(Lírai dekódolás) Babits Mihály úgy borítja ránk az estét, mintha valaki bársonnyal takarná le a világot. Aztán a puha lepel alól egyszer csak elővesz egy olyan kérdést, amelynek éle van. Az Esti kérdés első mozdulata gyönyörű. Az este óriási dajkaként takarja be a földet. Minden fűszál egyenesen áll a lepel alatt. A virágszirom sem gyűrődik. A lepke szárnyán megmarad a zománc. Olyan finom ez a kép, hogy az ember először szinte megkönnyebbül. Végre egy vers, amelyben a világ óvatosan bánik velünk. Írta: Barna Krisztián A második mozdulat viszont már gyanús. De ugye te sem azt gondoltad, hogy az Esti kérdés azért lett erős, mert szépen beszél az alkonyatról. Babits túl okos költő ehhez. Előbb megmutatja, milyen finoman tud működni a világ, aztán ebből a finomságból húzza elő a legnyugtalanítóbb kérdést: ha ennyi minden ilyen pontosan van elrendezve, akkor mire való az egész? Ez nem az a kérdés, amelyik egy rossz nap végén jön. Nem a fáradt ember sóhaja, aki elázott, lekéste a vonatot...