Galgóczy-Boros Dóra: Az együtt éneklés adománya az öröm
Galgóczy-Boros Dóra gyermekként hegedülni, majd brácsázni tanult, ezt követően tizenhat éves korában kezdett énekelni. 2004-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében Forrai Zsuzsa tanítványaként szerzett magánének-, ének-kamaraművészi diplomát. 2000 óta a Nemzeti Énekkar alt szólamának tagja, azaz huszonöt éve járul hozzá a kórus hangzásának egészen katartikus hatásához. A közösség elemi részeként történő éneklés azonban nem pusztán a hallgatói számára lenyűgöző – rá is intenzíven és jelentősen hat. Magának az éneklésnek is köszönhető, hogy – ahogy ő maga fogalmaz – énekkari művészként folyamatosan meg-megújulva, feltöltődve állhat a közönség elé. A közösségi éneklés erejéről és pozitív hatásáról beszélgettünk.
- Hirdetés -
