Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Hihetetlen: titokban vettek ki csontokat halottak koponyájából Pécsen

Perbeszéddel folytatódik szerdán a pécsi koponyacsontügy, amelyben az ügyészség egészségügyi szolgáltató alkalmazottja által, a foglalkozása körében, üzletszerűen elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntettével és más bűncselekményekkel vádol egy volt pécsi klinikaigazgatót – közölte a Pécsi Törvényszék. Mint ismert, 2020-ban az egyik helyi klinikai épület alagsorában vödrökben csontokat találtak. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott klinikaigazgató 2019 januárjában magyar és külföldi orvosok részére – sziklacsont-fúrás gyakorlásának céljából – kurzust szervezett. Az elsőrendű vádlott személyenként három-három darab, holttestekből kivett emberi sziklacsontot szándékozott biztosítani a résztvevőknek. A sziklacsont a koponyán a halánték egyik csontja, amelyet orvostudományi egyetemi oktatási felhasználás végett holttestből kizárólag kórbonctani vizsgálat során és abban az esetben lehet eltávolítani, ha ellene az elhunyt életében nem tiltakozott – ismertette a törvényszék...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten