„A Fidesz számára is jól jöhet az előrehozott választás”
„Ha a gazdaság nem indul be az idén, az borzasztóan veszélyes lehet a Fidesznek. Emellett azt is érdemes megvizsgálni, milyen kockázatai vannak annak, ha még másfél évig elhúzódik a jelenlegi helyzet” – kezdte az elemzését Batka Zoltán, a Népszava újságírója a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Batka szerint érdemes visszanézni a 2024-es év folyamatait: „Az év elején Magyar Péter még egy ismeretlen személy volt. Ebben az időben létezett a Fidesz számára egy viszonylag széleskörű, de jól uralható ellenzék, és a nagyobbik kormánypárt egy megrendíthetetlen gránit momentuma volt a hazai életnek. Gyakorlatilag már az év közepére lejátszódott az, hogy a Fidesz számára menedzselhető baloldal szétmorzsolódott, és ugyanebben a félévben felépült egy olyan ellenzéki erő, amely minden komolyan vehető mutató szerint mára megelőzte a Fidesz népszerűségét” – fejtette ki az elemző. Az újságíró szerint, ha folytatódik ez a tendencia, akkor komoly erjedés indulhat meg a Fideszen belül. Magyar Péterhez h...
- Hirdetés -