Döbbenetes videó Siófokról: három autót és egy kerítést tarolt le a terepjáró – hajszálon múlt egy újabb tragédia
Egy nagyon gyorsan közlekedő terepjáró kontroll nélkül tarolta le a parkoló autókat a Fő utcán.
- Hirdetés -
Egy nagyon gyorsan közlekedő terepjáró kontroll nélkül tarolta le a parkoló autókat a Fő utcán.
A szakember szerint ilyen mértékű változást korábban még nem tapasztaltak a térségben.
Havi csaknem 16 millió forintot kereshetett a svéd irányító az OTP Bank-Pick Szegednél.
Két 33 éves férfi megrongált egy sírboltot azért, hogy ékszereket és pénzt lopjanak belőle. A temető fémkorlátjával törték be a sír fedlapját. Most emeltek ellenük vádat.
Több millió forintot keresett a gardróbjában felhalmozott, már nem használt ruháival Bernáth Odett, a Sztárbox egykori versenyzője, aki fiatal kora ellenére meglepően tudatosan bánik a pénzzel. A 24…
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
Milyen viszony van köztük valójában? Most végre kiderülhet.
Ezt senki nem gondolta volna.
Négy napon át az egész ország kereste 2012 őszén a 11 éves Szita Bencét, aminek a végén fény derült a sokkoló bűncselekményre: a kisfiút a mostohája, Polcz Erika elcsalta, majd megölette két…
Akár még nagy port is kavarhat az AEK Athén hétvégi NPS Volos ellen aratott 2-1-es görög bajnoki győzelme Az ellenfél klubvezetője, egyben Volosz polgármestere Akhilleasz Beosz szerint ugyanis…
Szenzációs felfedezést tettek a kutatók.
Továbbra is elképesztő tempóban termeli a gólokat a norvég labdarúgó-válogatott támadója, aki csütörtökön, a Dánia elleni Nemzetek Ligája-nyitányon duplázott, és nagy részben ennek köszönhetően…
Dunaújvárosnál és Paksnál már mínuszos értékeket mutat a vízmérce.
Évente több hasonló rendőri ellenőrzésre is sor kerül, nem véletlenül kaptak kiemelt figyelmet a biztonsági eszközök.
Kábítószer-birtoklás Zalaszentgróton.
Szokásos internetes őrültségnek tűnik, pedig az egyik legismertebb autós motorpusztító kísérletnek egészen tanulságos a vége. A Life OD csapata egy régi Ford Probe motorjából leengedte a motorolajat…
Újabb negatív rekordot döntött a Maros, mínusz 132 centimétert mértek Makón.
Vészesen apad Budapest egyik kedvelt tava: több mint egy méternyi víz hiányzik már a Naplás-tóból. Szinte rá sem lehet ismerni a tó egyes részeire.
Egyszerre 26 medvét rögzített hőkamerával egy vadász egy Nagyócsa közelében található kukoricaföldön. A nem mindennapi felvétel az elmúlt napokban gyorsan terjedni kezdett a közösségi oldalakon. A…
A hatóságok boncolást rendeltek el.
A helyszínre rövid időn belül rendőrök érkeztek.
A helyszínre rövid időn belül rendőrök érkeztek.
Erre aztán senki nem számított.
Miközben az autó születését Karl Benz, Gottlieb Daimler és a 19. század végének úttörői nevéhez kötjük, több száz évvel korábban már megszületett egy olyan szerkezet terve, amely képes volt saját…
Hayden Panettiere mindössze néhány héttel a halála előtt hagyott el egy kaliforniai rehabilitációs intézményt. A 36 éves színésznő hosszú ideje küzdött alkohol- és drogproblémákkal, korábban pedig…
Alig maradt valami a szétvágott kocsiból: halálos baleset történt a 41-es főúton.
. Az abaligeti turistaszálló közel tíz éve nem fogad vendégeket, ám a hátrahagyott berendezés ma is meglepően sokat őriz a régi hangulatból.
Hatéves mélypontra csökkent az egy-egy kontármunka miatt elszenvedett átlagos kár összege Somogyban, a probléma azonban továbbra is sokakat érint.
Krasznahorkai László egy különleges átverés részese volt, Hajnóczy Soma szinte olvasott az író gondolataiban.
Elkeserítő állapotokat fest le a kutatás.
Tragikus hirtelenséggel hunyt el vasárnap Cindy Crawford és Rande Gerber 27 éves fia, Presley Gerber.
Hihetetlen felbontású OLED-mikrokijelzőt fejlesztett a Fraunhofer Intézet. A Fraunhofer IPMS kutatói egy új, WRGB OLED-mikrokijelzőt fejlesztettek, amely 28 nm-es CMOS-technológiára épül. A…
Egy magát egykori CIA-kísérleti alanynak és időutazónak nevező férfi azt állítja, hogy 1981-ben egészen 2118-ig repítették előre az időben.
Szerelem Melinda, a Készenléti Rendőrség törzszászlósa ismét életet mentett. Egy parkban lett figyelmes egy 69 éves férfira, aki rosszul lett három gyermekével. Azonnal cselekedett: mentőt hívott…
Kemény kritikát kapott az ukrán válogatott.
Teljes terjedelmében égett egy parasztház Apcon, a tűz a szomszéd házat is veszélyeztette.
Kilenc a 16 vizsgált téli abroncs közül olyan gyengén szerepelt az ADAC tesztjén, hogy a szakemberek nem ajánlják őket megvételre.
A romániai kamaszok jelentős része már találkozott alkohollal, dohánytermékekkel, drogokkal vagy szerencsejátékkal, miközben az online térben is számos veszélynek vannak kitéve, ráadásul a 15 éves…
Rendkívüli helyzet alakulhatott ki egy gyöngyösi gimnáziumban.
Rendkívüli helyzet alakulhatott ki egy gyöngyösi gimnáziumban.
Rendkívüli helyzet alakult ki egy gyöngyösi gimnáziumban.
A biztonsági ellenőrzés után rendőrök intézkedtek.
Eutanáziával vetett véget a szenvedésének.
Eutanáziával vetett véget a szenvedésének.
Hetekkel a tragédia után megszületett a halottkém végleges megállapítása.
Szemők Hajnalka két tárgyat hozott el A legjobb ajánlatba, azonban a spirituális tanácsadó különleges képességével hívta fel magára igazán a figyelmet. Mielőtt a Felfedezők elé lépett volna…
A Liverpool sztárja nemcsak a kocsijával keltett feltünést.
Kis Grófo és testvére, Gyémi között elmérgesedett a helyzet, a konfliktus pedig a közösségi médiában is megjelent.
Az idei szezonban példátlanul feszült helyzet alakult ki az olasz zöldségpiacon, különösen a paradicsom esetében.
- Hirdetés -