Evolúciós komplikáció, hogy hajlamosabbak vagyunk aggódni, mint örülni – mégis mindannyian boldogok akarunk lenni. Vannak, akik szerint a hiányáról nevezetes, tehát csak akkor veszünk tudomást róla, amikor elillant az euforikus pillanat, vagy éppen véget ért az idilli állapot. Mások szerint olyan, mint az ördög, azaz a részletekben, a hétköznapi, apró örömökben, vagy legalább a szenvedés hiányának a megbecsülésére való képességben rejtőzik. Nagyon emberi dolog vágyni rá – ennél már csak az az emberibb, ahogyan az elérésére vagy megélésére tett erőfeszítéseinket gyakran saját magunk szabotáljuk. De vajon meghatározható-e, mérhető-e, elérhető-e a boldogság? Vagy lepkeszárnyú délibáb, olyan, mint az aranykincs a szivárvány lábánál?