Gyerekek loptak autókat a Pécsi Vásártérről, majd 2 órán keresztül autókáztak
Egészen elképesztő sztorit osztott meg a rendőrség közösségi oldalán: vasárnap a Pécsi Vásártérről két autót is ellopott egy 11 és 13 éves fiú, valamint 17 éves társuk. A fiatalok majdnem 50 kilométert tettek meg az autókkal. A rendőrök két órán belül megtalálták a járműveket, majd a feltételezett elkövetőket Mohács térségében. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset szeptember 20-án délután érkezett bejelentés arról, hogy a pécsi vásártér egyik autókereskedéséből két nagy értékű személygépkocsit vittek el fiatalok. A gyanú szerint a 17 éves lánycsóki fiatal két gyermekkorú társával, egy 13 és egy 11 éves fiúval együtt jutott be a kereskedés épületébe. Az indítókulcsokat úgy szerezték meg, hogy benyomták az épület egyik ablakát. Ezt követően a két gyermekkorú az egyik, míg a 17 éves fiatal a másik autóba ült be, majd a kaput áttörve elhagyták a kereskedés udvarát. A rendőrök megállapították, hogy a fiatalok a járművekkel Mohács irányába tartanak. Először a két gyerek került rendőr...
- Hirdetés -
