Hatvan éves lett a KLM Cityhopper
Az 1966-ban alapított regionális légitársaság mára a KLM hálózatának szerves részévé vált, amely naponta mintegy 350 járatot teljesít és ezzel fontos szerepet tölt be az európai hálózat…
- Hirdetés -
Az 1966-ban alapított regionális légitársaság mára a KLM hálózatának szerves részévé vált, amely naponta mintegy 350 járatot teljesít és ezzel fontos szerepet tölt be az európai hálózat…
Esküvőre készültünk augusztus közepén Tiszaalpárra, de végül egy egész körutat szerveztünk a lagzi köré. A családi roadtrip 10 napig tartott, autóval, két kisgyerekkel és egy félháznyi csomaggal…
Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, az utószezon remek időszak az utazásra. Ilyenkor sok népszerű úti cél csendesebb arcát mutatja, a látnivalókat kényelmesebben fedezheted fel, ráadásul a…
Vannak európai úti célok, ahol a nyári tömeg már szinte a helyiek mindennapjainak része, egy friss Eurostat-összeállításból pedig az is kiderül, hogy vannak olyan régiók, ahol a turisták által…
Ki mondta, hogy a közös utazást júliusra vagy augusztusra kell szervezned? Ha ősszel nyaralni indulsz, könnyen lehet, hogy éppen azt az arcát kapod egy-egy kedvelt úti célnak, amit nyáron a tömeg, a…
A FlixBus bejelentette, hogy a nyár folyamán elindította a belföldi jegyértékesítését Magyarországon. A globális piacvezető mobilitási vállalat jelenleg 16 nemzetközi vonalon kínál belföldi…
Miközben itthon már lassan előkerülnek a vékonyabb kabátok, Európa déli részén még bőven tombol a nyár. Ha őszből nyárba utaznál, nem kell messzire menned, Budapestről több olyan napfényes úti cél is…
Hamarosan közvetlen közúti és vasúti kapcsolat kötheti össze Szicíliát az olasz szárazfölddel. A Messinai-szoros fölé tervezett híd a világ leghosszabb függőhídja lehet, a tervek szerint 2032–2033-ra…
Az Air Canada különleges videóval harangozta be 2027-es nyári nemzetközi hálózatbővítését. A légitársaság szeptember 3-án jelenti be az új úti célokat, de addig az utasoknak kell megfejteniük a 46…
Egy spontán városnézés, egy napfényes hétvége vagy egy régóta halogatott kiruccanás sokkal közelebb lehet, mint gondolnád, ráadásul most még a pénztárcádnak is kedvezhetsz. Használd ki a kedvezményt…
Szeptember 15-től az Európai Unió állampolgárai a jelenlegi 60 nap helyett legfeljebb 30 napig tartózkodhatnak vízummentesen Thaiföldön. A hosszabb utazást tervezőknek azonban továbbra is lesz…
Lépj be a galériába, és találkozz a Pop Art királyának, Andy Warholnak 3D-s hologramjával! Három év szünet után a mezőlaborci Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum teljesen megújulva, vibráló…
Palmarola egyike Olaszország legkülönlegesebb szigeteinek. Nincs rajta település, nincs közút, áram és mobilhálózat sem, a turisták pedig csak ritkán jutnak el ide. A vulkanikus sziklafalak, tengeri…
Egészen kínos jelenet játszódott le a United Airlines egyik hosszú távú járatán, a pilóta mikrofonja bekapcsolva maradt, így az utasok is hallhatták, ahogy káromkodva szidja a légiutas-kísérőket. A…
Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy most 15% kedvezménnyel foglalhatsz, így a következő utazásod mellett a pénzedből is több marad a zsebedben? Használd ki a kedvezményt, válaszd ki az úti célod, és…
Történelmi mérföldkőhöz érkezett az Emirates, Hanan Mohammed Jawad és Bakhita Al Mheiri lett a légitársaság első két emirátusi női kapitánya. Mindketten Boeing 777-es repülőgépeket vezetnek a Dubaji…
Mi késztet valakit arra, hogy több, mint 1000 kilométert biciklizzen azért, hogy önkéntes legyen egy fesztiválon? És miért dönt úgy valaki, hogy a már megvásárolt belépőjegye ellenére is inkább a…
Végleg bezárta egyik különleges szolgáltatását az Air France a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. A Terminal 2E L csarnokának lounge-ában működő szaunát állítólag azért szüntették meg, mert…
Új névvel és új repülőtérkóddal kell megbarátkozniuk azoknak, akik Florida egyik fontos repülőterén keresztül utaznak. A floridai repülőtér, a Palm Beach International Airport immár President Donald…
Nem mindennapi meglepetés ért egy 52 éves utast a düsseldorfi repülőtéren, egy skorpió bújt el a kabátjában, majd meg is csípte a nőt. A repülőtéri tűzoltóság szerint a mentők ellátták az utast, majd…
Az utószezonban utazni igazi jolly joker, kevesebb turista, nyugodtabb pillanatok és sokszor jóval kedvezőbb árak várnak. Pakolj be, szökj el egy kicsit, és fedezz fel új helyeket úgy, hogy közben a…
Elképesztő eset történt egy Southwest Airlines-járaton, a kapitány a repülőgép utazómagasságán levetkőzött és pornográf tartalmat nézett a pilótafülkében, miközben a női elsőtiszt továbbra is a…
A görög szigetek, a kristálytiszta tenger, a mediterrán hangulat és a híres görög vendégszeretet évről évre turisták millióit vonzza. A friss adatok alapján pedig úgy tűnik, Görögország 2027-ben is…
Mi lenne, ha nem kellene választanod a munka és a nyaralás között? A workcation tulajdonképpen egy munka és nyaralás közötti kompromisszum. Nem arról van szó, hogy valaki egész nap a laptop előtt ül…
Újabb kitörési aktivitást mutat az Etna Szicíliában, miközben a vulkán augusztus eleje óta szokatlanul aktív. A hamufelhő az elmúlt napokban komoly fennakadásokat okozott a légi közlekedésben, több…
Utazni mindig jó, új helyek, élmények és felejthetetlen pillanatok várnak rád. Szerezd be most a jegyed kedvező áron, de siess, mert a legjobb ajánlatok hamar elfogynak! Íme 15 db 9.999 Ft alatti…
Ha még beiktatnál egy utolsó nyári kiruccanást, most érdemes körülnézned! 30 olcsó repülőjegyet gyűjtöttünk össze, amelyekkel 9.999 Ft alatt is útnak indulhatsz Budapestről. Az árak a válogatás…
A legtöbben Mallorca vagy Ibiza strandjaira gondolnak, ha Spanyolország legszebb tengerpartjairól esik szó. Egy friss rangsor szerint azonban az ország egyik legkülönlegesebb strandja egy kevésbé…
Kevés olyan hely van a világon, amely már első pillantásra teljesen lenyűgöz. A Grand Canyon pontosan ilyen, amikor az ember először áll a hatalmas sziklafalak peremén, szinte lehetetlen felfogni a…
Néhány nappal azután, hogy egyre több panasz érkezett az elmaradt charterjáratokról és az utolsó pillanatban lemondott nyaralásokról, a Bulgáriában bejegyzett Robinson Tours hivatalosan is…
Ne ragaszkodj a főszezonhoz, fedezd fel a világot utószezonban! Ilyenkor ugyanazokat a gyönyörű helyeket élvezheted kisebb tömeggel, kedvezőbb árakkal és sokkal nyugodtabb hangulattal. Sőt, egyes…
A Hello Kitty-rajongók térképére újabb bakancslistás élmény kerülhet fel! Tokióban megnyílt egy különleges, hotelnek álcázott kiállítás, ahol a látogatók bejelentkezhetnek, saját szobakulcsot kapnak…
Ha előszeretettel nyaralsz szigeteken, érdemes vetned egy pillantást az Expedia friss rangsorára. A világ egyik legnagyobb online utazási platformja azt vizsgálta, mely szigetek iránt nőtt meg…
A budapesti Országház végzett az első helyen a brit LoveExploring utazási magazin Európa legszebb építészeti nevezetességeit bemutató friss rangsorában. A szerkesztőség az ENSZ európai országlistáját…
Több utas az indulás előtt értesült arról, hogy meghiúsult a régóta tervezett külföldi nyaralása. A Robinson Tours SMS-ben közölte az érintettekkel az utak törlését, ezt követően azonban többen arról…
A Budapest Airport pontosította a repülőtéri parkolási szabályokat, miután az elmúlt napokban több félreértés is megjelent az új rendszerrel kapcsolatban. A legfontosabb tudnivaló, hogy az ingyenes…
Ha olyan úti célt keresel, ahol egyetlen nap alatt túrázhatsz vulkáni kráterek peremén, megmártózhatsz természetes termálforrásokban, bálnákat figyelhetsz az Atlanti-óceánon, majd egy tengerparti…
Új lehetőség nyílik az Air France Charles de Gaulle repülőtéren átszálló utasai számára. A Paris Stopover szolgáltatás segítségével a repülőjegy foglalásakor hosszabb párizsi megállót is…
A dubaji székhelyű légitársaság, a flydubai bejelentette, hogy 2026. július 31-től újraindítja közvetlen járatait a Dubaji Nemzetközi Repülőtér (DXB) és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér…
A nyári hőségben egyre többen keresnek frissítő menedéket a természetben: Szlovénia hűs tavaival, folyóival és hegyvidéki tájaival tökéletes alternatívát kínál a tengerparti forróság helyett…
Egy friss OECD-elemzés szerint jelentősen átrendeződött a nemzetközi turizmus a világjárvány óta. Néhány népszerű úti cél még mindig nem érte el a 2019-es látogatószámot, más országok…
Komoly incidens zavarta meg egy easyJet Tenerife és Liverpool között közlekedő járatát, miután a fedélzeten mintegy tíz utas keveredett heves verekedésbe. A helyzet annyira elfajult, hogy a pilóta a…
A világ egyik legismertebb utazási magazinja, a Travel Leisure ismét közzétette a World’s Best Awards idei rangsorát, amelyben az olvasók szavazatai alapján választották ki a világ legjobb…
Horvátország továbbra is a magyar autós nyaralások egyik abszolút kedvence, a magas repülőjegyárak és a családi utazások költségei miatt sokan ismét autóval indulnak az Adriára. Az autós nyaralás…
Az olasz Riviérán található Portofino évek óta a turisták egyik kedvenc úti célja. A színes házairól, hangulatos kikötőjéről és luxusjachtjairól ismert halászfalu évente több százezer látogatót vonz…
Santorini egyik legismertebb látványossága hosszú időn keresztül a sziklafalak között kanyargó szamárút volt, ám a görög sziget most szigorúbb szabályokkal védi az állatokat. A turisták egy része már…
A hosszú repülőutakon az egyik legnagyobb kihívás az alvás. A fejünk előrebillen, a nyakunk elfárad, a kényelmes pozíció megtalálása pedig szinte lehetetlennek tűnik. Az Emirates most ezen változtat…
Szakadj ki a hétköznapokból, gyűjts felejthetetlen élményeket, és fedezz fel új helyeket úgy, hogy közben a repülőjegyeken is spórolsz! Íme 20 9.999 Ft alatti olcsó repülőjegy Budapestről, egy…
A nyári utazási szezon csúcsán egyre nagyobb kihívást jelent a gyors és gördülékeny utazás. A World Travel & Tourism Council (WTTC) megbízásából készült kutatás szerint az Európai Unió új Entry/Exit…
A világ egyik legismertebb utazási magazinja, a Travel Leisure ismét összeállította a világ legjobb városainak rangsorát. A több mint 207 ezer olvasó szavazatai alapján készült lista élére egy…
Szlovákia legnagyobb síközpontja a túrázók, sportolók és családok számára nyáron is számos tartalmas kikapcsolódást kínál. Az új fejlesztéseknek köszönhetően Jasná elképesztően gazdag…
Szlovákia legnagyobb síközpontja a túrázók, sportolók és családok számára nyáron is számos tartalmas kikapcsolódást kínál. Az új fejlesztéseknek köszönhetően Jasná elképesztően gazdag…
Jelentős átalakítás előtt áll Görögország egyik legismertebb természeti látnivalója, a Zakynthos szigetén található Navagio Beach, vagyis a világhírű Hajóroncs-öböl. A görög hatóságok bejelentették…
Az elmúlt években egyre több népszerű nyaralóhelyen alakultak ki tiltakozások a tömegturizmus miatt. A helyiek gyakran arra panaszkodnak, hogy a túl sok látogató megemeli az árakat, túlterheli az…
Külföldre költöznél, vagy egyszerűen kíváncsi vagy arra, melyek a világ legélhetőbb városai? Minden évben nagy figyelem övezi az Economist Intelligence Unit (EIU) által összeállított Global…
Gyógy- és wellnesskínálat termál- és ásványvízre építve Sairme fürdővárosában – az átfogó felújítást követően hamarosan az ötcsillagos Ensana Sairme North is megnyitja kapuit. Az Ensana Hotels…
A Wizz Air tovább erősíti budapesti hálózatát, a 2026/27-es téli menetrendi időszak kezdetétől két új útvonalat indít, emellett hét népszerű úti célra is növeli járatai számát. A légitársaság október…
Japán jelentősen megemeli a vízumdíjakat 2026. július 1-jétől, hogy fedezni tudja a bevándorlási rendszer működtetésének egyre növekvő költségeit. A kormány szerint az emelésre azért van szükség…
Mindig töri az ember a fejét, hogy milyen új vagy különleges programmal lepje meg a gyerekeit, amit még a szülők, mi is élvezhetünk. A nyár kezdetén, június második hetében vettünk részt egy…
Ma már szinte elképzelhetetlen egy külföldi utazás mobilinternet nélkül. Legalábbis nekem biztosan. A telefonomon folyamatosan nézem a navigációt az előre elmentett helyekkel, azon keresztül mutatom…
A Dolomitok Olaszország egyik leglátványosabb hegyvidéke, ahol a lenyűgöző alpesi panorámák, a kristálytiszta hegyi levegő és a természet közelsége garantálja a tökéletes kikapcsolódást. A Monte…
Egy turista TikTok-videója nagy visszhangot váltott ki, miután megmutatta az éttermi számláját, amelyen több olyan tétel is szerepelt, amely elsőre igencsak meglepőnek tűnhet. A vendég szerint az…
Töretlenül nő a magyar vendégek érdeklődése Horvátország iránt: a Horvát Idegenforgalmi Közösség adatai szerint 2026 első hat hónapjában mintegy 190 000 magyar vendég (4,5%) töltött nagyjából 687 000…
Lépj ki a mindennapokból, tedd emlékezetessé az utazás minden pillanatát, miköben a repülőjegyeken is spórolsz! Összegyűjtöttünk neked 20 9.999 Ft alatti olcsó repülőjegyet, mindegyik járat…
Súlyos incidens történt pénteken egy Thesszalonikiből Memmingenbe tartó Ryanair-járaton, amikor a felszállást követően az utasok beszámolója szerint az egyik ablak megsérült majd betört. A kabinban…
Volt már olyan, hogy lefoglaltad a szállásodat, majd néhány nappal vagy héttel később észrevetted, hogy ugyanaz a szoba olcsóbb lett? Ez eddig sok utazónak okozott bosszúságot, a Booking.com azonban…
A Condor magyar piac iránti hosszú távú elkötelezettségének részeként elindította vadonatúj, teljesen magyar nyelvű weboldalát a condor.com címen. A platform segítségével a magyar ügyfelek saját…
Ha Kappadókiáról esik szó, a legtöbben a tündérkéményekre, a hőlégballonokra vagy a sziklába vájt barlangszállodákra gondolnak. Azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy a régió neve egy több…
Jelentős fennakadás alakult ki csütörtökön a görögországi Zakynthos nemzetközi repülőterén, miután a Görög Légierő egyik F–16-os vadászgépe műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a…
Ha az Azori‑szigetekre gondolsz, rögtön a zöld hegyek, vulkáni krátertavak és az Atlanti‑óceán kékje jut eszedbe? Ez a szigetcsoport egyszerre kínál természetközeli kalandot, aktív túrákat és…
Régóta tervezed az utazásod, de nem tudod, hogyan foglalj olcsóbban szállást? A nyári szállásfoglalásnál sokan még mindig automatikusan a korai foglalásban bíznak, remélve, hogy jobb árat fognak ki…
Nem tudod, melyik európai sziget legyen a következő úti célod? Ez a friss rangsor segít választani! A Saga Holidays 80 európai szigetet hasonlított össze, és elkészítette Európa legjobb szigeteinek…
Indonézia és Ausztrália egyetlen utazás során olyan élményeket kínál, amelyekről sokan csak álmodnak. Az út Balin kezdődik, ahol a sziget különleges kultúrájával, ősi templomaival, rizsteraszaival és…
Ha gyakran repülsz Bécsből, van egy igazán jó hírünk! 2026. július 4-től jelentősen egyszerűsödik a biztonsági ellenőrzés a Schwechat repülőtéren, és több, régóta bosszantó szabály is eltűnik…
Frissítve: 2026. július 6. 11:24 Egy jelentős repülőteret kellett teljesen lezárni, miután az Etna vulkáni aktivitása miatt hamufelhő borította be Szicília egy részét, és minden járatot…
Menorca a Baleár-szigetek egyik gyöngyszeme, amely kristálytiszta vizű öbleiről, fehérhomokos strandjairól és igazi mediterrán életérzéséről ismert. Cala Blanca, a csendes, tengerparti üdülőhely a…
A német Condor légitársaság új járatot indít Frankfurt és Windhoek (WDH) között. Az új járat 2027. június végétől hetente három alkalommal fog közlekedni. Frankfurtból kedden, csütörtökön és…
Jelentős fordulóponthoz érkezett az európai légiközlekedés szabályozása. Az Európai Parlament és a Tanács tárgyalódelegációi hosszú egyeztetések után megállapodásra jutottak a légi utasok jogait…
A világon számtalan mesés tengerparti úti cél közül választhatunk, de vajon melyik a legjobb, ha nemcsak napozni szeretnénk, hanem változatos programokra is vágyunk? Erre a kérdésre kereste a választ…
Az Olasz Riviéra (Liguria régió) 2026-ban is Európa egyik legvonzóbb tengerparti úti célja, ahol a hegyek, a színes kisvárosok és a mélykék tenger látványa különleges mediterrán hangulatot teremt. A…
Hollandia idén nyáron egy különösen erős ajánlattal próbálja még vonzóbbá tenni az ország felfedezését, mindössze 49 euróért havi vonatbérletet lehet váltani, amellyel korlátlanul lehet utazni a…
Vigyázz, kész, akció! Vedd meg most olcsón a jegyeket, de siess, mert hamar elfogynak! Összegyűjtöttünk neked 15 11.790 Ft alatti olcsó repülőjegyet, mindegyik járat Budapestről indul, és tökéletes…
Horvátország középső részén, Brač szigetén található Bol, ahol a fenyőerdők zöldje és az Adriai-tenger kristálytiszta kékje különleges mediterrán hangulatot teremt. A csendes, természetközeli…
A Schladming–Dachstein régió Ausztria egyik leglátványosabb alpesi vidéke, ahol a hegycsúcsok, zöldellő völgyek és kristálytiszta források szinte mesébe illő környezetet teremtenek. A Haus im Ennstal…
A máltai Kék Lagúna (Blue Lagoon) az egyik legismertebb természeti látványosság a Földközi-tengeren, amely kristálytiszta, türkizkék vizével minden évben turisták ezreit vonzza. A kis Comino sziget…
Mindig is vágytál arra, hogy egy mediterrán tengerparti város hangulatos utcáin sétálva fedezd fel az Adria egyik legizgalmasabb régióját? Zadar tökéletes választás! Itt a több ezer éves történelem…
Ne a repülőjegyre költsd a spórolt pénzed! Vedd meg most olcsón a jegyeket és pihenj fő-vagy utószezonban a családdal! Összegyűjtöttünk neked 15 db 14.880 Ft alatti olcsó retúr repülőjegyet…
Idén nyáron 160 úti cél érhető el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, a transzatlanti járatok pedig az átszállások révén még több kaput nyitnak meg az utasok előtt. Ebből a színes kínálatból…
Habár májusban még javában tartott az iskolai tanév, a jó idő beköszöntével már látszik a közeledő csúcsidőszak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmában: 1 822 483 fő utazott a budapesti…
Ha Dél-Amerika egyik legváltozatosabb országát szeretnéd felfedezni, ez a körút Kolumbiában felejthetetlen élményeket tartogat számodra! A nyüzsgő városoktól a buja zöld hegyvidékeken át egészen a…