Közel kétszáz graffitis rongálás érte a MÁV járműveit és épületeit idén
Azt írták, hogy 2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket. Fotó forrása: police.hu A statisztikák szerint a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette, ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus. Ezekkel több mint 20 millió forintos kárt okoztak a MÁV-csoportnak - tették hozzá. A társaság szerint az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba. A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket - mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat - érintette, míg az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal kellett intézkedni. Megjegyezték, hogy a járműveket védőlakkal látják el, és ez az antigraffiti...
- Hirdetés -
