Gyerekként ideális esetben el sem tudjuk képzelni az életünket a szüleink nélkül, ami – hangsúlyozom: egy tökéletes világban – felnőttként is így megy tovább. Ismerek olyan családokat, akik ha nem is egy fedél alatt, de nagyon közel élnek a szülőkkel, és nem kötelességtudatból találkoznak szinte minden nap, hanem mert imádják egymást. És persze, vannak ismerőseim, Mi a közös azokban a szülőkben, akiket nem szeretnek a felnőtt gyerekeik?