Takács-Kiss Virág: Annyira megérdemeltük, annyira megérdemelte a magyar kosárlabda, hogy ilyen sikert érjünk el
Huszonnyolc év hosszú idő – ennyi idő alatt egy kisbabából felnőtt válik, aki már minden nap dolgozni jár, sőt, esetleg már szülőként neveli a kisgyerekét. Nos, a nőikosárlabda-válogatott mellett ugyanígy elszaladtak az évek: a magyar csapat legutóbb 1998-ban volt világbajnokságon, amikor Rátgéber László vezetésével Németországban tizedik helyen végzett. Ez már történelem. A válogatott idén ismét ott lesz a vébén (micsoda véletlen: megint Németország, Berlin lesz a házigazda), miután az isztambuli selejtezőtornán második helyen végzett a csoportjában. Ehhez az kellett, hogy az utolsó napon, a legutolsó mérkőzésen legyőzzék a lányok a házigazda törököket – megtették. Nekünk, pécsi sportbarátoknak, kosárlabdaszeretőknek külön öröm volt, hogy ebben a sikerben nagy szerepük volt pécsi, vagy pécsi kötődésű játékosoknak, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia növendékeinek, az NKA Universitas Pécs spílereinek. Nagyon jó érzés volt azt látni, hogy a csapat szekerét hol Juhász Dorka, hol Takács-Kiss...
- Hirdetés -
