Van az a pillanat február végén, amikor az ember előveszi a tavaly gondosan elrakott vetőmagokat, és hirtelen úgy érzi magát, mint egy régész. A borítékok sarka kicsit gyűrött, a dátum halványan látszik, és ott motoszkál a kérdés: vajon ezekből még valódi paradicsompalánták lesznek, vagy csak nosztalgikus kísérletek? A jó hír: a vetőmag nem joghurt. Nem jár le egyik napról a másikra. A kevésbé jó hír: nem is örökéletű.