Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Csintalan Sándor: a Fidesz előrehozott választásokra játszik

A Fidesznek stratégiailag túl sok lehetősége nincs abban a zsákutcában, ahol jelenleg van és ahova nem most manőverezték be magukat, hanem jó régen. Gazdasági, szociális és lakhatási válság van, a forint mélyrepülésben és ezekre nincs érdemi válaszuk – mondta Csintalan Sándor publicista, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A kormánynak már csak hatalomtechnikai eszközei maradtak. A közjogi helyzetet úgy alakítják, hogy folyamatosan szűküljön az ellenzék helyzete, ehhez megfelelő korhangulatot is kell teremteni. Ennek egyik eleme, hogy odaküldenek egy droidot, mint Menczer Tamás, aki szimbolizálta azt az attitűdöt, amivel a kormány megakarja tartani a hatalmat. A Fidesz tart Magyar Pétertől, mert ott liheg a sarkukban, így be akarják bizonyítani, hogy egy nárcisztikus erőszaktevő, olyan helyzetbe sodorják, amiben majd esetleg elveszíti az önkontrollt. Csintalan Sándor feltételezése szerint Orbán Viktor előrehozott választást fog kezdeményezni 2025 második felében, addig káoszt teremten...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten