Egy barátom falán lóg egy apró, tintás rajz. Egy alig ismert fiatal művésztől vette tíz éve, egy zuggalériában, áron alul. Ma sem ér többet, mint amennyit fizetett érte. Mégis, valahányszor ránéz, elmeséli a történetet: hogyan borult aznap az ég, hogyan ivott kávét a galeristával, és miért érezte úgy, hogy ez a kis papírdarab „az övé”. A gyűjtés nem a pénzügyi hozamokról szól. A gyűjtés az időben megállított pillanatokról, az érzelmi rezonanciáról, és arról a bizarr, csodálatos emberi képességről, hogy megtanulunk együtt élni egy műtárggyal.