Emlékszem az arcára, Tibi bácsi. A barázdákra, a szeme alatt mélyülő árokra. Még ma is hallom a hangját, halkan, de határozottan beszélt. Volt a visszafogott mondataiban valami irtózatos düh, mintha minden pillanatban számon kérné a Teremtőtől a fájdalmat, a rá rótt iszonyatos fájdalmat. Mentem magával, Tibi bácsi, mert azt mondta, kísérjem el nyugodtan a fiához. SEM SZÓ, SEM CSEND NEM SEGÍT: LEVÉL IDŐSEBB SIMON TIBORNAK