Az első sorból nehéz hátrálni, tudták ezt a górék is, így alapvetően két választás lehetett a helyőrségek felállításánál az évezredek során: előreküldik a legmegbízhatóbbat, vagy hagyják, hadd menjenek a feláldozhatók. A jó helyőrségi katona megfigyel, jelent, felderít, elrettent, és nem utolsósorban stressztűrő. Utóbbi különösen jól jön akkor, ha a katona idegen terepre kényszerül. Így volt ez a NER kultúrharcával is: az árfolyam a politikai ideológia, a valuta az erő. Úgyhogy masíroztak is rendíthetetlenül a katonák, a „balliberális kulturális hegemónia” ellenséges délibábjai után, derengett nekik valami Esterházy, Nádas, Kertész, Konrád, TGM, Spiró. Lábuk nyomában meg kinőttek a nemzeti kulturális kánon erősítésének jegyében az új intézmények, tehetséggondozók, aranyozott hatású szellemi műhelyek.