Toroczkai László bizottsága beidézi Rogán Antalt
Az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága egyhangú döntéssel hagyta jóvá azt a tanúlistát, amely a hazai politikai és igazságszolgáltatási élet legbefolyásosabb…
- Hirdetés -
Az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága egyhangú döntéssel hagyta jóvá azt a tanúlistát, amely a hazai politikai és igazságszolgáltatási élet legbefolyásosabb…
Összesen 65 személy meghallgatását lengette be a testület.
38 millióba került csak a bárpult.
Több mint 1,2 milliárd forint ment csak bútorokra.
A PatentReview projekt szeptember 7-én megsemmisítési kérelmet nyújtott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához a Rogán Antal és társai nevéhez fűződő, E038266 lajstromszámú európai szabadalom…
A twn.hu tulajdonosa Rogán Antal volt felesége, a lap állami hirdetésekből él, ám bevételének nagy része továbbra is megmagyarázhatatlan.
A Rogán Antalnak fizetett találmányi díjak felvetik a hűtlen kezelés gyanúját, és egy szakértő szerint, ha ez bebizonyosodik, a volt miniszter felelősségre vonható lehet, amiért 5-től 10 évig terjedő…
Orbán Viktort ezúttal Horvátországban látták.
Gulyás Gergelynek pedig azt kívánja, hogy lelki békét találjon. A volt kommunikációs igazgató interjút adott a Mandinernek, ahol elmondta, hogy az egyik hibája az, hogy túl fegyelmezett volt.
Jól tudom, hogy mostanság minden az energiasokkról szól, amit a hőség és az ezt követő vízállás okozott, leállt Paks, de azért ne engedjük, hogy Rogán Antal ügyeinek, számonkérése is leálljon, már ha…
A belvárosi ingatlanügyek, a letelepedési kötvények és a tőzsdei ügyletek egyaránt a portfoliójába tartoztak annak a cégcsoportnak, amelynek egyik tagja, a Monavis Holding Üzleti Zrt. most…
A cég érintett volt a letelepedési kötvény-bizniszben is. Rogán Antal régi bizalmasa eladta fontos cégét
A Monavis-csoport több tagja is számtalanszor szerepelt a hírekben, most az egyiktől megválik Kertész Balázs, aki üzleteinek jelentős részét Rogán Antalnak, illetve Rogán hivatalainak köszönhette.
Závecz Tibor és Hann Endre a magyarok Tisza-kormánynak adott négyes alá osztályzatáról és a Fidesz túlélési esélyeiről beszélt Krug Emília műsorában.
Eddig 2 milliárdot kapott érte.
Rogán Antal, Orbán Viktor korábbi kabinetfőnöke, 2026-ban havi bruttó 25 millió forint találmányhasznosítási díjat kap a MobilSign Kft.-től – derül ki legutóbbi vagyonnyilatkozatából.
A PatentReview nevű, magát független szakmai kezdeményezés Rogán Antal és két feltalálótársa digitális aláíráshoz és hitelesítéshez kapcsolódó két szabadalmának megsemmisítését kívánja kezdeményezni…
Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már…
Az Integritási Hatóság vizsgálatot indított a Gondosóra-ügyben, Hadházy Ákos pedig azt állítja: a pénz útja rövid úton Rogán Antalhoz és Jászai Gellérthez vezethet. A tét nem kicsi: százmilliárdos…
Rogán Antal magánvádlóként visszalépett a Káncz Csaba újságíró elleni rágalmazási eljárástól, miután korábban házkutatás és őrizet is történt az ügyben.
Rogán Antal korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter magánvádlóként már nem kívánja folytatni a Káncz Csaba újságíró ellen rágalmazás miatt indított eljárást – írta az Index a Tisztességes és…
Rogán Antal nem kívánja tovább magánvádlóként folytatni a Káncz Csaba újságíró ellen indított rágalmazási eljárást, amely a Szőlő utcai botrány politikusi száláról szóló Facebook-bejegyzés miatt…
Rogán Antal nem kívánja tovább magánvádlóként folytatni a Káncz Csaba újságíró ellen indított rágalmazási eljárást, amely a Szőlő utcai botrány politikusi száláról szóló Facebook-bejegyzés miatt…
Úgy döntött, nem akar megjelenni a bíróságon.
Vélhetően azért döntött így, mert meg kellene jelennie a bíróságon.
Magánvádlóként neki kellett volna bizonyítania.
A cél egyértelműen az volt, hogy egy nagyobb történetet kerekítsenek az ügyből, amelyben brit titkosügynökök és ukrán békaemberek esküdtek össze a kormány tagjai ellen.
A volt miniszter magánvádló lett, így azonban nem kívánja folytatni az eljárást – tudta meg a Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány.
Hajdu János szerint Rogán Antal volt államtitkára tájékoztatta az ukrán pénzszállító konvojról. A TEK volt vezetője azt állítja, nem adott utasítást arra, hogy az elfogottakat kihallgatás közben is…
A volt TEK-főigazgató szerint Farkas Örs már a rajtaütés előtt tájékoztatta az ukrán pénzszállítók ügyéről. A 24 oldalas jegyzőkönyv új, eddig nem ismert részleteket tár fel az ügyben.
Hajdu János a kihallgatásán arról beszélt, hogy Farkas Örs államtitkártól értesült az ukrán pénzszállítókról. 444: A TEK volt vezetője azt vallotta, Rogán Antal volt államtitkára hívta egyeztetésre…
Farkas Örs az akció előtt két nappal hívta fel az egykori TEK-vezetőt.
A korábbi minisztert korábban Kelenföldön látták, onnan ment vonattal az osztrák fővárosba.
A Népszava egyik olvasója július 11-én, szombaton a kelenföldi pályaudvaron fotózta le Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi vezetőjét. Az Index beszámolója szerint a volt miniszter a…
Rogán Antal hirtelen felbukkanása egy forgalmas közlekedési csomópontban azonnal elindította a találgatásokat a bukott hatalom kulcsfiguráinak hollétéről. A fű alatt megszervezett utazás részletei…
Újabb lesifotót közöltek Orbán Viktor egyik legfontosabb korábbi háttéremberéről: a volt minisztert egy menetrend szerinti, Bécsig közlekedő vonatra várva fotózták le szombaton, ahogy a telefonjába…
A volt propagandaminiszter ezúttal is a tömegközlekedés mellett döntött. Rogán Antalt ezúttal Kelenföldön fotózták le, miközben a vonatára várt
A Miniszterelnöki Kabinetiroda volt vezetőjét, Orbán Viktor hű emberét a Kelenföldi pályaudvaron fotózta le egy szemfüles olvasónk.
Kátai-Németh Vilmos, a magyar kormány szociális és családügyi minisztere pénteken délután emléktáblát avatott a minisztériuma épületében korábban működő Miniszterelnöki Kabinetirodának, amit Rogán…
Rogán Antal egykori munkaállomásának homlokzatán megjelent egy fémbe gravírozott üzenet, amely alapjaiban írja át a hazai politikai emlékezetet. A Dísz téren magasodó falak mostantól egy olyan titkot…
Kátai-Németh Vilmos azt szeretné, ha sosem felejtenék el, hogy melyik épületből írányították a propagandát.
Mutatjuk, milyen felirat virít az aranyszínű táblán.
A néhai Miniszterelnöki Kabinetiroda épületébe a Szociális és Családügyi Minisztérium költözött be.
A rendőrség még nyomoz a titkosszolgálati beavatkozást is feltételező bűncselekményben, de egyelőre úgy tűnik, a választások nem jelentettek változást – nincsenek megbánó gengszterek.
Panyi Szabolcs adatigénylései szerint a Miniszterelnökség nem rendelkezik Orbán Viktor és Rogán Antal 2022 és 2026 közötti hivatalos programnaptárával.
Orbán Viktor legbensőségesebb hivatali iratait próbálta feltárni egy adatigénylés, amelynek eredménye alapjaiban rengette meg a közigazgatásba vetett bizalmat. A kormányváltás utáni kutakodás során…
A miniszterelnök döntése a szerda esti Magyar Közlönyből derült ki. Magyar Péter lefejezte Rogán Antal legfontosabb szervezetét
A NER utolsó titokminiszterének nevét nem olvassuk az aranykonvoj-ügy potenciális felelőseinek névsorában. Nem tudni, hogy az ügyészség taktikázik-e vagy sem, nem tudni, hogy szán-e szerepet Rogán…
Az üzletember és Radnai már régóta ismerik egymást.
Radnai László, a Jobbik egykori kommunikációs igazgatója elutasította, hogy összekösse a grúz-izraeli üzletembert, Shabtai Michaelit a fiával.
- Hirdetés -