Fico: Leállítottuk az elbocsátások második körét a járási hivatalokban
Fico: Leállítottuk az elbocsátások második körét a járási hivatalokban Kulcsár Péter 2025. 11. 10., h - 18:02 Leállítottuk az elbocsátások második körét a járási hivatalokban – jelentette be a hétfői rendkívüli kormányülés után Robert Fico (Smer) kormányfő. Magyarázatként hozzátette, azt akarják megakadályozni, hogy a leépítések miatt veszélybe kerüljön a hivatalok működése. „Találkoztam a járási hivatalok vezetőivel, figyelmeztettek, hogy az ilyen tempóban végrehajtott elbocsátások miatt hosszabb lehet a várakozási idő, és elhúzódhat a döntéshozási folyamat” – tette hozzá Fico. Közlése szerint az első elbocsátási hullámban 450 embernek mondtak fel országszerte, de ez az „intézkedés nem hozott jelentős megtakarítását”. Mint mondta, tisztában van vele, hogy szűkíteni kell az állami apparátust, de ezt nem lehet végrehajtani a járási hivatalok működésének rovására. „Ezért megkértem a belügyminisztert (Matúš Šutaj Eštok – Hlas) és a pénzügyminisztert (Ladislav Kamenický – Smer), hogy is...
- Hirdetés -
