Összeházasodott a Kísértés műsorának soproni és kópházi szereplője
A Kísértésben majdnem szakítottak, ma már házasok.
- Hirdetés -
A Kísértésben majdnem szakítottak, ma már házasok.
Timi és Máté kapcsolata hullámhegyeket-, és völgyeket élt meg A Kísértésben töltött idő alatt, míg eljutottak odáig, hogy egy romantikus lánykérés során eljegyezték egymást. Kapcsolatuk azóta még…
Bemutatkoznak A Kísértés harmadik évadának szerelmespárjai, akik azért utaznak el Thaiföldre, hogy próbára tegyék a kapcsolatukat. Az előző évadokból tisztán látszott, hogy a műsor komoly mérföldkő…
A Történelemtanárok Egylete (TTE) közzétette a 36. országos konferenciáján elfogadott szakmai ajánlásait a közoktatás és a történelemtanítás aktuális kérdéseiről. A szervezet bizottmánya által…
Mindannyiunk életében akadnak olyan pillanatok, amikor pontosan tudjuk, mit kellene tennünk, mégis valami egészen más felé húz a szívünk.
Dr. Gál Bernadett Ildikó és dr. Cselik Zsolt osztályvezető főorvos és egészségpszichológiai szakpszichológus vezette beszélgetéssorozat révén megindulhat a közvetlen kommunikáció az egészségügyi…
Bár sokan nem állták ki a hűségtesztet, van olyan pár, aki végül összeházasodott.
Egész Magyarország számára nagy sikernek tartja a volt külgazdasági és külügyminiszter a BYD kínai autógyártó szegedi gyárépítését. Szijjártó Péter hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági…
Egész Magyarország számára nagy sikernek tartja a BYD kínai autógyártó szegedi gyárépítését Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter.
Cáfolta az ellene felhozott vádakat.
Az Alapjogokért Központ visszautasította a működésével kapcsolatos jogszabálysértési vádakat, miután a Miniszterelnökség feljelentést tett az őket működtető társaság támogatásai miatt.
Ahogyan arról korábbi híradásainkban is beszámoltunk, rendszeressé váltak a Kanizsa Aréna környékén a késő esti, nem hivatalos autós összejövetelek.
A klub azt írta, a független bizottság határozata „több szempontból is egyértelmű és lényeges jogi, elvi és ténybeli hibákat tartalmaz, ezért megalapozatlan”.
Újabb szereplőről derült ki fontos részlet A Kísértés 2026-os évada előtt. A női kísértők között Bogiként bemutatott lány Siry Boglárka, akit a nézők a ValóVilág 12-ből és a Házasodna a gazdából…
Péntek reggel a feltételezések szerint egy drón zuhant le a Tulcea megyei Plaurul település térségében, ami tüzet okozott – közölte a védelmi minisztérium (MApN).
Szervezeti változás áll a háttérben.
Október 19-én indul a TV2 népszerű párkapcsolati realityje, A Kísértés harmadik évada, amelyben ismét négy pár teszi próbára szerelmét és hűségét. Az új évad különlegessége, hogy több ismert arc is…
Radu Miruţă védelmiminiszter-jelölt hétfőn kijelentette, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdetétől 2026-ban történt a legtöbb légtérsértés.
Nemcsak a premier napja derült ki: nyilvánosságra hozták A Kísértés 2026-os évadának négy párosát, valamint a nyolc női és nyolc férfi kísértőt is. A mezőnyben lesz olyan kapcsolat, amely egy…
Vége a találgatásnak: a TV2 hivatalos ajánlója szerint 2026. október 12-én visszatér A Kísértés. A csatorna már közzétett egy videós előzetest is, a pontos kezdési időpontot és az új évad szereplőit…
Varga Noel számára véget ért a Farm VIP: a Horányi Julival vívott ügyességi párbajban maradt alul. A Kísértésből ismert szereplő a kiesése után a TV2 Mokkában beszélt a döntéséről, majd Anger Zsoltot…
Héten több mint huszonöt kéoldalú találkozóra kerül sor
Ügyvédi iroda neve, törvényi hivatkozások, ügyszám és határidő: első pillantásra komoly jogi felszólításnak tűnhet az az tovább » Szerzői jogsértéssel ijesztgetnek, a Facebook-fiókod lehet a tét…
A külügyminiszter New Yorkból adott interjút, az amerikai és orosz kapcsolatok helyzetéről is beszélt, és elárulta, találkozna-e Szergej Lavrovval.
Vannak, akik egyetlen rosszalló megjegyzést sem tudnak könnyen elengedni.
A Nemzetbiztonsági Tanács ülésén Maia Sandu, Moldova elnöke kijelentette, hogy az ország befektet a védelembe, és információcserét alakít ki szomszédjaival az orosz drónok elleni küzdelem érdekében…
Külön figyelmet fordítanak majd a közösségi média kérdésére.
Külön figyelmet fordítanak majd a közösségi média kérdésére.
Az Európai Bizottság új programot indít, amelynek célja, hogy javítsa a gyerekek és fiatalok olvasási és írási készségeit.
Még idén elkészül az oktatási stratégia, és készül az új Nemzeti Alaptanterv is.
Bőgésből nincs hiány
Moldova közel negyven esetet regisztrált drón jogosulatlan berepüléséről az ország légterében 2026 eleje óta. Ezt bizonyítják a Stratégiai Kommunikációs és Dezinformáció Elleni Központ (Stratcom)…
Meg lehet menteni Németországban a demokráciát, de annak nem az a módja, hogy betiltják az AfD-t, hanem az, hogy jogi értelemben korlátozzák, politikai síkon pedig felveszik vele a harcot – írta…
Meg lehet menteni Németországban a demokráciát, de annak nem az a módja, hogy betiltják az AfD-t, hanem az, hogy jogi értelemben korlátozzák, politikai síkon pedig felveszik vele a harcot – írta…
Az olvasásnépszerűsítésről, a kortárs irodalomhoz való hozzáférésről és a szövegértés fejlesztéséről egyeztetett az oktatási tárca. Lannert Judit különösen fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű…
A Szolnoki Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Tavaly még Magyar Péter ÁVH-zott. Most már ugyanaz a szó sértésnek számít.
A betegutak lerövidítésének és egyértelművé tételének, valamint a betegút-monitoring létrehozásának fontosságát hangsúlyozta Buga László, az Egészségügyi Minisztérium szakellátásért felelős…
Hideki Kamiya ismét egy közösségi médiás botrány közepén találta magát. A Bayonetta alkotója előbb durván leszólta a The Legend of Zelda: The Wind Waker-t, majd sértések sorával válaszolt azoknak a…
A pályázatra idén október 25-ig jelentkezhet bárki, aki az egészségértés területén újdonságot hozott létre.
Egy járókelő lefilmezte, amint két személy egy nagyváradi tömbház tetején szexuális kapcsolatot létesít egymással.
A BBC és más vezető brit orgánumok korábbi tényfeltáró riportere, John Sweeney külföldi tudósítók előtt mutatta be új könyét a Reform UK vezetőjéről. A kötet publikálása véletlenül egybeesett a…
A szakértők szerint a mesterséges intelligencia által tömegesen előállított megoldások nem a tudás elmélyítését, hanem annak felszínesítését szolgálják, mivel a felhasználók elhanyagolják a logikai…
Van, aki könnyebben mond nemet a csábításnak, más viszont egy izgalmas helyzetben hajlamos előbb cselekedni, és csak utána gondolkodni. Bizonyos csillagjegyek könnyen belemennek olyan dolgokba…
Ötödikes gyerekek olvasásáról állítanak ki személyre szabott profilt és fejlesztési tervet egy kedden indult program keretében. A pécsi egyetem projektjének vezetőjével arról beszéltünk, hogy volna…
A múlt heti után ismét feljelentették Pócs János ellenzéki képviselőt, ezúttal Molnár Zsolt egykori Tisza-aktivista indított eljárást többek között személyiségi jog megsértése miatt.
2026 első nyolc hónapjában 717 jegyzőkönyvet állítottak ki vámjogsértés miatt Kárpátalján. A lefoglalt áruk és egyéb jogsértések tárgyainak összértéke mintegy 116 millió hrivnya, amely még nem…
194 nemzet sportolóit vizsgálták, a legtöbbször az olasz, a francia, a spanyol, az amerikai, az orosz, a belga, a holland, a brit, a kínai és az ausztrál sportolókat tesztelték 2025-ben.
Több kommentelő amiatt csalódott, hogy Orbánék még mindig szabadlábon vannak. Csakhogy egy jogállamban bizony nemegyszer hosszas eljárások végén ítélik el azokat, akiket a nép vagy annak bizonyos…
- Hirdetés -