Lehet minden érme mellett pontosan száz forint?
Helyezz le valahány érmét az asztalra úgy, hogy minden érme pontosan 100 forintnyi másik érmét érintsen, és az ábrán szereplő érmék mindegyikéből használj legalább egyet!
- Hirdetés -
Helyezz le valahány érmét az asztalra úgy, hogy minden érme pontosan 100 forintnyi másik érmét érintsen, és az ábrán szereplő érmék mindegyikéből használj legalább egyet!
Már három Claude-modell is jobb a legerősebb GPT-nél, de az ágensek harcát most épp Mark Zuckerbergék rázták fel. Az AI Híradó új adásában az amerikai szuperintelligencia-paktum és a Meta…
Az óceánok növekvő hőmérséklete és az egyre extrémebb El Niño események azzal fenyegetnek, hogy a korallzátony egyes részein moszatok veszik át az uralmat.
Bródy János, Lovasi András, Falusi Mariann és Tóth Vera is aláírták azt a nyilatkozatot, ami az AI káros kulturális hatásaira hívja fel a figyelmet és törvényi fellépést kér a magyar kultúra…
Óriásit fejlődött elődjéhez képest a francia Mistral új modellje, amelynek olyan terepen kell helytállnia, ahol egyszer már a Meta is elbukott. A nyílt súlyú, tehát letölthető és babrálható…
A Triglav-gleccser a 20. század közepén még 14 hektáros volt, mára csak néhány olvadó jégdarab maradt belőle.
A NASA marsjárója a következő két évben éri majd el a furcsa kőzetréteget, ami egy ősi vulkánkitörés nyomait őrizheti.
Mit veszítünk szem elől, ha a magyarországi erdők sorsáról kizárólag az erdőgazdálkodás által kijelölt kereteken belül vitázunk? Ha pedig a tömeges nyomás nem működik, elgondolható-e a legális…
A rejtélyes részecskét 2023-ban egy Szicília melletti tenger alatti detektor fogta be, és a forrása azóta is vita tárgya. Egy új elmélet szerint az ötödik dimenzióban rejtőző fekete lyukakból csak…
A folyó Nagybajcsnál 21, Dunaföldvárnál 6 centivel süllyedt a korábbi minimum alá, de Budapesten is újra beállt a negatív rekord. A Paksi Atomerőmű működése egyelőre az épülő fenékküszöb miatt nincs…
A HungaroMet szerint az idén sújtó aszály már 2025-ben elkezdődött, és 2026 augusztusának végére az ország felén súlyossá vált. Az aszályindex olyan mélyre zuhant, amilyet a mérések kezdete óta még…
Gyapjúhulladékból készít hangszigetelő paneleket a SoundWool, a magyar vállalkozás, amelyet fenntarthatósági díjjal ismertek el a Circular Economy Hotspot budapesti eseményén.
A programozónő, aki önálló mérnöki tudománnyá tette a szoftverfejlesztést, és akinek szaktudása az utolsó pillanatban mentette meg az Apollo–11 holdra szállását, 90 évesen hunyt el.
A líra és a próza határán lavírozó Carson az indoklás szerint „a klasszikus hagyománnyal folytatott játékos párbeszédben új formákat teremtett a kortárs irodalom számára”.
A TikTok 2023-ban felhasználók ezreinek adta a káros tartalmak kiszűrésére szolgáló eszközének egy nem működő változatát, hogy kiderítse, hogyan hat a platformon töltött időre és a hirdetési…
A cég egyik vezetője ezt valószínűtlennek tartotta, amikor megkérdezték az ausztrál parlamentben, de megígérte, hogy utánanéz. Végül a Guardian derítette ki, hogy a biztonsági csapat részben AI-jal…
A cég kiadatlan AI-modellje a legnehezebb matematikai problémákat vizsgálta, és mindössze három órányi ChatGPT-gondolkodásnak megfelelő számítási kapacitás kellett neki egy-egy eredményhez. A…
A kiskorú áldozatok gyakran nem tudják, kiben bízhatnak, ha igazságtalanság vagy bántalmazás éri őket. Az állami gondoskodásban élő gyerekek napján tartott szerdai konferencián végre az érintettek…
A csillagászok az ALMA rádióantenna-rendszerrel találtak rá a metanol és más szerves molekulák „ujjlenyomataira”.
Az 1901 óta idén 118. alkalommal kiosztott elismerést „az aszimmetrikus szerves szintézisben megfigyelhető nemlineáris hatások és autokatalízis felfedezéséért” járt.
Legalábbis a Meteorológiai Világszervezet globális vízkészletek 2025-ös állapotáról szóló jelentése szerint.
Miközben a mozikba még csak most jönnek a Facebook 2021-es és az OpenAI 2023-as botrányairól készült filmek, az online tartalomkészítők valós időben dolgozzák fel az ember és a technológia…
Egy frissen megjelent kutatásban az ismeretlen csimpánztól a tesztalanyok az esetek 70 százalékában elvették az ananászt, de ha ismerték a másikat, csak az esetek 61 százalékában döntöttek így.
Abüdosz közelében az 1920-as években kezdődött meg az I. dinasztiához tartozó sírok feltárása, és azóta folyik róla a vita, hogy a királysírok körül nyugvó embereket megölték-e, vagy csak később…
A fizikus, az IceCube Neutrino Observatory szülőatyja kapta idén az elismerést a neutrínókutatásban elért eredményei miatt.
Bár közvetlen ok-okozati összefüggést nem sikerült megállapítani, úgy tűnik, hogy ahol magasabb a 10 ezer főre jutó macskák száma, a boldogságindex is nagyobb – és meglepő módon az állatok által…
Az eredetileg katonai felhasználásra készült szövet jól szellőzik, átengedi a vizet és a fényt, de a kártevőket távol tartja. A kutatók szerint az alkalmazásával csökkenteni lehet a rovarirtók…
Mitől érdemes és mitől nem kell tartani a mesterséges intelligencia robbanásszerű térnyerésével? Mi motiválja a nagy techcégeket? Milyen mozgásterük van a politikusoknak, és mire figyeljen a…
Ezek között vannak olyan fertőzések is, mint a HPV-vírus vagy a Hepatitis B, amik ellen már létezik hatékony védőoltás.
Sam Altman szerint a társadalomnak meg kell tanulnia alkalmazkodni az olyan típusú AI okozta hátrányokhoz, mint az online csalások és a hackertámadások.
A hatóságok szerint a kutató nem abban a pestis-kutató intézetében kapta el a fertőzést, ahol dolgozott. Az érintett régióban jelenleg közel kétszáz embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Az elismerést két német és egy amerikai kutató, Peter Hegemann, Georg Nagel és Karl Deisseroth kapta meg az optogenetikában végzett felfedezéseikért. A kitüntetettek 12 millió svéd koronán, azaz 392…
Az ilyen típusú tartalmak elsősorban lányokat, illetve 7 és 13 éves kor közötti gyerekeket ábrázolnak.
Egyenletesen növekvő értékű kedvezménykártyákból húzhatunk. Melyik előnyösebb? Kihúzni két kártyát, és a jobbikat választani, vagy kihúzni ötöt, és közülük a második legjobbat?
Minden eddigi kutatás arra utal, hogy a pozitív hatás elhanyagolható, a negatívakkal viszont meg lehetne tölteni a gyerekszobát.
Az ókori görögök már tudták, hogy honnan jönnek a meteoritok, a középkor viszont nem volt hajlandó tudomást venni róla, hiszen Isten nem hagyná, hogy kő- és vasdarabok kószáljanak az űrben.
Az adminisztrációs terhek, a lassú és bürokratikus szervezeti struktúra és a területileg fragmentált hivatali képviseletek is hátráltatják a súlyos fertőzés elleni védekezést – mondja a Qubit…
A himlővírusféléből kimutatott BC200 az első olyan emberi gén lehet, ami egyszerre bír élettani funkcióval és tud az emberi genomban ugrálni.
Laboratóriumi kísérletek szerint metanogén archeák túlélhetnének a hold jégkérge alatti óceánban. Eközben egy másik kutatás alapján könnyebb lehet kimutatni a holdon az életet, mint eddig gondoltuk…
Ryan Holiday amerikai marketinges magyarul frissen megjelent besztszellere azt ígéri, hogy az igazságosság sztoikus erényén keresztül segít egy jobb és teljesebb élet elérésében. Hogy erre jó-e, az…
A krónikus, súlyos fájdalmakkal járó betegség világszerte 190 millió nőt érint. A niklozamid gyógyszer módosításával létrehozott kísérleti kezelés állatkísérleteken már jól teljesített.
A Google a prototípus műholddal azt vizsgálja, hogy az AI-chipjei kibírják-e a világűr körülményeit. A Suncatcher projekt célja annak kiderítése, hogy lehetséges-e a világűrbe nagyléptékű…
Moór Attila, Kóspál Ágnes és Ábrahám Péter kollégáikkal fiatal csillagok körüli extrém törmelékkorongokat vizsgáltak, amik segíthetnek jobban megérteni a bolygókeletkezés során lezajló folyamatokat.
Varga Dániel és hallgatója, Dúcz Ákos nemrég sikeresen megválaszolták Erdős Pál egyik évtizedekkel ezelőtt feltett kérdését úgy, hogy az AI-t csak segédeszközként használták. A matematikát nem féltik…
Ugyanakkor még évek kellenek ahhoz, hogy széles körben forgalomba hozzák az új gyógyszerkombinációt.
Az eddigi kutatások elsősorban zebrákkal, kígyókkal és gyíkokkal végzett kísérletekben foglalkoztak az állatok mozgási mintázataival, de ezek a megfigyelések nem jutottak egyértelmű eredményekre.
Az autoriter politika a liberális demokrácia válságára a rend és a biztonság ígéretével válaszol, a jogot pedig a hatalom korlátjából ellenségeket gyártó politikai fegyverré teszi. Korszakunk egyik…
Bár a HUN-REN kutatói szerint ez nem azt jelenti, hogy a kullancsok képesek áttelelni az országban, továbbra is számítanak a lakossági bejelentésekre.
A cég az Argon elnevezésű modelljével zárkózna fel az AI-versenyben az Anthropic és az OpenAI fejlesztéseihez.
A Nemzeti Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot, az Országos Széchényi Könyvtárat és a Természettudományi Múzeumot is magába foglaló átláthatatlan konglomerátumnak januárban vége, de ez nem orvosolja…
Egy 1884-ben elsüllyedt hajó roncsai bukkantak elő a sziget partjainál, amelyet korabeli fotó és festmény is megörökített.
Évi több mint húszmillió forintnak megfelelő fizetést követelnek az egyik legfontosabb amerikai múzeum, a Whitney munkavállalói.
Bár az elnök „szinte alkotmánynak” nevezi, egy alig egyoldalas, nem kötelező erejű megállapodást sikerült aláírni a Fehér Házban kedden tartott AI-csúcson. Az eseményen így az volt a legérdekesebb…
Megvan, melyik a két leghangosabb madárfaj a világon, csakhogy egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogyan definiáljuk és mérjük a hangerőt.
Aprók, jópofák és végrehajtják a feladatot, amit adunk nekik. Altman szerint a Dots többet céloz, mint a ChatGPT.
A térképek nemcsak a tájékozódást segítik, hanem az egyén és a társadalmak identitását is átformálják – mondja Kriska Olivér, a Szegedi Tudományegyetem társadalomföldrajz-kutatója az ENSZ közgyűlése…
Az OpenAI egy AI-ágense júniusban feltörte az ausztrál kormány rendszereit, a cég pedig csaknem három hónappal később, egy naponta egyszer ellenőrzött nyilvános e-mail-címre küldött rövid levélben…
Mi köze a go játéknak a nyelvi modellekhez, és mit bízhatunk a mesterséges intelligenciára az orvos mellett vagy a kutatólaborban? Élvonalbeli kutatók és szakemberek beszélnek a friss eredményekről…
A tavak a szárazföldnek csak kis részét borítják, télen és tavasszal mégis aránytalanul sok napfényt vernek vissza az űrbe. Egy amerikai kutatócsoport szerint ezt a hatást a klímamodellek eddig nem…
Ha a gépek átveszik a saját fejlesztésüket, az eddig évekig tartó technológiai fejlődés akár hetek alatt végbemehet. Turing-díjas tudósok, illetve az OpenAI és az Anthropic vezető kutatói szerint a…
Leor Zmigrod politikai pszichológus és agykutató neurotranszmittereket, géneket és tudománytörténeti előzményeket vizsgálva keresi a választ arra, hogyan válik valaki fogékonnyá a dogmatikus…
Hétfő délután orosz drón csapódott a kijevi belváros egyik legjobban védett részén álló, 170 éves épületbe. Többen az ablakon át menekültek, és az ukrán űripar atyja is megsebesült.
Új-zélandi kutatók gyorsulásmérőt szereltek benti, kinti és vegyes környezetben élő macskákra, és kiderült, hogy a legaktívabbak is csak idejük 3,9 százalékában mozogtak.
Szeretettel meghívunk az október végén megrendezésre kerülő, csak Qubit tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkre, a Qubit Live #14-re!
Az egyenlőtlenségekről többnyire a társadalom két végét összehasonlítva beszélünk, pedig a legnagyobb különbségek a legjobban kereső tíz százalékon belül vannak. Megnéztük a KSH friss adatait, és…
Ha a légkör felmelegedésével együtt az ideihez hasonlóan északabbra húzódik a nyugati szelek öve és tovább erősödnek a sivatagi anticiklonok, akkor nem sok jóra számíthatunk a Kárpát-medencében.
Hétfő délután fellőtték a SpaceX űrhajóját, ami most először állhat pályára a Föld körül. A 26 Starlink műholdat szállító Starship ezzel nagy lépést tesz a rutinszerű repülések felé.
A Németországi Integratív Biodiverzitás-kutató Központ vezette interdiszciplináris kutatócsoport az évszázadokon át virágzó halászat eltűnésének okait vizsgálta.
Egyiptomban járunk, ahol a Nílus áradása elmosta egy ötszög alakú földbirtok sarkaiban álló határköveket, de megmaradtak az oldalak felezőpontjaiban álló határkövek. Ki lehet újra mérni a birtok…
Az ELTE Neuroetológai Kutatócsoportja a Science folyóiratban megjelent tanulmányban részletezi legújabb eredményeit.
A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársai és német kollégáik pontosították, hogy miként dolgozzák fel az információt az idegsejthálózatok, és hogyan változhat meg a szinaptikus működés…
Az ELTE-hez hasonlóan a Zeneakadémia és a Képzőművészeti Egyetem is kimaradt a kekvásításból, nem is emelkedtek a bérek szinte egy fillért sem. A két rangos művészeti egyetemen mára abszurd viszonyok…
Bár a Tisza-kabinet a szavak szintjén hajlik az érdemi változtatásra, eddig csak egy 2027 végére elkészítendő intézkedési tervre futotta. Pedig a szakma és a civilek már rég kidolgozták a kész…
Miért nem számolta még fel az evolúció a háborút? Mi történik az emberi aggyal és testtel, amikor élet-halál helyzetbe kerülünk? A Qubit podcastsorozatában, a Darwin démonaiban Kun Ádám…
Már nemcsak az AI kritikusai, hanem maguk a cégvezérek és kutatók kérik a fejlesztések lassítását, miután egymást érik az esetek, amikor AI-ágensek valódi rendszereket törnek fel. De tényleg indokolt…
A Meta kétnapos fejlesztői konferenciáján minden a cég új AI-ágense, a Muse körül forgott. Bemutattak egy áttörő VR-szemüveget és egy kamera nélküli okosszemüveget is, de a show-t egy zsebre vágható…
A Pentagon 30 millió dollárt szánna a Polygraph nevű programra, amit a minisztériumi munkatársak átvilágítására és belső fenyegetések felderítésére használnának. A szakértők szerint egy ilyen eszköz…
Kétlépcsős, akár több évig tartó procedúra lehet, hogy az ELTE-hez került négy humán kutatóközpont visszajusson az MTA-hoz, mondta a Qubitnek Benkő Elek akadémikus. A Humántudományok a NER után című…
Az 54 millió fontos (22,9 milliárd forint) program célja, hogy felgyorsítsa a vadon élő növények és állatok alkalmazkodását a globális felmelegedés és az emberi tevékenység miatt gyorsan változó…
Jared Isaacman szerint komoly problémát úsztak meg azzal, hogy Kína elhalasztotta a Csang-o–7 indítását. Így az Egyesült Államok érhet először az értékes területre a Blue Origin leszállóegységével.
A Börzsönyben felbukkant ormányosmedve videója heves vitát váltott ki arról, hogy szabadon hagyjuk-e, vagy az őshonos élővilág védelmében el kell távolítani. De milyen morális ítéleteket rejt a fajok…
Több száz vérminta vizsgálata jó eredményeket mutatott bizonyos ráktípusok előrejelzése estében.
A Daybreak és a GPT 5.6 Sol rendszerhez nyújtanak ingyenes hozzáférést, hogy védeni lehessen a kritikus infrastruktúrát az orosz kibertámadásokkal szemben.
A magyarok rendre többszörösére becsülik, hogy milyen gyakoriak a bűncselekmények, a betegségek, a balesetek, vagy hogy mekkora a szegénység, derül ki az Europion friss felméréséből. Leginkább a…
Az iráni háború miatt negyedére zuhant a Hormuzi-szoroson áthaladó olajforgalom, és ez a magyar kutakon is érződik. Hogy a világ olajellátása ennyire egy keskeny tengeri kapun múlik, abban a…
Az viszont egyértelművé vált, hogy az Anthropic biotech-laborjában az AI-t próbálgatják a biológiai kutatások terén.
Polifág károsító, amely több mint 100 növényfajon képes táplálkozni, és gyorsan terjed. Moldovában nemrég azonosították, már az EU-ban is megjelent, ráadásul először nálunk.
A kádesi békeszerződést hettiták és egyiptomiak kötötték, és a szövege csak itt-ott, másolatokban maradt fenn. Ez a töredék éppen a menekültek sorsáról rendelkezik.
Júliusban hatályba lépett a világ első szabályozása az ember és a mesterséges intelligencia közötti érzelmi kötődésről. A nagy kínai techcégek inkább kivezették a virtuális partnereket, mint hogy…
Az OpenAI sürgetné a technológia fejlesztésének biztonságosabbá tételét, de az USA továbbra is Kínával verseng az AI-hajrában.
Bár az újonnan tesztelt eszköz nem helyettesíti a traumafókuszú vagy gyógyszeres terápiákat, a kutatók szerint hatékonyan kiegészítheti azokat a jövőben.
Jó városfejlesztési példát nemcsak Koppenhágában vagy Bécsben, hanem Tiranában is találni. Melissa Bruntlett mobilitási szakértő szerint a „bicikli kontra autó” vita hamis leegyszerűsítés, a civil…