Orbán évértékelőjének azt a részét, amelyben a globális nagytőkét szidta, egyetlen betűnyi változtatás nélkül elmondhatta volna a magyar kommunisták bármelyik vezetője Rákosi Mátyástól Kádár Jánosig. A Shell már bőven létezett akkoriban, az Erste meg pláne (előbbi 1907-es, utóbbi 1819-es alapítású), és az a zseniális ötlet sem Orbán Viktornak jutott eszébe először, hogy Ausztria megelőzésének a legegyszerűbb módja, ha megváltoztatjuk a versenyfutás irányát, és inkább kelet felé szaladunk. Hogy Putyin (azaz Moszkva) a barátunk, Brüsszel – korabeli kifejezéssel: a Közös Piac – az ellenségünk, az pont ugyanígy volt a rendszerváltás előtt is: Rákosi még csak a NATO székhelyeként gyűlölhette a belga fővárost, Kádár viszont simán láthatta már benne az egységesülő és számunkra utolérhetetlen Nyugat-Európa központját; igaz, a Kremlbe még ő sem szaladgált annyit, mint a Cinege utcai harcos.