Szüreti forgataggal telik meg szombaton a Szépasszony-völgy

Egész napos szüreti mulatság várja szeptember 12-én, szombaton az egrieket és a városba érkező vendégeket a Szépasszony-völgyben. A programban pincetúra, mustkóstolás, szüreti körmenet, néptánc, kézműves vásár és számos családi program szerepel, az estét pedig a Bohemian Betyars koncertje zárja. Már délelőtt 10 órakor kezdetét veszi a rendezvény az Egri Bikavér Parkban. Egészen 18 óráig szüreti alkotóműhely, kisállatsimogató és kerékpáros játszóház várja a gyerekeket, a kézműves vásár pedig 20.30-ig látogatható. A színpadi programokat 10.30-kor a Hórihorgas Csibészek gólyalábas produkciója nyitja meg, majd 11.30-tól az Agyagbanda Zenekar szórakoztatja a közönséget. Délután indul a szüreti körmenet A nap egyik leglátványosabb eseménye 14 órakor kezdődik: ekkor indul el a hagyományos szüreti körmenet a Szépasszony-völgyben. A felvonulást 15 órakor ünnepélyes köszöntő, majd a szüreti koszorú megáldása követi. Fél négytől néptáncbemutatót és táncházat tartanak a Felsőtárkányi Hagyományő...