Van, aki eltűnik, és van, aki jelen marad. Bujtor István az utóbbiak közé tartozik: tizenhét évvel a halála után is ott van a nappalikban, a televíziók képernyőjén, a baráti beszélgetések félmondataiban, a nevetésekben, amelyek ugyanazokon a jeleneteken törnek fel újra és újra. Mintha nem múlt volna el semmi, csak átalakult volna emlékezetté. A felejthetetlen színész-rendező özvegye, Bujtor Judit szerint ez az állandó jelenlét az, ami a veszteség súlyát valamelyest elviselhetővé teszi.