Akár 3 milliárd forintot érhet a dinoszaurusz-csontváz, amelyről kiderült, hogy nem T. rex
Újabb őslénytani rejtély oldódott meg.
- Hirdetés -
Újabb őslénytani rejtély oldódott meg.
Csaknem három évtized után beismerte egy férfi, hogy meggyilkolt egy hétgyermekes édesanyát, akinek 1998-ban veszett nyoma.
Levágott orr és különös temetés
Senki sem tudja, kié a hulladék között talált csontváz.
Több tízmilliós magánutakra igénybe vett személyvédő katonák és vadászatbiztosítások, luxusautó, és egy angol céggel kötött, mintegy 12 milliárd forintos tanácsadói megbízás – ilyen kiadási tételekre…
Csontvázak hullanak ki a Honvédelmi Minisztérium szekrényeiből – írta szerda reggeli Facebook-bejegyzésében Ruszin-Szendi Romulusz tárcavezető. A miniszter közölte: mintegy 12 milliárd forintot…
A hatalom működésének jelképe lehet egy hivatalos levél, amelyet informális, baráti megszólítással írnak alá, miközben a diplomataútlevél intézményét is személyes kapcsolatok szolgálatába állíthatják…
Római katonák csontvázait, fegyvereit és páncéldarabjait találták meg egy közel kétezer éves katonai táborban Szlovákiában.
Luxus négyesfogatos hintóra is telt a Honvédségnél még évekkel ezelőtt, kiderült, erre sem sajnálták a pénzt.
Koronázási hintó. Magyar közpénzből. Magyar használatra. Ruszin-Szendi Romulusz: Újabb csontváz került elő
Az esetekben közös, hogy mindegyik valamilyen módon kötődik a Nemzeti Sportügynökség tevékenységéhez, illetve az általa kezelt ingatlanokhoz és ingóságokhoz.
A közpénzek elköltésének módja, a korrupciós ügyek feltárása és a hatalom működése is szóba került a KlikkTV Fordulópont című műsorában. Kukorelly Endre, Lattmann Tamás és Horn Gábor arról…
Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a rendőrség a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla fiának résztulajdonában álló KinaviX Kft. állami támogatási ügyében. A cég egyedi miniszteri…
Jelenleg 200 milliárd felett jár az értékvesztés.
1600 éves rejtély oldódott meg.
Minden korábbi dinoszaurusz-aukciós rekordot megdöntött Gus, a mintegy 67 millió éves Tyrannosaurus rex. A 11 méter hosszú, részben eredeti fosszíliákból álló csontvázért tízperces licitháború után…
Akár 27 milliárdos túlárazás is történhetett az MNB ingatlanügyeiben.
Ráadásul halálfejes maszkban volt, amikor a csontvázakat és koponyákat pakolta az autókra.
Több száz éves emberi maradványokra bukkantak Lima egyik legismertebb régészeti helyszínén. A kutatók szerint egy felnőtt férfit temethettek el rituális felajánlásként egy ősi csatornában…
Öt ingatlan ügyében már a hatóságok jönnek.
Pénzvisszafizetésre kötelezhetik a gyógyszergyártókat.
Fél évvel később második rész? Nem tudom, mire számítottam, de legalább az első részhez hasonló vadságra. Ezt a hatást csak részben hozta a film. Története jóval egyszerűbb volt ezúttal, és nem is…
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) augusztus végi jelentése szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) több esetben jogellenesen mellőzte a közbeszerzési eljárásokat. A vizsgálat rámutatott, hogy bár a…
Újabb forrás beszélt az Indexnek a MÁV-on belüli visszásságokról, dokumentumokkal igazolva.
1400 éves titokra derült fény
Járvány vagy tömeges tragédia?
11,2 milliárdot költhettek játékosokra,
Rendőrségi feljelentést tett a 2023–2024-ben beszerzett pelletkazánok ügyében Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter – írta a Facebookon.
Százmilliárd forintos állami spórolásról számolt be a pénzügyminiszter vasárnap az M6-os autópálya koncessziós jogainak felülvizsgálatával kapcsolatban.
A beszélgetést Rózsa Péter műsorvezető egy konkrét kórházi esettel indította: egy magánkórházban elrontott csípőprotézis-műtét után egy állami intézménynek kellett helyrehoznia a szövődményt, több…
Variációk az 50 milliárdos buktára.
A Tisza részéről Molnár Zoltán frakcióvezető-helyettes szólt hozzá, aki köszönetet mondott a magyar embereknek az összefogásért, önkorlátozásért és a jövőért való tenni akarásért. Molnár Zoltán…
Most tovább folytatták a régészeti munkát és több mint száz csontvázra leltek az Árpád-kori templom körül.
Előkerült Orbánék 289 milliárdos csontváza: most az állam fizeti vissza a pénzt. Az állam közel 300 tovább » Előkerült Orbánék 289 milliárdos csontváza: most az állam fizeti vissza a pénzt
Az átlagember már 16 ezer forintért is vehet dínómaradványt, a dínók legértékesebb része, az épen megmaradt koponya viszont milliárdokba is kerülhet. A piac egyelőre nem ismer szabályokat.
Bige Lászlót és a külföldi építőanyag-gyártókat üldözte a kvótaadóval az előző kormány, az elbukott uniós per után utódjának kell fizetnie. A cégek készíthetik a zsákot a visszajáró pénznek.
Több jelentős európai vízi út vízszintje rendkívül alacsonyra süllyedt, egyes helyeken új rekordokat is mértek. A Guardian videós beszámolója szerint a visszahúzódó víz mammutcsontvázakat és…
Velkey György László szerint a szegedi BYD-beruházás minisztériumi iratai egyszerre vetnek fel munkaerőpiaci és közpénzügyi kérdéseket: közel 10 ezer vendégmunkás és több mint 70 milliárd forintnyi…
Több mint ezer középkori csontváz átfogó bioarcheológiai elemzésével rekonstruálták a belgiumi Ypres egykori lakóinak életét a Vrije Universiteit Brussel kutatói. A The Make-up of the City projekt…
A háború elkerülhetetlen, de ennek mi most roppant mód örülünk.
Két, világszinten is ismert élelmiszeripari vállalat történetében is találni sötét ügyeket kiszolgáltatott régiókban.
A minisztériumi átvilágítás során nemcsak az derült ki, hogy egy közel 250 milliárd forintos autópálya-koncessziós díjtételt kihagytak az idei költségvetésből, hanem az is, hogy Lázár János volt…
- Hirdetés -