Ilyen volt a 25. Orsolya Napi Vásár szombati napja

A gasztronómiai vásár nyitónapján a kulturális programok részeként remek koncertet adott Kőszeg Város Fúvószenekara a várudvarban, míg a Kőszegi Cimborák a néptánc színe-javát mutatták be a Fő téren. Az Alpensänger, a Kőszegfalvi Nemzetiségi Kórus, valamint a Čakavci Tánccsoport és a Zsidányi Betyárok autentikus muzsikája és tánca is nagyszerű pillanatokkal színesítette a programpalettát. A gyerkőcöknek Kovács Géza bábjátéka okozott vidám pillanatokat, a helyi BE-JÓ Táncegyüttes reneszánsz táncokat adott elő, míg késő délután javarészt magyar popdalok töltötték meg a főteret Bujtás Ervin, majd a Kvarc duó jóvoltából. A történelmi belváros egyedi hangulatú terei, utcái adták a kézműves kirakodóvásár helyszínét, ahol 150 vásáros kínálta portékáját. A Civil Ízek Utcájában, a Diáksétányon pedig összesen 40 civil szervezet vett részt a főzőversenyben, s gyűjtött adományokat közössége céljainak megvalósításához. A megszokott bográcsételek mellett ritkán kóstolható csemegékkel is találkozh...

Ilyen volt a 25. Orsolya Napi Vásár szombati napja

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Vaskarika