A szombathelyi Szent Márton temető nekem kegyeleti park, ahol minden egyes sírnak üzenete, története van, s mintha hangtalanul kérnék, őrizzem meg őket az utókornak. Már-már romantikus, ahogy a sokszor bedőlt-kidőlt sírok közt keresem az utat, a fényt, a fotózandót, s ebből a nem túl hétköznapi idillből a vasút "vasdörgedelme" egyedül, ami kizökkent. Tehervonatok adják egymásnak a "kulcsot" a vágányokon, megrezegtetve a 100 éves sírok törékeny emlékeit. Lehet, épp carrarai márványt szállítanak valamelyik sírkövesnek. Ebben a temetőben ilyennel nem nagyon találkozunk. A természetcsend kőből faragott "múltzuhatagával" annál inkább. Talán pont ezért szeretek ide járni. Minden csak annyit mond el, amennyi rám tartozik. A többit én látom bele.