A mentelmi bizottság elé került Forsthoffer Ágnes hiányos vagyonnyilatkozata
A házelnök nyilatkozatából egy céges tagság hiányzik, amely után tavaly a tulajdonosok 200 millió forint osztalékot vettek ki.
- Hirdetés -
A házelnök nyilatkozatából egy céges tagság hiányzik, amely után tavaly a tulajdonosok 200 millió forint osztalékot vettek ki.
Jelentős tartozása van Unger Annának.
Ingatlanok, értékpapírok és tartozás is kiderült.
Az elnök Unger Anna csaknem nyolcmillió forinttal tartozik valakinek, az elnökhelyettes Tasnády Katalinnak több tíz millió forintos megtakarítása van.
Tasnády Katalin alelnöknek négy lakása is van Budapesten, igaz, ebből kettőnek csak részben tulajdonosa.
A parlament még augusztus végén választotta az NVVH elnökének Unger Anna politológust, a hivatal nyomozati elnökhelyettesének pedig Tasnády Katalint, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét.
Havi több mint 5 millió forintot keres Unger Anna a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökeként. Nyitó vagyonnyilatkozatában egy bicskei családi házat, 1,2 millió forint…
Az Integritás Hatóság gyűjtötte össze.
A következő havi tiszteletdíj felét is elveszítheti a képviselő, ha téves a vagyonnyilatkozata.
Összhangban áll a Transparency International régóta képviselt álláspontjával a Magyar Péter által bejelentett vagyonosodási vizsgálat – véli Martin József Péter, a Transparency International…
Közzétették Baka András köztársasági elnök vagyonnyilatkozatát. A Sándor-palota oldalán elérhető dokumentumból kiderül, hogy az államfőnek négy ingatlana és több mint 130 millió forintos…
Az államfő 2002 óta felerészben tulajdonosa egy 270 négyzetméteres budapesti, XII. kerületi családi háznak
Nevén négy ingatlan szerepel, bankszámláján pedig szeptember 6-án 25,79 millió forint volt.
Kétezer könyvet, két festményt és egy ajándékba kapott karórát is feltüntetett. Nyilvánosságra hozták Baka András vagyonnyilatkozatát
Baka András köztársasági elnök vagyonnyilatkozata alapján az államfőnek négy ingatlanérdekeltsége, egy Volkswagen Passatja, több nagy értékű ingósága, valamint 153,9 millió forintnyi számszerűsíthető…
A csütörtöki képviselő-testületi ülést megelőzően a költségvetést érintő kérdéseken túl szó esett a Paksi Rendőrkapitányság túlszolgálati feladatainak részbeni finanszírozásáról, mezőőri szolgálathoz…
Szeptember 1-jével távozni kényszerült az Alkotmánybíróság éléről Polt Péter, miután a tiszás kétharmad visszaállította az alkotmánybírókra vonatkozó 70 éves felső korhatárt. A volt legfőbb ügyész…
Az Alkotmánybíróság szeptember 1-jével távozó elnöke két budapesti és négy vidéki ingatlan mellett Ausztriában is rendelkezik egy lakással. Polt Péter megtakarításainak összege – az elérhető korábbi…
Az Alkotmánybíróság volt elnöke, aki hét ingatlan tulajdonosa, a három havi végkielégítésén kívül két évig még személyes gépkocsihasználatot, kétfős titkárságot is igénybe vehet.
Hét ingatlannal, jelentős megtakarítással rendelkezett. Leadta záró vagyonnyilatkozatát Polt Péter, hogy tovább használhassa a hivatali autóját
Azonban a korábbi nyilatkozatait hiába kértük tőle, a megyei önkormányzati hivatalhoz irányított.
A törvény szerint nem lenne kötelező Nicușor Dan élettársának a vagyonnyilatkozatát és érdekeltségeit nyilvánosságra hozni.
A szenátus csütörtökön elutasította a köztisztségviselők feddhetetlenségére vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezetet, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház.
Elfogadta szerdán a képviselőház a köztisztégviselők feddhetetlenségre vonatkozó jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezetet.
Nyilvánosságra hozta a Sándor-palota Sulyok Tamás leköszönő köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. A Nyilvános lett Sulyok Tamás vagyonnyilatkozata: ennyi pénze és ingatlana van bejegyzés…
A volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozata szerint jelentős megtakarításokkal, öt ingatlannal és különböző befektetésekkel készül nyugdíjas éveire.
Közzétette Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozatát a Sándor-palota. A volt köztársasági elnök megbízatása július 20-án szűnt meg, feladatait átmenetileg Forsthoffer Ágnes házelnök vette át. A most…
Nyugodt és kényelmes nyugdíjas éveknek néz elébe.
A Sándor-palota tette közzé.
A volt köztársasági elnök vagyonnyilatkozatában megjelent egy 41 millió forintos tétel.
Nyilvánosságra hozták Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozatát, ebből kiderült, hogy mennyi megtakarítással rendelkezik.
A határt nagyon alacsonyan húzták meg: ahol mind a két szülő minimálbért keres, a család már nem jogosult a támogatásra.
- Hirdetés -