidó nőről írt könyvének címe Bátorság – ez az, ami a mai osztrák közhangulatban sokszor hiányzik, helyét pedig átveszi a félelem. De van, aki úgy véli, az…
Sokan tartanak a spontán megszólalástól, pedig egy jól eltalált, hétköznapi mondattal könnyedén elindulhat egy jó beszélgetés. Íme 11 egyszerű, természetes nyitás, amit bárki bevethet, ha szeretne…
Bevásárlólisták és lakcímek is a megszerzett adatok között lehetnek.
A jó kapcsolat alapja, hogy meghalljuk és meg is értjük a másikat. Vannak azonban olyan hétköznapi mondatok, amelyek pont az ellenkező hatást váltják ki: lezárják a párbeszédet, feszültséget…
A manipuláció ritkán nyilvánvaló, inkább apró nyelvi fordulatokban bújik meg, amelyeket megszokásból ismételgetünk egymásnak anélkül, hogy tudatosítanánk, mit is csinálunk valójában.
Az Anthropic új felhasználási szabályzata tiltja a Claude-dal szembeni tartós és indokolatlanul bántalmazó viselkedést. A chatbot ilyen szélsőséges esetekben már korábban is megszakíthatta a…
A kapcsolati leltár nem terápiás szakkifejezés, hanem egy egyszerű szokás: egy előre kijelölt alkalom, amikor a pár leül, és végigveszi, hol tart éppen kettejük kapcsolata.
Összefoglaljuk, mi történt.
Az október 7–13. közötti időszakban az őszinte beszélgetések, a kapcsolatok rendezése és a tudatos döntések kerülnek előtérbe. A Heti horoszkóp október 7–13. között: tisztázó beszélgetések és új…
Az egyesült államokban turnézott augusztusban a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport. Az amerikai út élményeiről, tapasztalatairól beszélgetünk Rauthné Baumann Orsolyával, az egyesület elnökével…
Fernando Alonso szerint a motivációján nem segít az, hogy az Aston Martin jelenleg teljességgel versenyképtelen, de amint meghozta a döntését, már gyorsan zajlottak az események.
2026. október 1. a 3-as szám jegyében telik: az önkifejezés, a kreativitás és az örömteli kezdetek napja. Fedezd fel, mit üzen számodra ez a különleges energia!
Szeptember 29-én érdemes egy kicsit jobban odafigyelni arra, amit mások mondanak – és arra is, amit te magad már régóta szeretnél kimondani. Egy őszinte beszélgetés segíthet tisztábban látni egy…
Van, hogy egy beszélgetés percek alatt értelmetlen vitává válik, máskor mindenki bólogat, mégsem jutunk sehova. Három gyakori kommunikációs minta állhat az elakadt beszélgetések mögött – és néhány…
Mit ígérnek a csillagok szeptember 28-ra? Olvasd el a napi horoszkópot, és tudd meg, mire számíthatsz a szerelem, a munka és a pénzügyek terén! Napi horoszkóp szeptember 28.: egy váratlan…
A Sinka István Kézműves Kör történetéről, a természetes alapanyagok megmunkálásáról, a hagyományőrzés kihívásairól Bondár Hajnalkával, a kör vezetőjével beszélgetünk.
Vendégeink Bölcskéről érkeztek. Nagyné Szalai Melinda népi gyógyász, jógaoktató és Nagy Péter, a Lussonium trail mellett is számos terepfutó verseny szervezője. Velük beszélgetünk életmódról…
Tanulságos kis történet volt. __GA__Beszélgetések a sorozatból (véleményemmel):Liana & Tomás: Add ide a laptopomat! A csajszi téged vár. Azta, Claudia... Már életünk sincs, Liana! Érted?! Semmi…
A beszélgetés végén Georgescu és Rusen arra jutott, hogy mindkettőjük számára a „politikai menedékjog” jelenthetne megoldást.
Mutatjuk a heti szerelmi horoszkóp üzenetét.
A hét végére már nemcsak azt látod, mi történt, hanem azt is, mi maradt meg belőle. A napi horoszkóp szerint ezen a pénteken több csillagjegy számára is kiderül, hogy egy korábbi döntés, beszélgetés…
Ha érdekel, mi vár rád a munkahelyeden vagy a magánéleted terén csütörtökön, íme az ELLE napi horoszkópja!
Az új, őszi étlap fogásait kóstoltuk meg, amelyek között találtunk kihagyhatatlan és megosztható kedvenceket, klasszikusokat és desszerteket is.
<pMelissa Bruntlett Delftben élő fenntartható mobilitási tanácsadó és aktivista, kommunikációs szakember. Férjével, Chris Bruntlettel közösen nemrég könyvet írtak <emVárosokat átformáló nők – városi…
A hatóságok már olyan, a WhatsAppban és Messengeren is elérhető funkciókat használhatnak, amelyek révén hozzáférhetnek a felhasználók privát beszélgetéseihez anélkül, hogy kémszoftvert kellene…
A keddi horoszkóp felerősítheti a vágyakat és a rejtett feszültségeket. Az őszinteség most sok kapcsolatban döntő jelentőségű lehet. Napi horoszkóp 2026. 09. 15.: Az Ikreknek nyílt beszélgetés, a…
Az új Apple Watch egyik legérdekesebb újdonsága nem az egészségügyi funkciók között keresendő. Az Audio Intelligence rendszer bizonyos esetekben a környezetben elhangzó beszédet is képes feldolgozni…
A bizalom nemcsak a párkapcsolatokban, hanem a baráti és munkahelyi viszonyokban is döntő kérdés. Egy népszerű önismereti tartalom alapján összegyűjtöttük, melyek azok a hétköznapi mondatok és…
Tizenkét helyszínen találkozhatnak a városlakók a polgármesterrel.
Napi horoszkóp szeptember 8.: egy váratlan beszélgetés vagy üzenet ma sok mindent megváltoztathat. Nézd meg, mit tartogat a nap a csillagjegyednek! Napi horoszkóp szeptember 8.: egy váratlan…
Hétfőn, a Kuciak-gyilkosság tárgyalásán, annak a telefonbeszélgetésnek a felvételét is meghallgatták a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS), amely Marian K. vádlott és Kuciak között játszódott le…
Marina Otero Buenos Airesben született, Madridban élő argentin koreográfus, rendező és performer, aki saját életét tette művészi kutatása tárgyává. A Recordar para vivir című, haláláig tartó…
Egy tinédzser a chatbottal beszélte meg személyes problémáit és családi konfliktusait, arra azonban nem számított, hogy egy bírósági ügy irataiban kötnek ki. Az eset rávilágít egy problémára, amit…
Végtelen beszélgetés címmel a közelmúltban jelent meg, a HVG gondozásában, a nagyváradi származású Tóth László mentálhigiénés szakember második könyve.
Beszélgetések kulturális életünk jövőjéről a Klubrádióban vasárnaponként 13 órától. Első adás: szeptember 6-án, tartsanak velünk!
Sokan beszélgetnek ma az AI-jal úgy, mintha csak a bizalmasuk lenne. Egészségügyi, jogi, erkölcsi és egyéb problémákat osztanak meg vele, gondolva, a csevegés úgyis „privát”. Ez azonban egyáltalán…
Nemrég kérte fel a kulturális miniszter a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának új tagjai közé Sasvári Edit művészettörténészt, akivel 2026 nyarán beszélgetett Vlasics Sarolta. A podcastben szó esik…
A mesterséges intelligencia egyre több területre fér be az életünkben, most pedig már a privát üzenetváltásaink sincsenek feltétlenül kívül a hatókörén. Az OpenAI új funkciójával a Macen futó ChatGPT…
A hét közepén is izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok, váratlan fordulatok várnak az egyes csillagjegyekre, érdemes tehát mindenképp néhány percet a szerdai horoszkópodra szánni!
2026. szeptember 1-jén az érzelmek és a józan megfontolás egyszerre kapnak fontos szerepet. A Nap és a Merkúr a Szűzben A Napi szerelmi horoszkóp 2026. szeptember 1.: Ma egy beszélgetés mindent…
A cikk a Nők Lapja 2004/28-as lapszámában jelent meg. „A vizslámnak köszönhetem a páromat” – beszélgetés Polgár Judittal
- Hirdetés -