A hömpölygő hétköznapok zajában ritkán adatik meg a pillanat, amikor valóban szembenézünk az idő kérlelhetetlen természetével. Pedig az élet legmélyebb igazsága éppen ebben a szüntelen, kozmikus körforgásban rejlik: valami minden áldott nap véget ér, hogy helyet adjon valami teljesen újnak. A veszteség és a megújulás kettőse nem csupán az évszakok váltakozásában vagy a természet rendjében érhető tetten, hanem mindennapi létezésünk legapróbb szöveteiben is.