Bontják a rákosrendezői épületeket
Korábban az ide beköltöző illegális lakásfoglalók elfogadhatatlan közbiztonsági és köztisztasági állapotokat okoztak a környéken.
- Hirdetés -
Korábban az ide beköltöző illegális lakásfoglalók elfogadhatatlan közbiztonsági és köztisztasági állapotokat okoztak a környéken.
Palics védett övezetében az elmúlt években egyes épületek eltűntek, a helyükön pedig új turisztikai és üzleti-lakóingatlanok „nőttek ki” a földből. Mindez akkor történik, amikor a terület új…
Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem…
Betonból is készültek ikonikus épületek. Merre találjuk a következőket?
A mindennapi feladatok, túlterhelt életritmus mellett hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyi szépséget tartogat Budapest. Pedig megéri pár óra erejéig turistának lenni a saját lakóhelyünkön is, és…
Mintegy kétszáz segélyhívás érkezett.
Közzétette a védett értékek fennmaradását és felújítását támogató idei második félévi pályázati felhívását Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági, Vagyongazdálkodási és Városépítő…
Videóriport a Nemzeti közszolgálati Egyetem bővítése miatt kisajátítani tervezett józsefvárosi épületek lakóiról.
Orosz dróntámadás érte a Kijevi terület Brovari járását. Raktárépületek gyulladtak ki, egy 65 éves férfi repeszsérüléseket szenvedett.
A szárazság miatt pillanatok alatt terjedni kezdett a tűz Tapolca határában. A lángok már több hektáron pusztítanak, és épületeket is veszélyeztetnek.
A lángok az erős szél miatt gyorsan terjedtek, és a tűz épületeket is veszélyeztetett.
Az év nagy részében a nagyközönség elől elzárt épületek ezúttal kivételes betekintést engednek a kulisszák mögé.
Az OPEN HOUSE WIEN építészeti fesztivál programjai ingyenesen látogathatók, a helyszínek 10 és 17 óra között várják az érdeklődőket.
Szerdán 4 alkalommal avatkoztak be a tűzoltók Heves vármegyében. A 4 tűzesetet 9 hivatásos tűzoltóegység kezelte. Kigyulladt és teljes terjedelmében égett délelőtt egy családi ház tetőszerkezete…
Szinte minden napra jutott tűz az elmúlt héten a Jászkunságban.
Lakóházak és üzleti épületek százait pusztította el erdőtűz az Egyesült Államok Washington államában.
Avar, száraz fű és nádas terület ég, valamint több bálába is belekapott a tűz.
Régi szép, magánkézben lévő épületek újulhatnak meg Vásárhelyen.
KVÍZ: Híres épületek és nevezetességek – Felismered a világ ikonikus helyszíneit? Balaskó Réka 2026. 06. 29., h - 14:28 A világ legismertebb épületei és történelmi nevezetességei évente turisták…
- Hirdetés -