A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni
Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép. Ezért épült ki az óratekerés biznisze. Ám vannak olyan kocsik is, amelyek tulajdonosának e táv többszöröse után is büszkeséggel dagadhat a mellkasa. Jan Schol és 2006-os Toyota Corolla Versója hosszú ideje hű útitársak. Jan ráadásul nem hobbisofőr, aki csak hétvégenként veszi elő a kocsit a garázsból. Üzletkötőként járja a Hollandiát, az első közös években évente mintegy 90 ezer kilométert tett meg. Később kapott maga mellé egy kollégát, így az éves táv 60-70 ezer kilométerre csökkent. Az autó olykor a német autópályán is megfordul, ahol Jan szerint a 150 km/órás tempó sem okoz gondot. A Verso eredetileg lízingautó volt, ám a szerződés szerint 240 ezer kilométernél vissza kellett volna adni. Jannak viszont esze ágában sem volt megválni szeretett Versójától, inkább megvásárolta. Ekkor még senki nem sejthette, hogy életre szóló szerződést kötött. A félmil...
- Hirdetés -
