Megkereste a közmédia a Loupe Színházi Társulás sztárjait, de nemet mondtak a felkérésre
Lovas Roziék közleményben fejtették ki, miért nem tesznek eleget a meghívásnak.
- Hirdetés -
Lovas Roziék közleményben fejtették ki, miért nem tesznek eleget a meghívásnak.
Ilija Srdanović, az Egyetemista lista első helyezettje újabb videóüzenetben reagált Aleksandar Vučić szerb elnök felkérésére, hogy televíziós vitában mérjék össze álláspontjukat. Vučić korábban ismét…
Amit végül visszautasított, a köztársasági elnök pedig Baka Zoltán lett.
Geszler Dorottya neve hallatán sokaknak a képernyőn megjelenő elegancia és kiegyensúlyozottság jut eszébe, a népszerű televíziós műsorvezetőnek most azonban egészen más körülmények között kell…
Azurák Csaba, aki korábban 18 éven át volt a TV2 meghatározó arca, most új szerepben tűnt fel: a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány rendhagyó podcastjának házigazdájaként tért vissza a nyilvánosság…
A sakklegenda szerint még mindig érkeznek hozzá visszajelzések, hogy sajnálják, amiért nem vállalta el az államfői tisztséget. Megszólalt Polgár Judit Magyar Péter felkéréséről: „Eljátszottam a…
Gundel Takács Gábor 2017-ben távozott a közmédiától, most azonban ismét megkeresték egy lehetséges együttműködés miatt. A 63 éves műsorvezető jelenleg szabadúszóként dolgozik, és bár nyitott az új…
Az elnökjelölt korábban azt írta, számít a Transparency International Magyarország jogi igazgatójára a vagyonvédelmi hivatalnál.
Augusztus 27-től látható a hazai mozikban a Nyolclábú követők című horrorvígjáték, amelyben óriási pókok támadnak egy csapat influenszerre. A filmben kapta élete első szinkronmunkáját Szarvas Andi…
Gundel Takács Gábor 62 éves lett. Nagy ünneplést nem terveztek a családdal, szeptemberben azonban izgalmas utazásra készül: Üzbegisztánba tart a barátaival. Bár jelenleg az RTL-on láthatjuk, továbbra…
Khloe Kardashian, a valóságshow-sztár elárulta, hogy folyamatosan kínálnak neki színészi szerepeket, de mindegyiket visszautasítja.
Forsthoffer Ágnes házelnök egy hónapig látta el ideiglenesen a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit. Az Index összegyűjtötte, hogy a politikus milyen aktivitást mutatott ebben az időszakban, és…
Szarvas Andi hangját nemsokára egy horrorfilmben hallhatjuk, ugyanis megkapta élete első szinkronszerepét. A szépségkirálynő nem gondolta, hogy alkalmas a feladatra, de jobban nem is élvezhette volna…
készen áll a magyar nemzet egységéért dolgozni - írta a miniszterelnök.
készen áll a magyar nemzet egységéért dolgozni - írta a miniszterelnök.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András - közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Magyar Péter és Bujdosó Andrea személyesen tájékoztatták a köztársasági elnök jelöltet
A lengyel válogatottat segíti Krasznai Rudolf.
Influenszer felkéréseket vár Marcellina. A népszerű énekesnő, szövegíró, szaxofonos legalábbis egy ilyen felhívást tett közzé a közösségi oldalán, miután arról beszélt, hogy 50 ezer forint a nyugdíja.
Erre senki sem számított.
Ókovács Szilveszter leszögezte: Forsthoffer Ágnes 1998-ban maga is a bál szépe volt.
Döntését azzal indokolta: az eseménynek kizárólag a kultúráról, az emberi találkozásokról, fiatalok ragyogó arcáról, szülők büszke tekintetéről, a táncról, a zenéről, a hagyományok ápolásáról kell…
Azt hangsúlyozta, semmiképpen nem pártpolitikai szereplők kiemeléséről és kiváltságairól kell szólnia a rendezvénynek. „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes…
A felajánlott tiszteletjegyekről is lemondott.
Nemet mondott a tiszteletjegyekre is.
Visszautasította a szombaton megrendezendő balatonfüredi Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést és a számára felajánlott tiszteletjegyeket Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit…
A köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök 1998-ban az Anna-bál szépe volt, de úgy tűnik, 2026-ban nem lesz annak a fővédnöke.
Bár megtiszteltetésnek érzi, nem tudja vállalni a felkérést Polgár Judit, így már biztos, hogy nem lesz ideiglenesen sem Magyarország következő köztársasági elnöke. “Életem megtiszteltetésének tartom…
Megtörte a csendet.
"Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét" - tudatta.
Megköszönte, de visszautasította a felkérést.
Lengyel Johanna, a Megasztár győztese az Erkel Színház művészcsapatához csatlakozik – jelentette be a musicalszínház. Megtisztelő felkérést kapott Lengyel Johanna: színésznőként is bizonyíthat
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a Media1 cikkének megjelenése után közölte: Koncz Gábor javaslatára kérték fel laudátornak Varga-Bíró Tamást, a Kurucinfó Holokamu rovatának egykori munkatársát…
Magyarország teljes jogú tagja lett a Nyugat-Balkán Barátai csoportnak – közölte szombaton a Facebook oldalára feltöltött videóban Orbán Anita külügyminiszter.
- Hirdetés -