Magyar Péternek a lózungok mellett konkrétumokat is kellene mondania
Ihász Sándor volt fellebviteli főügyész szerint a kormányváló képessége a Tiszának akkor lesz hiteles, ha a politikai lózungok – pl. „út a börtönbe” – mögé odateszi a szakmai programot. Az indulatok és az érzelem mellett az is kellene, hogy a győzelem után kivel, mikor, hogyan, mit fog csinálni. Ebből egyelőre semmit sem látni – jelentette ki a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.