Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A Bajnokok Ligáját célozza meg a Spartával az imelyi futballista

A Bajnokok Ligáját célozza meg a Spartával az imelyi futballista Elek Zoltán 2026. 04. 28., k - 18:15 Az imelyi Retkes Laura két éve a kilencedik helyen végzett Szlovákiában Az év női futballistája szavazáson, tavaly pedig már a hatodik hely volt az övé. A Sparta Praha 21 éves jobb-hátvédjével a kezdetekről, az aktuális szezonról és jövőbeli terveiről beszélgettünk. Kezdjük az elején. Hogyan kezdett el focizni? Az alapiskola első osztályában tizenegyen voltunk, és mindössze ketten voltunk lányok. Amikor a fiúk mentek focizni, mondták nekem, hogy menjek velük. Az előkészítő csapatban járhattam én is az edzésekre, majd az edző mondta a szüleimnek, hogy meccseken is játszhatok. Igazából csak a barátaimmal mentem eltölteni a szabadidőmet. Otthon nem néztünk focit, sőt én a mai napig maximum a saját meccseimet nézem vissza, hogy lássam, miben kell még fejlődnöm. Kis túlzással nem is tudom, milyen csapatok vannak még a világban. Már ott is kitűnt a többiek közül? Igen, mondhatom, hogy ügy...

Borsonline

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

Imádkoznak a végzősökért

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

Miért más a nőknél az ADHD?

balatonica.hu

KertÉsRecept

novekedes.hu