Kuncze: Ha ehhez tényleg köze van a Fidesznek, az elsodorja az egész kormányt
Rácz András egyetemi tanár, Oroszország-szakértő vasárnap esti Facebook-bejegyzésében nem kevesebbet állított, mint hogy a palágykomoróci templom elleni támadásban a magyar kormány jó eséllyel benne volt Kuncze Gábor volt belügyminiszter a KlikkTV Mélyvíz című műsorában az előbbi hírt kommentálva elmondta: a magyar kormány, illetve a Fidesz következő választási kampányának középpontjába az Ukrán-kérdés fog kerülni. Ez jól látható a miniszterelnök, és a Fidesz kommunikációjából, de ennek része az a sajtókampány is, amit Sebestyén József halála köré szerveztek Kuncze Gábor szerint ez a mostani ügy is nagyon jól jött a kormányzatnak, olyan, „mintha nekik találták volna ki”. Úgy véli, a Rácz András által leírt lehetőséget nem lehet kizárni – „szeretném ha nem így lenne” -, azok az érvek, amelyeket felsorolt, elgondolkodtatók. Kuncze Gábornak a 90-es évek fővárosi robbantássorozata jutott eszébe, amikor is az elkövető ügyelt arra, hogy személyi sérülés ne történjen és se a Fidesz-székház...
- Hirdetés -