„Jól vagyok.”„Semmi baj.”„Tényleg minden rendben.” Három mondat, amit sokszor akkor is automatikusan kimondunk, amikor belül épp nagyon nem ez a helyzet. Mosolygunk, bólogatunk, visszaírunk egy szívecskét, bemegyünk dolgozni, elintézzük a teendőket, közben pedig valahol mélyen ott feszül a szomorúság, a düh, a félelem vagy a kimerültség. De miért olyan nehéz kimondani, hogy nem vagyunk jól? A „minden rendben” mögött: miért rejtegetjük a valódi érzéseinket?