Kevesebb bűneset történt Pécsen, jelentősen javult a közbiztonság
Elkészült Pécs tavalyi évre vonatkozó közbiztonsági helyzetének elemzése. Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika adataiból kiderül, hogy csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, főleg a csalások és a garázdaságok terén látványos a javulás, míg a kocsifeltörések növekedésében nagy szerepet játszott két fiatal, akik fél éven át számos autót és robogót loptak el. Ugyanakkor egyre több nyomozás zárul eredményesen. Tavaly óta Pécsen 10,2 százalékkal csökkent (2864-ről 2571-re) a rendőri eljárásokban regisztrált bűncselekmények száma. Sokat számít, hogy 12,4 százalékkal kevesebb csalás történt, a lakosság szubjektív biztonságérzetét pedig növelheti, hogy 22,4 százalékkal csökkent a garázdaságok száma. Tavaly az online csalások száma is mérséklődött (bár 2020 óta több mint a háromszorosára emelkedett a kibertérben történő elkövetések száma). Sikerült lezárni egy olyan, több éven át tartó nyomozást, amelynek során a csalók 180 személyt károsítottak meg. Egyre töb...
- Hirdetés -
