A Claude Code segítségével felfedezhettek egy új bolygót
A NASA teleszkópja fogja ellenőrizni a mesterséges intelligenciával felállított elméletet.
- Hirdetés -
A NASA teleszkópja fogja ellenőrizni a mesterséges intelligenciával felállított elméletet.
Új távlatokat nyithat a földön kívüli élet kutatásában.
Rekordtávolságot, több mint 45 kilométert tett meg öt évvel ezelőtti Marsra érkezése óta a Perseverance marsjáró, amely még évekig folytathatja küldetését, az élet nyomainak kutatását - közölte…
Rekordtávolságot, több mint 45 kilométert tett meg öt évvel ezelőtti Marsra érkezése óta a Perseverance marsjáró, amely még évekig folytathatja küldetését, az élet nyomainak kutatását – közölte…
Bolygót igazából még nem találtak, de a számítások szerint egy Föld méretű világ stabilan megmaradhatna.
Ki ne emlékezne a sivatagos bolygóra, aminek az egén két csillag is látható? Mint kiderült, ez már nem is számít annyira tudományos fantasztikumnak.
A Star Wars-ból ismerhető tatuini dupla naplemente nem is olyan elképzelhetetlen a szakértők szerint. Sőt, akár a Földtől pár fényévnyire is lehet ilyen bolygó. A Föld közelében is lehetnek…
Egy csillagához rendkívül közel keringő, elméletileg csupasz sziklagolyónak számító exobolygó sűrű légköre adhat választ arra a rejtélyre, miként maradhat meg a gázburok a világegyetem legpokolibb…
Különleges bolygóállás hozhat váratlan szakmai sikereket és anyagi lehetőségeket a következő napokban.
mínuszos.hu - A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A csillaga pusztulása után visszamaradt anyagból alakulhatott…
Nehézkesen indul a hét, de a hét közepén a Jupiter és a Neptunusz nagy áttörést, szerencsés fordulatokat szimbolizál. Heti horoszkóp következik minden csillagjegynek!
Harminc éves csillagászati rejtélyre derülhetett fény.
Először mutatták ki a világűrben a metanol olyan változatát, amelyben minden hidrogénatomot annak nehezebb rokona helyettesít. A felfedezés közelebb vihet annak megértéséhez, milyen kémiai…
A Japán Meteorológiai Ügynökség (JMA) pénteki közlése szerint az El Niño-jelenség szeptemberben minden korábbi rekordot megdöntött, miután a megfigyelési térségben mért felszíni…
Naprendszeren kívülről érkező rádióhullámok hallatán a legtöbben földön kívüli civilizációra gondolnak, a Földtől 63 fényévre detektált jelzés hátterében azonban valami egészen más, a fizikusokat…
Magyar részvétellel fedeztek fel különleges szerves molekulákat a kutatók az úgynevezett bolygókeletkezési zónákban.
A HUN-REN CSFK kutatója, Kóspál Ágnes részvételével egy nemzetközi csapat az ALMA-val vizsgálta, hogyan alakulnak ki a bolygók és az élet alapját jelentő szerves molekulák. A COMPASS-program…
Szenzációs áttörést érhettek el a csillagászok a Naprendszer legsötétebb peremvidékének feltérképezésében, ahol régóta egy óriási, rejtőzködő égitest jelenlétét gyanítják. Bár a Földtől több száz…
A Földtől 63 fényévre detektált jelzés hátterében a fizikusokat alaposan zavarba ejtő természeti erő állhat.
A csillagászoknak most első alkalommal sikerült közvetlenül elcsípniük egy Naprendszeren kívüli bolygó rádiósugárzását.
mínuszos.hu - A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A James Webb űrtávcső 21 extrém törmelékkorongot vizsgált. A…
A tudomány korábbi konszenzusa szerint a Nap pusztulása után a külső óriásbolygók viszonylag háborítatlanul keringtek volna a megmaradt fehér törpe körül. A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech)…
A csillagászoknak valami olyasmit sikerült megfigyelniük, amire nem számítottak: egy kis tömegű csillag körül keringő óriásbolygót. A Rodrigo Ferrer-Chavez (Northwestern University) által vezetett…
Vörös sziklák, fehér teraszok és szinte sivatagi homokbuckák: ezekért a látványokért nem kell külföldre utazni.
Egy, a Földnél többször nagyobb tömegű bolygó zuhanhatott a Napba évmilliárdokkal ezelőtt. Egy csillagász számításai szerint az égitest anyaga megváltoztathatta a Nap belsejét, és ennek nyomai ma is…
Egy könyvajánló kapcsán beszélgetünk potenciálisan élethordozó exobolygókról, arról, hogy az ősleves mitől fog szonetteket írni és egy kevéssé ismert történeti érdekességről. Hogyan kerülhettek Fritz…
2026 októbere drámai asztrológiai eseményeket tartogat, amelyek gyökeresen felforgatják a szerelmi életünket és az emberi kapcsolatainkat.
Az Oroszlán saját fénnyel ragyog, köszönhetően elsöprő lelkesedésének és ragályos dinamizmusának. A Szűz kifogástalan gyakorlatiassággal és csodálatra méltó tisztasággal néz szembe minden mindennapi…
A csillagászok először láthatták élesben, ahogy egy még formálódó planéta interakcióban kerül a protoplanetáris korong anyagával.
Nem idegen civilizáció üzenetét kaptuk, a felfedezés mégis fontos lépés lehet a Naprendszeren kívüli bolygók megismerésében. Egy nemzetközi kutatócsoportnak először sikerült olyan változó…
A NASA James Webb űrteleszkópja egy eddig ismeretlen, Föld-típusú exobolygót azonosított a lakható zónában. A kutatók szerint a felfedezés mérföldkő lehet a földönkívüli élet nyomainak kutatásában…
Októberben három csillagjegy számára különösen intenzív időszak jöhet, amikor a bolygók komoly kihívások elé állíthatják őket.
A kutatók szerint a HD 3167 b jelű szuperföld annyira közel kering a csillagához, hogy egy év egy földi napnak felel meg. Olyan hideg lávabolygóra bukkantak, ami a korai Földet idézi
Nem kellett volna ott lennie.
A tavak a szárazföldnek csak kis részét borítják, télen és tavasszal mégis aránytalanul sok napfényt vernek vissza az űrbe. Egy amerikai kutatócsoport szerint ezt a hatást a klímamodellek eddig nem…
A SpaceX hosszú távú célja egy teljes egészében újrafelhasználható óriásrakéta létrehozása.
A tudósok megtalálták az első meggyőző, közvetlen bizonyítékot arra, hogy rádiójelek érkeznek a Beta Pictoris b nevű exobolygóról. És nem, a jelek nem földönkívüliektől származtak. – írja a…
Először sikerült rádióhullámokat észlelni egy Naprendszeren kívüli bolygóról. A tudósok szerint nem földönkívüliek üzenetéről van szó, hanem egy látványos természeti jelenség, a sarki fény nyomaira…
Közvetlenül a Beta Pictoris b exobolygóról érkező rádiójelet azonosítottak. A bolygó mágneses tere több ezerszer erősebb a Földénél.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
A Harvard és az Oregoni Egyetem csillagászainak mérései szerint először sikerült közvetlenül rádiójelet észlelni egy Naprendszeren kívüli exobolygóról. A még szakmai bírálatra váró tanulmányban…
Először térképezték fel kamerákkal az argentin mélytengeri kanyont. 3800 méteren műanyag zacskók, csomagolások és egy bakancs is előkerült.
Honnan jöttünk, miből születtünk, mennyire különleges akozmikus otthonunk? A Földhöz hasonló bolygók keletkezése amodern csillagászat egyik legizgalmasabb, máig megválaszolatlan kérdése. Október…
A szerzők által bemutatott adatok alapján a Beta Pictoris b különösen érdekes új célponttá vált az exobolygók mágneses terének kutatásában.
Tizennégy, nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány törléséről határozott a Fővárosi Törvényszék. Az alapítványok vagyona, valamint kötelezettségeik és jogaik az…
A következményeket az egész világ megérezné.
A szakértők először azonosítottak olyan Naprendszeren kívüli planétát, amely egy apró csillag körül „hátrafelé” kering.
A Fővárosi Törvényszékhez nem érkezett kérelem, hogy az alapítványok folytatnák a működésüket.
Jogutód nélkül megszűnt 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, köztük a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, amelynek Áder János volt…
Szeptember 23-án, azaz épp ma van az évfordulója, hogy 180 éve felfedezték a Neptunuszt. A történet főként amiatt különleges, mert ez az első olyan bolygó, melyet az emberiség előbb matekozással, és…
- Hirdetés -