Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Rossi Moor erős estorili versenynapot zárt a FIM MotoJunior Moto2 kategóriájában

Rossi az első futamot a 10. rajtpozícióból kezdte, de a rajt után, az első kanyarban majdnem belekeveredett egy incidensbe, amelynek következtében három pozíciót veszített. A nehéz első kör ellenére a verseny során fokozatosan visszakapaszkodott, és végül stabil 9. helyen ért célba. A második futam eleje hasonlóan alakult. Rossi nagyon jól rajtolt, de a 2-es kanyarban egy másik versenyzővel történt érintkezés miatt visszaesett a 14. helyre. Az első kör végére azonban már a 11. pozícióban haladt, majd ezt követően nagyon erős versenytempót diktált, és végül a 8. helyen zárta a futamot. Az első és a második futam közötti előrelépés jelentős volt. A 17 körös versenytávon Rossi összideje közel 10 másodperccel javult, ami körönként nagyjából hat tizedmásodperces előrelépést jelent. A legjobb versenykörét a futam végén, az utolsó előtti körben teljesítette, ami jól mutatja a beállítások és a versenytempó pozitív irányát. Rossi Moor így értékelt: „Elégedett vagyok azzal a munkával, amit ez...

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu

novekedes.hu