Nagy változás jön 2027-től a tűzoltóságoknál – a Veszprém megyeiek biztonságát is érintheti
Az önkéntes és az önkormányzati tűzoltóságok finanszírozásának változása sokakat érint a Bakonyban.
- Hirdetés -
Az önkéntes és az önkormányzati tűzoltóságok finanszírozásának változása sokakat érint a Bakonyban.
Közvetítésünk 18 órakor kezdődik.
Egy hónapon át jelentős közlekedési korlátozásra kell készülniük az arra járóknak.
A korábbi kiváló játékos szerint a Szegednek a GOG elleni meccs lesz a sorsdöntő.
A farkas, a nyúl, a róka, a varjú meg a sün mesejáték az Ugorjunk árkot népmese nyomán született.
Az őszi időjárás és a rövidülő nappalok komoly kihívást jelentenek a közlekedők számára.
A labdarúgó Bajnokok Ligájába több rangadót is rendeznek az alapszakasz 2. fordulójában.
Az Együtt Veszprémért Egyesület önkormányzati képviselői szeretnék tovább erősíteni az állampolgári részvételt az önkormányzat működésében, ezért indítványozzák a polgári kezdeményezés lehetőségének…
A dán portál azt is tudni véli, mi állhat a kapus döntésének hátterében.
Egy dán kézilabdás átigazolásokra szakosodott portál szerint Emil Nielsen megkezdte a tárgyalásokat a Flensburggal egy nyári klubváltásról. A dán kapus csak idény nyáron érkezett Veszprémbe a…
A lapbemutató vendégeit a szerkesztők megajándékozzák az idén megjelent három Séd-könyvvel.
A VSC Veszprém négy góllal győzte le a Balatonalmádit a labdarúgó NB III-ban
Felhős, helyenként csapadékos reggellel kezdődik a hét Veszprém megyében, délutánra azonban javulhat az idő.
Felszakadozik a felhőzet, többfelé lehet élénk, erős a szél.
Kiskorú veszélyeztetése miatt körözik a 35 éves Lajka Lászlót.
Szinte az egész országra kiterjedő esőzés érkezhet szombat éjszaka.
A díjátadón az egyesület a hosszú évek óta kitartóan kertészkedő résztvevők munkáját ismerte el.
Az egriek közül Nkousa David és Rozner Kevin számított a legeredményesebbnek 6–6 góllal.
A kutatási eredményeknek a tudományos közösségen kívül is el kell jutniuk az emberekhez.
Van olyan iskola, ahol 2023 óta már hetedszer futnak neki az igazgatókeresésnek.
Főként éjszaka fordulhatnak elő további záporok.
Játszik a Dortmund, folytatódik a cselgáncs-vb, az FTC és a Fehérvár az osztrák hokiligában szerepel, Jehirszki György világklasszis ellen dartsozik.
A címvédő kétszer lépett el két góllal, a vendégek pedig csak egyszer tudtak ebből a hátrányból visszajönni.
A munkavégzések alatt az érintett útszakaszokon félpályás forgalomkorlátozás lesz érvényben.
A szakemberek a földfelszínen található nagy számú rágcsálólyukakat és járatokat is kezelik.
Lejátszották a Veszprém megyei kupa 4. fordulóját, nyolc labdarúgó-csapat örülhet a továbbjutásnak.
Szeptember 25. és október 5. között a veszprémi kórház szülészetén egymást követték a boldog pillanatok.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája első fordulójában történt
Csütörtökön megérkezhet a csapadék, de a délután így sem lesz hideg.
Simán nyert a magyar csapat Belgrádban. Egyéni BL-rekordot döntött a Veszprém fantasztikusan védő kapusa
Esélyeshez méltó módon: a magyar csapat tizenegy góllal győzött Belgrádban a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.
1999 után találkozik ismét egymással a két csapat, a magyarok az összecsapás nagy-nagy esélyesei.
A tinédzser utas az egyenruhásokat meglátva azonnal kipattant a kocsiból, és elmenekült a helyszínről.
A Harlem Globetrotters 100 éves jubileumi turnéja október 29-én a veszprémi Arénába érkezik.
Egy Veszprém megyében élő férfinél import eredetű vírusos haemorrhagiás-láz megbetegedést jelentettek.
KEZDÉS: 20.45. Úgy tűnik, csapatként nagyon összeállt az Építők, a kirakósok a helyükre kerültek.
Nem lesz nagy változás, már ami az időjárást illeti.
A veszprémi kézisek, a Falco kosarasai és a Ferencváros vízilabdázói is Bajnokok Ligája-meccset vívnak.
Gépkocsi motortere égett a 8-as főút 59-es kilométerszelvényénél, Márkó és Veszprém között.
Falusi futballtörténetek nyomában, két keréken – szombaton különleges kaland várja a sportkedvelőket a Balaton-felvidéken
Ezúttal Somogyi Szilárd állította színpadra az évtizedek alatt hatalmas karriert befutott darabot.
Balesetben életét vesztette egy motoros a 7202-es úton, Litér és Királyszentistván között hétfőn délután – tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Szeptember 12. és 28. között 59 gyermek született a veszprémi kórházban.
A VSC Veszprém mezőnyfölénye ellenére 1–1-es döntetlent játszott a Sárisáp ellen.
A múlt héten is bőven akadt dolga a hatóságoknak.
Acélpáncélok csapnak össze, régizene szól, kézművesek és hagyományőrzők népesítik be Veszprémvölgyet: október 10-én ötödik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Középkori Napot. A helyszín különösen…
Hogyan használtak 2000 éve zárnyelveket? Mi köze Gizellának és Eötvösnek a veszprémi vaskulcshoz?
A rózsaszín szalag idén is a remény és az összefogás jelképe lesz Veszprémben.
Megkérdeztük az AI-t, melyik veszprémi településen élne, és azt is elmondta, miért.
- Hirdetés -