Két mázsa dohány lapult a kocsiban: hantázott egy ideig a sofőr, végül megtört
Összehangolt rendőrségi és pénzügyőri intézkedés során csaknem 200 kiló vágott fogyasztási dohány került elő egy autóból Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
- Hirdetés -
Összehangolt rendőrségi és pénzügyőri intézkedés során csaknem 200 kiló vágott fogyasztási dohány került elő egy autóból Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
A Pénzcentrum új sorozatában a különböző európai országok lakhatási helyzetét vizsgáljuk meg.
Tízmillió forint megtakarítással és mediánbérrel az Otthon Start segítségével szinte valamennyi megyeszékhelyen elérhető lehet egy 50 négyzetméteres lakás.
A társasházakban júliustól sok esetben már nem az egyes lakástulajdonosok, hanem maga a társasház kapja meg egy összegben a hulladékszállítási számlát.
A készülő új magyar energiastratégia kiemelt szerepet szán a hazai geotermikus energia hasznosításának, beleértve a hő- és a villamosenergia-termelést is.
250 millió forint egy panellakásért Budapesten? A XII. kerületi Mártonhegyen ennyiért kínálnak egy 120 négyzetméteres, háromszintes luxusingatlant.
A lakásvásárlás továbbra is a legfontosabb hosszú távú cél a Z generáció számára, még akkor is, ha az oda vezető út egyre nagyobb pénzügyi kihívást jelent.
Tavaly kicsit több mint 226 ezer ember változtatta meg állandó lakóhelyét, másik településre költözve Magyarországon belül.
A magyar ingatlantulajdonosok jelentős részének komoly pénzügyi nehézséget jelentene egy felújítás, miközben az építőipari szakemberek megítélése is romlott az elmúlt évben.
A központosított európai tervezés az ellátásbiztonság javítását, az energiaköltségek csökkentését és az uniós klímacélok elérését szolgálja.
Bár a huszonéves magyar fiatalok foglalkoztatottsága eléri az európai uniós átlagot, mégis egy évvel később, átlagosan 27,3 évesen költöznek el a szülői házból.
Míg északnyugaton felhősödésre, elszórt záporokra és erősödő szélre kell számítani, addig a keleti és délkeleti tájakon kitart a napsütés, és akár a 30 fokot is elérheti a hőmérséklet.
A közbeszerzések terén a legfőbb cél a tényleges piaci verseny helyreállítása.
Egyre nagyobb problémát okoznak a hazai ingatlanpiacon a mesterséges intelligenciával manipulált hirdetési fotók.
Győr és Sopron térségében a kereslet erősebb, mint a kínálat, ezért alig kell engedni a hirdetési árból.
A magyar erdők egyre nehezebben viselik az évek óta tartó aszályt: a hazai erdők mintegy 10 százalékának már romlott az egészségi állapota.
A leginkább úgy kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk, hogy körültekintően és óvatosan vásárolunk, megrendelés előtt pedig alaposan tájékozódunk.
Magyarországon európai összehasonlításban rendkívül magas a saját tulajdonú lakásban élők aránya.
Több értékes magyar kastély, kúria és történelmi épület műemléki státusza is változhat.
Érezhetően növelte a hosszú távra kiadó lakások kínálatát Terézvárosban a magán és egyéb szálláshelyek januárban életbe lépett tiltása.
Jelentős informatikai rendszerátállást végez az MVM a földgázfelhasználókat kiszolgáló rendszerén szeptember második felében.
Az albérletpiac látványosan kifullad: augusztusban alig emelkedtek a bérleti díjak, miközben több budapesti kerületben már csökkenés látszik.
Új korszakot nyithat az európai lakáspolitikában az Európai Bizottság szeptember elején bemutatott rendelettervezete.
A legfrissebb Zenga Ingatlan Radar adatai szerint április és augusztus között Budapesten és további 14 megyében is csökkentek a panellakások négyzetméterárai.
A növekedésben elsősorban a járműgyártás és a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártásának felfutása játszott szerepet.
Tíz év alatt több mint négyszeresére nőtt a háztartások hűtési, és több mint ötszörösére a fűtési célú villamosenergia-felhasználása.
A tűzifával fűtőknek 2026-ban a szociális tűzifa támogatás és az áfacsökkentés is fontos változást hozhat.
A változás hátterében a vevőkör átalakulása áll.
A nyári hónapok végére kismértékben élénkült a lakáspiaci kereslet, de ez egyelőre nem hozott fordulatot a forgalomban.
A javaslat éles különbséget tesz a saját otthonuk egy részét időszakosan kiadó magánszemélyek, valamint a befektetési célú turisztikai szereplők között.
Négy vármegyében feloldják a tűzgyújtási tilalmat szombattól, miután az elmúlt napok csapadéka mérsékelte az erdőtűzveszélyt.
A bíróság döntése értelmében a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra: szándékosan vállalt olyan munkát, ahol kiskorúak közelébe férkőzhetett.
Első pillantásra akár 21 millió forintos áremelkedést is okozhatna az új lakások kedvezményes áfájának kivezetése, a valóság azonban jóval árnyaltabb.
A döntés mintegy öt hónapja tartó bizonytalanság végére tehet pontot, ráadásul a hírek szerint a keretösszeg kimerülése miatt várólistára került pályázatokat is befogadhatják.
Akár 20 fokos hőmérséklet-különbség is lehet itthon két tájegység értékei között, de ez a kettősség nem tart sokáig.
Mutatjuk, hogy a Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint, mire érdemes költeni, és mire nem.
A 2026-os aszály megmutatta, hogy a Paksi Atomerőmű termelése sem független az időjárástól.
A nyár végére kifulladt a korábbi erős áremelkedés Budapest belvárosi használt téglalakásainál.
Látványosan megtorpant a budapesti újlakás-piac a nyári hónapokban, az értékesített lakások száma 38 százalékkal esett vissza az előző negyedévhez képest.
Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.
A budapesti lakáspiac az elmúlt időszakban egyértelmű lassulást mutat, amit a túlzottan magas árak és a megváltozott támogatási feltételek egyaránt hűtenek.
Az európai városlakók több mint fele sürgős problémának érzi a lakhatási helyzetet a saját környezetében.
Az eladó oldaláról kiemelt jelentőségű a hibabejelentések dokumentálása és a javítások határidőben történő elvégzése.
A települést eredetileg 250 ezer emberre tervezték, mára viszont hozzávetőleg 50 ezren maradtak.
A diákok körében különösen keresett lakásokat a ponthatárhirdetés körüli hetekben átlagosan mintegy 8-10 ezer forinttal magasabb havi bérleti díjjal kínálták.
Folyamatosan lassul az éves lakásdrágulás üteme, amit már kezdenek érezni a vevők és az eladók is.
Nem minden furcsa hang miatt kell azonnal szerelőt hívni, vannak azonban olyan zajok, amelyeket jobb komolyan venni.
180 millió euróért, vagyis több mint 70 milliárd forintért kerülhet új tulajdonoshoz Franciaország egyik legkülönlegesebb kastélybirtoka.
Négy megyében is dolgoznak a katasztrófavédők a különböző tüzek miatt, személyi sérülésről eddig nem érkezett bejelentés.
A magyar lakásvásárlók többsége valamilyen kompromisszumra kényszerül, amikor ingatlant vesz.
Megkezdődött a gyermekvédelmi szakellátás átfogó szervezeti átalakításának előkészítése, amelynek első lépései a tervek szerint 2027. január 1-jén lépnek életbe.
Egy helyen a 2026-os őszi zsidó ünnepek dátumai, a legfontosabb tudnivalókkal és hagyományokkal.
Elindult a Lakossági Portál, ahol a hulladékszállítási díjak már online is rendezhetők, az új regisztrálók pedig 1000 forint kedvezményt kapnak a befizetésükből.
A Balaton déli partján egyre látványosabban találkozik két, külön-külön is zavaró jelenség: a szúnyoginvázió és a víz időszakos visszahúzódása.
Oldószeres szennyezés került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén, a község polgármestere azonnal elrendelte a helyi kutak vizének bevizsgálását.
A hétvégén egy szombaton érkező hidegfront hoz átmeneti változást erős széllel és elszórt záporokkal.
A szakértő szerint a nyaralók már sokkal inkább második otthonnak számítanak, mint olyan ingatlannak, amiben évente legfeljebb 2-3 hetet töltünk.
Az Európai Unióban 2025-ben a háztartások 7,7%-a fordította elkölthető jövedelmének több mint 40 százalékát lakhatásra.
Szinte minden hazai település fejlődött 2014 óta, ám a növekedés ütemében jelentős eltérések mutatkoznak.
3 ezer milliárd forint fölé ugorhat az idei lakáshitelpiac, egy Otthon Start-szigorítás pedig tovább fűtheti a rohamot.
2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifaként ismert D árszabást.
Érezhetően átírhatja Észak-Pest ingatlanpiacát az M3-as metró meghosszabbítása.
Magyarországon több mint kétmillió lakóingatlan - zömében vidéki családi ház - tartozik a legrosszabb energiahatékonysági kategóriába.
Több ezer embert érintő, éles konfliktus alakult ki Biatorbágyon a külterületi zártkertek és szőlőhegyek rohamos beépülése miatt.
Az idei év első hét hónapjában mindhárom használt ingatlanszegmensben nőtt a teljes árengedmény mértéke 2025 azonos időszakához képest.
Mindenkit biztatnak arra, hogy ebben a még talán időjárását tekintve kedvező hónapban is minél több időt töltsön a szabad ég alatt.
A vevők inkább a költözhető házakat keresik, a felújítandó ingatlanoknál viszont komoly alkura számíthatnak.
Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.
Legalább 15 métert zuhanhatott egy ipari alpinista a szegedi kormányhivatal tetejéről, a férfi a helyszínen meghalt.
Idén augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti kereslet éves összevetésben.
Új lakások, bérlakások és kollégiumi férőhelyek építését is ösztönözné a kormány a Wekerle Programmal.
Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt.
A héten négy megye huszonhét településén végeznek kémiai szúnyoggyérítést, két területen pedig folytatódik a biológiai lárvagyérítés.
A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádhatóság fellebbezett a határozat ellen.
Az I. kerületiek arról is véleményt mondhatnak, teljesen betiltsák-e az Airbnb-t a kerületben.
Az Otthon Start Program bejelentése után látványosan megugrott a lakáspiaci kereslet, az első roham azonban egy év alatt fokozatosan lecsengett.
Újabb sűrű hét van mögöttünk, úgyhogy mutatjuk a 35. hét legizgalmasabb, legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumon.
Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás.
Budapest négy helyet rontott az Economist Intelligence Unit friss élhetőségi rangsorában.
Két héttel a határidő előtt, szombaton elkészül az első ütem Paksnál, összeér a fenékküszöb a Duna teljes szélességében.
Tizenhárom éves mélypontra süllyedt az európai földgáztárolók töltöttsége a geopolitikai feszültségek kiváltotta magas árak és a lassú betárolás miatt.
A középkorú magyarok felének nem reális lehetőség a befektetési célú ingatlanvásárlás, miközben 12 százaléknak már van is ilyen ingatlana.
Nagyon alacsony a Tisza vízhozama, rendkívüli intézkedésekre van szükség az ívóvízellátás védelmébe
Az Európai Unió törekvése szerint minden állampolgárnak lehetőséget kell biztosítani az elektronikus ügyintézésre, melyben újabb mérföldkő lehet az integrált eAláírás.
A használt lakások átlagos négyzetméterára január és július között 596 ezer forint volt, ami közel 30 százalékos drágulást jelent egy év alatt.
Budapest 19 problémás pontján állandó rendőri jelenlétet terveznek, további 90 helyszínen pedig rendszeres ellenőrzések jöhetnek.
Egy időben elvégzett ellenőrzés akár életet is menthet és nem mellesleg a fűtésszámlát is csökkentheti.
A nyári hónapokban a szokásosnál kevesebb, ugyanakkor jóval céltudatosabb érdeklődő volt jelen a piacon.
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
Bár az uniós menetrend elkészült, egy esetleges új jogszabály még véget vethet az évi kétszeri váltásnak.
Az idei év első felében több mint 40 százalékkal csökkent a panellakások iránti érdeklődés. A visszaesésben szerepet játszhat, hogy az árak sok helyen már megközelítették a téglalakásokét.
Júliusban országosan már csak 0,1 százalékkal emelkedtek az árak, éves szinten pedig 11,9 százalékra lassult az áremelkedés üteme.