Kiss János gyermekorvost köszöntötték Józsán, 45 éve szolgálja a debreceni városrészt – videó
Ötven éve szerezte meg diplomáját, és immár 45 éve gondoskodik a józsai gyerekekről.
- Hirdetés -
Ötven éve szerezte meg diplomáját, és immár 45 éve gondoskodik a józsai gyerekekről.
A gyermekorvos elmondta, milyen betegségek terjednek most, és mikor indokolt az otthon maradás.
Elkészült az új gyermekegészségügyi központ Mátészalkán.
Nyugdíjba vonul Veszkény gyermekorvosa, dr. Halada Klára, huszonkét éven át gyógyította a gyerekeket.
Egy éven keresztül helyettesíti kollégáját.
Olyan érzésed van, hogy a szeptemberi iskola- és óvodakezdéssel együtt a kórokozóknak is becsengettek? Nem vagy ezzel egyedül, mert a kisgyerekes családok egy része már túl van az első…
A gyermekorvosi helyzet megoldása feladata a kapuvári önkormányzatnak, sikerült megoldást találni.
Gyermekek sokaságán segített, generációk ismerték és tisztelték a városban és Fejér vármegyében.
Abban az időben nem volt elég a jók között a legjobbnak lenni.
A házi gyermekorvos tudja, a tanévkezdés nem minden kisdiáknak zökkenőmentes.
Országos szakmai vezető lesz a szegedi házi gyermekorvos.
Érdemes odafigyelni a megváltozott időpontokra.
Szeptember elsejével indul az új tanév, ezzel párhuzamosan pedig a szülői aggodalmak is. „Ezúttal vajon meddig húzza ki a gyerek betegség nélkül?” Sokan azt gondolják, hogy a probléma elsősorban az…
Új gyermekorvosi rendelő nyílik Rimaszombatban a megye támogatásával Hegedűs Norbert 2026. 08. 25., k - 12:58 Rimaszombat A Besztercebánya Megyei Önkormányzat (BBSK) segítségével új gyermekorvosi…
Átmeneti megoldás született augusztusra.
A hőség a gyermekeket sem kíméli – erre figyelmeztet a gyermekorvos Tornyai Bianka 2026. 07. 31., p - 15:39 A napok óta tartó hőhullám nemcsak az időseket, hanem a gyermekeket is fokozottan…
Tájékoztatják a Tisztelt Betegeket, hogy 2026. július 27. és augusztus 7. között szabadság miatt dr. Kiss Dóra rendelése szünetel. A helyettesítést dr. Nyéki Gabriella látja el a Deák Ferenc utcai…
- Hirdetés -