„A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.... Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna”. József Attila szavai mindig eszembe jutnak, mikor a Duna partján időzök és nézem a víz megnyugtató mozgását. De milyen érzés az, amikor az ember nemcsak nézi a vizet, hanem annak részesévé is válik? Ráadásul evezőlapáttal a kezében, egy kenu belsejében!? Ezt is kipróbáltam!