- Hirdetés -
Több mint 22 milliárd forint támogatást kapnak a külhoni magyar diákok
Az összegek várhatóan legkésőbb december 20-ig megérkeznek az érintettekhez.
Újranyithat a szegedi Wesley iskola, jogerősen pert nyert az alapítvány a kormányhivatallal szemben
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek…
Több mint 200 millió forintot keresett tavaly a Semmelweis Egyetem rektora
Merkely Béla 2025-ben több mint 225 millió forint bruttó jövedelemre tett szert közpénzből finanszírozott tisztségei után, az összegből pedig idén több mint 16 millió forintot visszafizettek.
Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a…
Lejár a diákigazolványotok? Fontos határidőre figyelmeztet a NAV
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
Két nap alatt közel 8 ezren írták alá a HÖOK ösztöndíjemelésről szóló petícióját
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt szeretné elérni, hogy 2027-től legalább a duplájára emeljék a hallgatói ösztöndíjak finanszírozását biztosító normatívát. A szervezet…
Már egészen fiatal kortól átfogó szexuális nevelést javasol az Európa Tanács az iskolákban
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy…
Angolból is megírták az őszi érettségit a diákok, mutatjuk a feladatokat és megoldásokat
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Betöltetlen a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöki posztja, ideiglenes vezetőt jelöltek ki
Bár az eredeti tervek szerint október 15-én már új elnök állt volna a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) élére, egyelőre ideiglenes vezető látja el az elnöki feladatokat.
Az iskola első két éve legyen játékos átmenet – ezt javasolják az óvodapedagógusok
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar…
Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget
Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150…
Helyesírási teszt: ezek a szavak még a legjobbakat is próbára teszik, nektek menni fog?
Ebből a tesztből kiderül, mennyire vagytok jók helyesírásból.
Több mint tíz budapesti iskolába küldtek bombafenyegetést
Eleinte két XV. kerületi iskoláról érkeztek hírek, azóta azonban kiderült, hogy jóval több intézmény kapott fenyegetést.
Elindult a keresztféléves felvételi: itt van minden fontos határidő
A jelentkezés csütörtökön kezdődik, három helyet tudtok megjelölni ingyenesen.
Strasbourgi ítélet: további lépéseket követel a TASZ a pedagógusok sztrájkjogának helyreállításáért
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
Arról beszélt a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, hogyan próbáltak NER-közeli cégek egyetemi megbízásokhoz jutni
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
A történelemmel folytatódott az őszi érettségi, itt vannak a feladatok és megoldások
Mutatjuk a feladatsort és a javítási-értékelési útmutatót!
Kijött a rendelet, hatmilliárd forintot csoportosítanak át gyermekvédelemre
A 2027-es költségvetésben további 3,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
Bombafenyegetést kapott két iskola Budapesten
A rendőrség csütörtök reggel megkezdte az épületek átvizsgálását.
Teljes megújulást ígér a Nemzeti Pedagógus Kar megbízott elnöke
Rázsi Botond Miklós szerint az új elnököt november helyett csak jövőre választhatják meg.
Duplázzák meg a hallgatói ösztöndíjakat! – Petíciót indított a HÖOK
Az ösztöndíjakat is fedező normatíva összege 2020 óta változatlan, jelenleg évi 166 600 forint hallgatónként.
Ítélet született Strasbourgban: a magyar állam jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát
Kimondták, hogy a beavatkozás „nem volt szükséges egy demokratikus társadalomban”.
Tantárgyak és kötelező óraszámok nélküli NAT-ot képzel el a Civil Közoktatási Platform
A CKP szerint a Nemzeti alaptantervnek jóval kevésbé részletes, valódi alaptantervvé kellene válnia: konkrét tantárgyak, merev követelmények és kötelező óraszámok helyett csak a műveltségi…
Ovációval fogadta az iskolája a diákot, aki második lett a WorldSkills világversenyen
Autószerelő versenyszámban szerzett ezüstérmet a szakmák világbajnokságán.
Egész Európában csak Ukrajnát előzzük meg: ennyire kevés ösztöndíjat kapnak a magyar doktoranduszok
Magyarországon a második legalacsonyabb a doktoranduszok díjazása egy 26 európai országot vizsgáló összehasonlítás szerint. Míg itthon havi 140 ezer forint ösztöndíjat kapnak az elsőéves…
Mutatjuk a 2026-os őszi matekérettségi feladatait és megoldásait
A közép- és emeltszintű matekérettségi feladatsorai és javítási-értékelési útmutatói már elérhetőek az Oktatási Hivatal oldalán.
Nem csak hiszti, ha fáj a diák hasa
A szervi ok nélkül jelentkező, tartós hasfájással küzdő serdülők több mint 80 százaléka más testtáján is érez fájdalmat – derült ki a Semmelweis Egyetem legújabb kutatásából. A háttérben a…
Civil Közoktatási Platform: a 10 vagy 12 évfolyamos iskola lehetne az új rendszer alapja
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).
Rosszul lett és összeesett egy diák tesi órán egy soproni középiskolában
Mentőhelikopterrel vitték kórházba.
Miklósi László: Nem lenne szabad arra használni az ösztöndíjakat, hogy a szakképzés felé tereljék a diákokat
A Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint az ösztöndíjaknak nem az iskolaválasztás befolyásolását, hanem a tanulmányi teljesítmény elismerését és a rászoruló diákok támogatását kellene…
Varga-Bajusz Veronika letartóztatását is meghosszabbította a bíróság
A volt felsőoktatási-és szakképzési államtitkár Hankó Balázzsal együtt – október végéig biztosan rács mögött marad.
Ezekkel az alapszakos diplomákkal lehet a legjobban keresni
A bruttó 900 ezres - 1 milliós átlagfizetést kaptak azok a frissdiplomások, akik az állami légiközlekedés, katonai vezető vagy katonai logisztika alapszakon végeztek a 2022/2023-as tanévben – ez…
Egy biofizikus és két matematikus kapta idén a Karikó Katalin által alapított JATE-díjat
Idén egy doktorandusz, egy járványügyi modellezéssel foglalkozó matematikus és a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke kapja a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjat. A…
Választható nulladik évfolyamot javasol a Nemzeti Pedagóguskar
10-16 fős iskolai előkészítő csoportokat is javasol a Nemzeti Pedagóguskar Különleges Bánásmódot Támogató munkacsoportja, hogy megkönnyítse az óvoda-iskola átmenetet azoknak a gyereknek, akiknek erre…
Itt vannak a 2026-os őszi érettségi feladatai és hivatalos megoldásai földrajzból
Mutatjuk a földrajzérettségi feladatlapjait közép-és emelt szinten, és a hivatalos javítási útmutatókat is.
Közel száz magyar iskola zárhat be Szlovákiában, petícióban követelik, hogy 12 gyerekkel is működhessenek az osztályok
Nemcsak Magyarországon okoz problémát az iskolákban a csökkenő gyereklétszám. A szlovák kormány tervezett oktatási reformja szigorúbb létszámkövetelményeket vezetne be, ami különösen a kisebb…
Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik
Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott…
Elfogadták az új gyermekvédelmi törvényt, a Fidesz és a Mihazánk is nemmel szavazottt
Magyar Péter szégyennek nevezte, hogy az ellenzék nem támogatja a gyerekek védelmét megerősítő javaslatot.
Most már biztos, hogy visszatér az Erasmus: döntött az Európai Unió Tanácsa
Az utolsó akadály is elgördült az Erasmus-program visszatérése elől: az Európai Unió Tanácsa megszüntette a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást, így a modellváltó egyetemek hallgatói…
Itt vannak a 2026-os őszi magyarérettségi feladatai és hivatalos megoldásai
Mutatjuk, a magyarérettségi közép- és emelt szintű feladatsorait és a hivatalos javítási-értékelési útmutatókat.
Visszaállítaná a 18 éves tankötelezettséget, és a gimnazistáknak is ösztöndíjat adna a Történelemtanárok Egylete
A korábban már sokat tárgyalt oktatáspolitikai változtatási javaslatok mellett több új megközelítést is megfogalmazott a Történelemtanárok Egylete az oktatási rendszer átalakításáról.
Október közepére ígértek béremelést, Magyar Péter most a jövő évi költségvetés kapcsán beszélt az oktatást segítőkről
A 2027-es költségvetés az igazságosság és a fejlődés költségvetése lesz – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben. Hangsúlyozta: „nem tudunk és nem is szeretnénk…
Lannert Judit átfogó szövegértés-fejlesztési program indítását ígérte
Parlamenti felszólalásában Lannert Judit elismerte, hogy a magyar diákok romló PISA-eredményei nem magyarázhatók pusztán nemzetközi tendenciákkal. A már megkezdett átalakítások mellett új Nemzeti…
Középiskolai felvételi: ennyi ponttal lehetett bejutni a legjobb vidéki gimnáziumokba
184,34 pont a 200-ból, vagy 133 pont a 150-ből - ilyen és ehhez hasonlóan magas pontszámokkal lehetett bekerülni a legjobb vidéki gimnáziumokba a 2026-os középiskolai felvételin. Mutatjuk…
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek oktatási jogairól szóló törvényt
A módosítás Ukrajna uniós csatlakozási folyamatában is fontos lépés.
Méltatlan körülmények vannak a kecskeméti Autizmus Centrumban, reagált az AOSZ
Az AOSZ szerint az épület vizesedő falai és leromlott infrastruktúrája a gyerekeknek, családjaiknak és az ott dolgozó szakembereknek egyaránt nehézséget okoz.
Visszahívta kiadványát a BME, amelyben az egyik Hamász-vezető fiáról emlékeznek meg
A férfi 2023-ban kezdte meg tanulmányait a BME-n, az egyetem tájékoztatása szerint azonban tanulmányai jelentős részében szüneteltette a hallgatói jogviszonyát beutazási nehézségek miatt.
Havi 8330 forint a minimális tanulmányi ösztöndíj, a HÖOK a támogatások emelését követeli
A hallgatói normatíva összege 2020 óta változatlan, miközben az egyetemisták megélhetési költségei jelentősen emelkedtek. A szervezet ezért levelet írt az Országgyűlési képviselőknek az alacsony…
Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők egy kőbányai iskolában, mert elégedetlenek a menzával
Bár korábban abban bíztak, hogy az iskolában bevezetik az úgynevezett A/B menüs rendszert, augusztusban kiderült, hogy erre egyelőre nem kerül sor.
Megválasztották a HÖOK új elnökét
Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.
Lannert Judit részvételével rendez konferenciát a Bethesda a gyerekek digitális jóllétéről
Az eseményen a fiatalok képernyőhasználatának hatásairól és a képernyőidő csökkentésének lehetőségeiről egyeztetnek a szakemberek.
Őszi érettségi 2026: ma kezdődnek az írásbelik
Mutatjuk az első hét vizsgáinak menetrendjét.
Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni
Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése…
Első magyar női katonaként teljesítette az amerikai tengerészgyalogság 11 hetes kiképzői képzését Böröcz Nóra
A Parris Island-i program komoly fizikai és mentális megterhelést jelentett a résztvevőknek: a képzést 46-an kezdték el, de végül mindössze 24-en teljesítették sikeresen. A magyar katona szerint az…
Hány témazárót lehet egy nap írni?
Dolgozat matekból, magyarból és töriből egy napon? Megnéztük, egy nap maximum hány témazárót lehet írni.
Tízből hat önkormányzat visszavenné az államtól az iskolát
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖÖSZ) felmérése szerint a települések több mint 63 százaléka készen állna arra, hogy újra nagyobb szerepet vállaljon a helyi iskolák…
Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ
Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus…
Az életemet nem tette tönkre, de a lelkemet megtépázta az elrontott központi írásbeli
Tizenöt év telt el a központi írásbelim óta, mégis a mai napig magammal cipelem annak a következményeit, hogy 13-14 évesen sikerült elhinnem: azon az egy vizsgán múlik az egész életem. Persze nem így…
Gyakorolnátok a központi matek írásbelire? Hoztunk nektek egy tesztet
Ha középiskolába készültök és nehezebben mennek a mértékegységek és az átváltások, akkor töltsétek ki kvízünket.
Aggasztó adatok érkeztek a magyar tinédzserek mentális állapotáról: tízből négy fiatal érintett
A 14–19 évesek 37 százaléka gyakran vagy szinte minden reggel szorongva, feszülten kezdi a napját, tízből négy fiatal pedig alacsony mentális jóllétről számolt be egy friss, országosan reprezentatív…
Székletszennyeződést is talált a Nébih gyerekek menzai ételében Budapesten
Azután vettek mintát az ételekből, miután több gyerek kórházba került. A közétkeztető cég vezetője szerint a saját főzőkonyháikban vett helyszíni minták teljesen negatívak lettek.
Lannert Judit: Tízpontos javaslatcsomagot készített elő az SNI munkacsoport
A sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztéséről, az osztálylétszámok betartásáról és a gyógypedagógusok adminisztrációs terheinek csökkentéséről is tartalmaz felvetéseket az a 10 pontos…
Az oktatási minisztériumhoz érkező panaszok közel ötöde SNI-s gyerekeket érint
Müller Anna országgyűlési képviselő közösségi oldalán számolt be arról, hogy az oktatási minisztériumnak küldött panaszok 15-20 százaléka SNI-s gyerekekkel kapcsolatos problémákról szól.
Totyik Tamás: A nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása nélkül összeomlana az oktatási rendszer
A születések számának drasztikus csökkenése és az átgondolatlan intézményfenntartás miatt a jelenlegi iskolaszerkezet fenntarthatatlanná vált – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének…
Központi írásbeli 2027: bekísérhetik a szülők a gyereküket az iskolába a vizsga napján?
Fontos kérdésre válaszolunk.
A szülőknek lenne a legnehezebb elfogadni az oktatási reformokat a PSZ elnöke szerint
Hiába kapnának nagyobb szabadságot a pedagógusok, az oktatási reformokról a szülőket lehetne a legnehezebb meggyőzni. Különösen a megszokott érdemjegyek helyett bevezetett szöveges értékelés…
Kereki Judit: hamarosan a kormány elé kerülhet a rugalmas iskolakezdésről szóló javaslat
Már a Közigazgatási Államtitkári Tanács elé került a rugalmas iskolakezdésről szóló javaslat, amelynek értelmében ismét a szülők és a pedagógusok dönthetnének arról, mikor kezdje meg a gyermek az…
Vitézy Dávid: szigorúbb szabályok jöhetnek az elektromos rollerekre, a kormány heteken belül bemutatja a terveket
Életkori korlátozás és a rollerek teljesítmény szerinti besorolása is szerepel a lehetséges változtatások között.
Nyilvánosságra hozták a 2027-es érettségi első tételcímeit
Megjelentek a 2027-es tavaszi érettségi első nyilvános vizsgaanyagai az Oktatási Hivatal honlapján. Egyelőre három tantárgyhoz kapcsolódó dokumentumok érhetők el: magyar nyelv és irodalomból a…
Újraszabályozzák a pedagógusoknak járó elismeréseket: október 23-án már Lannert Judit adhat át díjakat
Akár bruttó egymillió forintos pénzjutalom is járhat egyes szakmai elismerések mellé. A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet a díjazottak számát, a jutalmak összegét és az átadás…
Aggasztó adatok érkeztek a magyar tinédzserek mentális állapotáról: tízből négy fiatal érintett
A 14–19 évesek 37 százaléka gyakran vagy szinte minden reggel szorongva, feszülten kezdi a napját, tízből négy fiatal pedig alacsony mentális jóllétről számolt be egy friss, országosan reprezentatív…
Két iskolai késelés után újabb támadásokkal fenyegető üzenetek terjednek Lengyelországban
A rendőrség fokozott jelenlétet rendelt el az iskoláknál, több településen pedig felfüggesztették a jelenléti oktatást.
A kerettanterveket eltörölné, a tantárgyak kijelölését az iskolákra bízná a CKP
Milyen tantárgyakat tanítsanak, és mennyi tananyagot kelljen elsajátítaniuk a diákoknak? A Civil Közoktatási Platform (CKP) reformjavaslata szerint ezekről jóval nagyobb beleszólással dönthetnének…
Fleck Zoltán: Figyelmeztettek, hogy az ELTE költségvetésének árthatnak a nyilatkozataim
Az ELTE oktatója szerint az egyetemi közösségben tudtak arról, hogy Hankó Balázs telefonon jelezte rosszallását az oktatók kormánykritikus megszólalásai miatt.
Feleannyit adóznának a nappalis hallgatók az új KATA-val, mint a levelezős és estis társaik?
A nappalisoknak havi 50 ezer, a levelezős és estis egyetemistáknak akár 100 ezer forintba is kerülhet a KATA 2027-től. De mi indokolja, hogy éppen azok a hallgatók fizethetnek többet, akik a…
Nyilvánosságra került a videó, amin a tanárára lövő hatéves fiú a rendőröket fenyegeti
A fegyvert az anyjától lopta el.
Ilyen változásokra lenne szükség a történelemtanításban
Legyen rugalmasabban kezelhető a kerettanterv és pontosan lehessen tudni, milyen fogalmak, évszámok szerepelhetnek a középszintű érettségin - a Történelemtanárok Egyletének (TTE) országos…
Már készülnek az ideiglenes tantermek az életveszélyessé vált kincsesbányai iskola diákjainak
Gipszkartonfalakkal választják el az ideiglenes tantermeket a kincsesbányai művelődési házban, egy egykori konditeremből pedig tornaszobát alakítanak ki, hogy hétfőtől újra tanulhasson az a 124 diák…
Totyik Tamás szerint a leendő tankerületi vezetők nem tudják, milyen rendszerben dolgoznak majd
Már zajlik a tankerületi vezetők pályáztatása, miközben továbbra sem világos, hogyan működik majd az átalakítás előtt álló iskolafenntartói rendszer. Totyik Tamás szerint még a leendő vezetők sem…
Minden régió véleményére kíváncsi Lannert Judit: országos párbeszéd indul az oktatásról
Pest vármegyében, mintegy ötven résztvevővel indul az Oktatási Párbeszéd, amelynek célja, hogy közös gondolkodás kezdődjön a magyar oktatási rendszer jövőjéről. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi…
Vannak, akik már megkapták a pótlólagos iskolakezdési támogatás első részét
Azok a gyerekek, akik ugyan jogosultak lettek volna rá, de adminisztratív okokból kimaradtak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás első részéről, utólag megkapják az első 50 ezer forintot is…
Csömör visszavenné az államtól az általános iskolát és a zeneiskolát
A csömöri általános iskola és zeneiskola szülői szervezete a helyi önkormányzattal közösen fordult Lannert Judit oktatási miniszterhez, kérve, hogy a két intézmény a 2027–2028-as tanévtől kerüljön…
Most már biztos, újraindítják a ferencvárosi Diákváros projektet
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) döntöttek arról, hogy folytatják a projektet.
Hankó Balázs felhívta az ELTE rektorát, ha egy oktató kritikát fogalmazott meg a Fidesz-kormánnyal szemben
Darázs Lénárd, az ELTE rektora szerint bár szankció emiatt nem érte amiatt az egyetemet, ha egy oktató bírálta nyilvánosan a kormányt, de felhívták a figyelmét arra, hogy egy ilyen nyilatkozatból…
Lannert Judit: nem csökkent a pedagógusok fizetése a TÉR felfüggesztése miatt
A teljesítményértékelési rendszer felfüggesztése miatt nem csökkent a tanárok fizetése, és nem létezik a tanároktól elvett 33 milliárd forint – közölte Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter…
Búcsú az ötösöktől? A hagyományos osztályozás kivezetését javasolja az új oktatási reformjavaslat
Hagyományos osztályozás helyett tanulást segítő, fejlesztő szöveges értékelés – többek között ez is szerepel a Civil Közoktatási Platform (CKP) átfogó oktatásfejlesztési javaslatcsomagjában. A…
Felvételi 2027: mutatjuk, mikor tartják a nyílt napokat a legnagyobb egyetemek
Amellett, hogy hasznos tudást szerezhetünk az intézményről, a felvételi követelményekről és az egyetemi életről, vannak olyan karok, ahol 10-15 intézményi pontot is be lehet zsebelni azzal, ha részt…
Hévízi tragédia: újabb részletek derültek ki a végzős diák haláláról
A tragikus esemény megrázta az iskola közösségét, az érintett tanulók és pedagógusok számára az intézmény biztosítja a szükséges lelki támogatást és pszichológiai segítséget.
Magyar sikerek a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián
A 19. alkalommal megrendezett versenynek idén a vietnámi Hanoi városa adott otthont.
Meghalt egy végzős lány az Agrárszakképzési Centrum keszthelyi programján
A rendőrség tájékoztatása szerint sem önkezűség, sem idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
